– Sokan vannak, akik még a devizahiteles-törvények meghozatala előtt úgy látták, hogy bírósági úton próbálnak érvényt szerezni igazuknak. Számtalan elsőfokú ítélet született, s elképzelhető, hogy közülük sok adós a forintosítás után is ragaszkodik majd a jogorvoslathoz. Ám ezeket a pereket éppen az említett jogszabályok miatt ez év végéig felfüggeszti a bíróság. Viszont a végrehajtási eljárásokat a törvény szerint folytatni lehet az elszámolást követően, akár már áprilisban. Mit tehetnek majd azok az adósok, akik vagyonát olyan szerződés alapján árverezik el, amiről később a bíróság esetleg kimondja, hogy az semmis?
– Ebben az esetben a végrehajtás felfüggesztését kell kezdeményeznie az érintett félnek. Ha egy adós a per folytatása mellett dönt, úgy a jogkövetkezmények levonását is kérnie kell a bíróságtól, egyébként pere meg fog szűnni. A per folytatásának kockázatát vállalni természetesen jogában áll bárkinek, azonban a teljes érvénytelenség kimondásának olyan következménye is lehet, amely konkrét esetben az adósra nézve hátrányosabb helyzetet eredményez, mint a törvény által biztosított elszámolás és új feltételrendszer. A per elvesztése esetén pedig az adós ugyan számolhat az elszámolás pozitív következményeivel, azonban a bukott per utáni perköltségek mindenképpen veszteséget jelentenek neki.
– Mi lesz azokkal, akiket az intézkedések ellenére a hajléktalanság réme fenyeget majd? Készül-e vészmegoldással a tárca?
– Igen. 2015 tavaszán az Igazságügyi Minisztérium kidolgozza a magáncsőd intézményére vonatkozó jogszabályokat. Már folynak az egyeztetések a frakciókkal is. A tervek szerint fizetési könnyítésről, pénzügyi csődgondnokságról lehet majd szó azoknál, akik nehéz helyzetbe kerültek, ugyanakkor készek az együttműködésre. Tovább kívánjuk erősíteni a jelenleg is működő nemzeti eszközkezelőt is. Azon belül egy olyan ingatlanalap megteremtését tervezzük, amely lehetővé teszi, hogy azok az emberek, akik önhibájukon kívül nem boldogulnak hitelük visszafizetésével, ne kerüljenek az utcára.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!