Többen ehetnének ingyen

A hét végén és szünetben is lesz meleg étel a gyermekeknek, ha elkészül az új szabály.

2015. 01. 24. 6:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) első féléves tervei között szerepel megoldást találni a hétvégék, a nyári és téli szünet alatti ingyenes gyermekétkeztetés kiterjesztésére, figyelemmel a szükséges költségvetési forrás vizsgálatára is – közölte lapunk kérdésére a szaktárca. Hozzátették: jelenleg a költségvetés csak a nyári időszakra biztosít címzett támogatást a települési önkormányzatok részére a rászoruló gyermekek szünidei étkeztetésére, de egyes helyhatóságoknak most is lehetőségük van arra, hogy – egyéb forrásból vagy önerőből – más időszakokban, például a téli vagy a tavaszi szünetben is biztosítsák a szolgáltatást.

Hozzátették: egy tavaly decemberi kormányhatározat értelmében a bölcsődékben és óvodákban minél szélesebb körben szükséges térítésmentesen biztosítani az étkeztetést, ezért a szaktárca előterjesztést készít a vonatkozó jogszabályok módosítására. A határozat szerint 2016-ban kell a gyerekek jelenleginél lényegesen szélesebb körére kiterjeszteni az ingyenes étkeztetésre való jogosultságot. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere még tavaly decemberben jelentette be, hogy ingyenes étkeztetésben részesülnek azok a bölcsődés és óvodás gyerekek, akiknek családjában az egy főre eső nettó jövedelem nem haladja meg a minimálbér 130 százalékát. A jövedelem önbevallásos lesz, és legalább a gyermekek kétharmadára kiterjed majd az ingyenesség. Jelenleg az ingyenes vagy támogatott (fél árú) étkeztetésben a bölcsődések 26 százaléka, az óvodások 46 százaléka, míg az általános iskolások 58 százaléka vesz részt.

A szaktárca lapunk kérdésére közölte azt is: még ez év elején elkészül a szociális nyári gyermekétkeztetés támogatásáról szóló miniszteri rendelet is. Leszögezték: az egy rászoruló gyermekre jutó támogatás napi összegén nem kívánnak változtatni, azonban – a tavaly előtti 110 és a tavalyi 120 ezer után – idén várhatóan 124 ezren részesülhetnek ingyenes ebédben a nyári szünet során, miután az idei költségvetés a tavalyihoz képest 360 millió forinttal több, hárommilliárd forintos forrást különített el erre a célra, a települési önkormányzatok támogatására. Igénylést idén is az a települési önkormányzat nyújthat majd be, amely vállalja, hogy a nyári időszakban a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekeknek étkeztetést biztosít.

Az Emmi kifejtette azt is: az ingyenes gyermekétkeztetés minél szélesebb körben történő kiterjesztéséhez nyújt segítséget, hogy az Európai Bizottság az operatív programok közül elsőként a Rászoruló személyeket támogató operatív programot (gyermekélelmezési program) hagyta jóvá, így várhatóan már idén megnyílik a közvetlen forrásfelhasználás lehetősége, amelyhez harmincmilliárd forintot biztosít az Európai Unió és további négymilliárdot tesz hozzá a magyar kormány.

A program elsődleges célcsoportját a bölcsődébe, óvodába még nem járó, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult három év alatti gyermekek, illetve családjaik, valamint a rászoruló várandós anyák jelentik. Rajtuk kívül segítséget kapnak még a leghátrányosabb helyzetű térségekben élő, három évnél idősebb gyermeket nevelő családok, illetve az egyszülős háztartások is. A tervek szerint az érintettek közétkeztetésben vehetnek részt, illetve élelmiszer-segélycsomagot kapnak az iskolai szünetekben. A közétkeztetés részeként, illetve az ételosztásokkor a rászoruló gyerekek meleg vagy hideg ételt és italt kaphatnak, míg a segélycsomagokban legalább három hónapos minőségmegőrzési idejű, az egészséges táplálkozást szolgáló, ásványi anyagokban és vitaminokban gazdag, alacsony cukor-, sótartalmú, nem romlandó és hűtést nem igénylő élelmiszerek lesznek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.