A Charlie Hebdo merénylet után megjelent első példányait néhány perc alatt elkapkodták. Az újságosbódék előtt már a szerdai nyitást megelőzően is hosszú sorokban várakoztak az emberek. A lap címlapján egy Mohamed prófétát ábrázoló karikatúra jelent meg, az óriási keresletre való tekintettel a tervezett hárommillióról ötmillióra emelték a példányszámot.
A lap elleni támadás elkövetését egy videofilmben az Arab-félsziget Al-Kaidája nevű jemeni terrorszervezet vállalta magára, és újabb terrorcselekményekkel fenyegette meg Franciaországot.
A legjelentősebb francia szatirikus hetilap, a Le Canard Enchainé legfrissebb számában arról számolt be: a szerkesztőségüket megfenyegették a Charlie Hebdo elleni merénylet másnapján. „Ti következtek” – üzenték a lapnak, és azt is írták, hogy lefejezés vár az újságírókra. Emellett fenyegető levelet kapott négy brüsszeli újságos is, melyben az szerepelt, hogy ne terjesszék a francia lapot.
Terrorellenes akciót hajtott végre a rendőrség csütörtök délután a kelet-belgiumi Verviers-ben. Az RTBF tévécsatorna szerint a lövések azután dördültek, hogy a rendőrök ellenőrizni kívántak feltételezett radikálisokat. Kettejüket a tűzpárbaj során lelőtték, harmadik társuk csak megsebesült, így őrizetbe tudták venni. A tervezett támadásról lehallgatással szereztek tudomást a hatóságok. Sajtóértesülések szerint egy iszlám terroristasejtet számoltak fel. A csoportnak feltehetően köze lehetett a múlt heti párizsi kóserboltnál túszokat ejtő férfihez, Amedy Coulibalyhoz.
Január 15-én Svájc központi bankja váratlanul bejelentette, hogy feladja az 1,20-as euróval szembeni árfolyamküszöböt, ezáltal hagyja felértékelődni a frankot. Ez a forintot érintette a legrosszabbul a zloty után: volt olyan időszak, mikor 400 forintot kellett fizetni egy frankért, ez délelőttre 300-320 forint körüli szintre mérséklődött. Az euró/forint árfolyam is történelmi mélypontra esett, 327 forintot kellett fizetni egy euróért.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!