Átadták a Dizseri Tamás szeretetszolgálati díjat

Paróczai Zoltánné, az érdi Dizseri Tamás Habilitációs Központ vezetője vehette át az idei elismerést.

RZ
2015. 02. 07. 20:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kitüntetést a Bethesda Kórház, a Magyarországi Református Egyház zsinata, a Dunamelléki Református Egyházkerület és a német ajkú protestáns gyülekezet fóruma hozta létre.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere ünnepi beszédében kiemelte: Dizseri Tamás azt a hőskort képviseli, amikor a rendszerváltás után újraindult az egyházi intézmények működése Magyarországon. Az a kettősség, amely ezt az időszakot jellemezte, ma is jelen van az egyházi intézmények életében: egyfelől a vágy és a törekvés, hogy az egyházak intézményeikkel is megmutassák, mit tudnak adni Magyarországnak „az ember javára és Isten dicsőségére”, másfelől a félelem, nehogy az intézményi struktúrában elvesszen az egyházat jellemző lelkület – mondta.

A tárcavezető rámutatott: az egyházi intézményeknek mind a mai napig kihívás, hogy őrizzék, megmutassák és gyümölcsöztessék „ azt a mást, azt a többet, amit az egyház adhat”, ugyanakkor elfogadják a mindenkire érvényes állami szabályrendszert. Az állam kihívása pedig az, hogy olyan szabályrendszert alkosson, amely teret enged az egyháznak, hogy intézményeiben is megmutathassa legsajátabb üzenetét. Hozzátette: még mindig van egyfajta idegenség az állami rendszeren belül az egyházi intézményekkel szemben.

Mindkét oldalon van tanulnivaló – hangsúlyozta Balog Zoltán –, ugyanakkor fontos eredmény, hogy ma már mind az állam irányításában, mind az egyházban dolgoznak olyan emberek, akik ismerik az egyház belső életét, és azt is tudják, hogyan működik az állami rendszer. Azoknak a tudására kell építeni, akik otthon vannak mindkét rendszerben. Ha kölcsönösségen alapul az együttműködés, akkor „úgy tudunk tovább tanulni, hogy közben nem felejtjük el Dizseri Tamásnak, az alapító atyáknak az életművét” – tette hozzá.

Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke laudációjában elmondta: Paróczai Zoltánné munkáját Budapesten, az Egészségügyi Gyermekotthonok Módszertani Intézetében kezdte, ahol súlyos, halmozottan fogyatékkal élő gyermekek, fiatalok gondozása volt a feladata.

1983-ban Dizseri Tamás kezdeményezésére elsőként hoztak létre nappali ellátást biztosító intézményt fogyatékos gyermekek számára. Az intézmény megszervezésére és vezetésére Dizseri Tamás kérte föl Paróczai Zoltánnét, aki azóta is, immár 32 éve végzi ezt a szolgálatot – hangzott el.

Bölcskei Gusztáv elmondása szerint a korai fejlesztés mellett Paróczai Zoltánné beindította a szakemberek által vezetett zene-, lovas, és hidroterápiát, kerámiaműhelyt és varrodát létesített az intézményben. Nagyon sokat tett a sérültek társadalmi, közösségi elfogadtatásáért, munkájának eredménye, hogy a város befogadta és elfogadta az intézmény gondozottait. A Csengettyű együttes számos alkalommal szerepelt, és sok sikert aratott a város rendezvényein – mondta a püspök.

A Dizseri Tamás-díjat 2005-ben adták át először. A Melocco Miklós szobrászművész által tervezett, az irgalmas szamaritánust ábrázoló kisplasztikával nettó 700 ezer forint pénzjutalom jár.

Dizseri Tamás (1949–2003) Széchenyi-díjas orvos, gyermekgyógyász a Szegedi Orvostudományi Egyetemen doktorált 1974-ben. Ezután 1980-ig a Pécsi Orvostudományi Egyetem Gyermekklinikán dolgozott, majd Érden volt gyermekorvos 1989-ig. Megszervezte a gyermek-egészségügyi alapellátást, a fogyatékos gyermekek napközi otthonát, Pest megye első családsegítő központját. 1989-től 1991-ig között Pest megye anya- és gyermekvédelmi, szociális ügyi főorvosa. 1992-től a Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának igazgatója, később főigazgatója. 1988-2000-ben a Gödöllői Családóvó Nyári Egyetem egyik szervezője volt. A Johannita Lovagrend tagja. 2002-ben kapott Széchenyi-díjat a gyermekgyógyászat területén végzett kiemelkedő munkájáért.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.