Pintér Sándor belügyminiszter is nyilatkozott a kérdésről a Hír TV-nek. Mint mondta, a Belügyminisztérium állománya kapacitása határán van az illegális bevándorlók tömege miatt. „Minden egyes migránst, határsértőt elfog a rendőrség, azonban ezeknek a tevékenységét le kell ellenőrizni, a menekültügyi kérelmét el kell bírálni, és így a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkatársai, a rendőrség munkatársai rendkívüli terheknek vannak kitéve. Naponta több mint ezer ember érkezik ez mind emberi erőforrásban, mind pedig gazdaságilag egy kimerítő folyamat” – mondta Pintér Sándor.
Magyar álláspont szerint a terrorizmus problémája nem függetleníthető az illegális migráció kérdésétől – hangsúlyozta Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség EU-ügyekért felelős államtitkára kedden Brüsszelben magyar újságíróknak, miután részt vett az uniós országok európai ügyekben illetékes tárcavezetőinek tanácskozásán.
„Nekünk a legnagyobb kihívás az, hogy az Európai Unió, illetve a schengeni térség külső határait kell megerősíteni és megvédeni” – emelte ki Takács Szabolcs. Közép-Európát érzékeny térségnek nevezte abból a szempontból, hogy feltételezhetően tranzitútvonalként szolgál olyan szélsőségeseknek, akik a közel-keleti válságövezetekbe tartanak, illetve onnan térnek haza. Szerinte ha érdemi vita a cél, és minden szegmensre ki akarnak térni, akkor „nem lehet a fejünket a homokba dugni”, az illegális migráció is része a közösen kezelendő problémának.
A koszovói és a szerb miniszterelnök megállapodott abban, hogy együtt fognak működni a koszovóiak tömeges illegális migrációjának megfékezése érdekében – közölte kedden Brüsszelben a hajnali órákba nyúlt egyeztetés után Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.
Mint azt hétfőn megírtuk, új útvonalat találtak a Koszovóból az Európai Unióba igyekvő „menekültek”, mivel a Koszovót Szerbiával összekötő merdarei átkelőn visszafordítják azokat az autóbuszokat, amelyekkel eddig tömegesen jutottak át a koszovóiak Szerbiába. A legtöbben Albánia és Montenegró felé veszik az irányt.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!