– Mégis, mi történik, ha Orbán Viktor nem hallgat a jó szóra, s nem mond le március 15-ig, ahogy önök kérték ultimátumszerűen? Nem lett volna célszerűbb tágabb időterminust megadni?
– A politikában teszünk olyan kijelentéseket, amikkel kvázi berúgjuk a kocsmaajtót. Márpedig én úgy gondolom, ez a követelés jogos, mert már a tegnap is késő lenne a lemondásra. Mindazonáltal én is tudom, hogy ennek nincs túlzottan sok realitása. Mint ahogy annak sem, hogy leváltsa a saját pártja.
– De hát így már induláskor elveszíthetik sok ember szemében a hitelüket.
– Azért ez nem feltétlenül igaz. Mert maga a szándék élő marad, és permanensen fenn fog állni, amíg Orbán Viktor a miniszterelnöki székben ül. Úgy gondolom ugyanis, hogy rendkívül kártékony a tevékenysége. Olyan oligarchiát, klánt épített ki maga mellé, amely veszélyezteti az ország biztonságát. Másrészt pedig a konzervatív tábornak sem árt megbarátkozni a gondolattal: eljön az az idő, hogy nem Orbán lesz a miniszterelnök. Ha arra vonatkozik a kérdés, hogy bölcs dolog volt-e ilyesmit kijelenteni, akkor magamra vállalom a dolgot. De hát az ember a vágyait is megfogalmazhatja. Mert a tótumfaktum szerepében tetszelgő vezetők politikája nem folytatható.
– Ez önökre is vonatkozik, hiszen előírják, mi lenne az egyedül üdvözítő, kit ne válasszanak a népek.
– A jelenlegi kormányfőt egy ideje az tartja a helyén, hogy az emberek úgy gondolják, nincs jobb. Ez részben igaz, mert a politikai ellentábor térfelén romok vannak, és már csak az hiányzik, hogy sóval hintsék be a helyét. A baloldalnak ezért ki kell termelnie a hiteles kihívót, és ezen kell nekünk is munkálkodnunk. Ez szerintem a jobboldalnak is üdvös lenne, hiszen az alternatíva őket is többre, másra sarkallná. Például egy másik, alkalmasabb személy keresésére.
– De mi legyen azokkal önök szerint, akik a jelenlegi kormánypártokra, illetve kifejezetten a mostani miniszterelnökre szavaztak? Azokkal nem állnak szóba, ha nem fogadják el nemzeti minimumként, hogy a jobbközép kabinet menjen el, de minél előbb?
– Akik olyan vakok, hogy nem látják, milyen komoly kárt okoz a jelenlegi garnitúra, azok tudatlanságból, előnyökért vagy más okból, de életben tartanak egy rossz, kártékony rendszert.
– Nem kellene több konkrétummal, ténnyel előhozakodniuk? A gazdasági mutatók jók, immár mérvadó külföldi intézmények, kormányok részéről is elismeréssel illetik az országot. Legutóbb a devizahitelek forintosításáért kasszírozhatott be a kabinet komoly dicséreteket.
– Nem hiszünk azokban a statisztikákban, amelyek a kormánytól függő helyekről érkeznek. Az Eurostat kimutatta, hogy az utóbbi években drámaian megnőtt a szegénység hazánkban, tehát szociális katasztrófa felé haladunk. Mindezt megfejelik a gátlástalan lopkodással, miközben a Polt Péter-féle baráti ügyészség nem tesz semmit ellene.
– A KSH a szegénység némi csökkenését érzékelte az adatokból. Amúgy a Fidesz-KDNP másodszor kapott kétharmadot az országgyűlési választáson. Erre rájött még két hasonló arányú győzelem az európai parlamenti és az önkormányzati voksolásokon. Azt pedig, hogy demokrácia van nálunk, a Nyugat sem vonja kétségbe.
– Én megkérdőjelezem azt is, hogy tényleg demokrácia van. Álruhás, szoftdiktatúra épült ki. Egyetlen ember szabja meg az irányvonalat a kormányban és a pártban is. Ez már eleve kizárja, hogy valódi jogállamról lehessen beszélni. Van egy fideszes agytröszt által kitalált, Habony-féle valóság, és van a másik, az igazi, ami igen szomorú képet fest. A kettő között áthidalhatatlan a szakadék.
– Ha önök szerint ez a diktatúra, akkor minek nevezné azt a hatalmat, amely 2006 őszén elbánt saját állampolgárainak tömegével? Nemcsak a tüntetőkkel, hanem az ünneplő polgárokkal?
– Hogy jön ez ide?
– Hát csak úgy, hogy a verések politikai felelőse, az akkori MSZP-SZDSZ-es miniszterelnök a jelenlegi baloldal egyik vezető, meghatározó alakja.
– De mi köze a Dekának ahhoz, ami akkor történt?
– Mert most Gyurcsány Ferenc annak a Demokratikus Koalíciónak (DK) az elnöke, amely szinte azonnal csatlakozott önökhöz.
– Több baloldali párt, így a DK is kezdettől részt vesznek a munkánkban. Volt, aki csak megfigyelőként volt jelen, ám jelezte, hogy legközelebb már aktívan is bekapcsolódik a tevékenységünkbe. A DK viszont csak az egyik szereplő, amely 2006-ban még nem is létezett pártként, tehát testületileg nem követhetett el semmit.
– Miből finanszírozzák a Deka működését?
– Nemigen vannak kiadásaink. Ha úgy tetszik, saját magunkat szponzoráljuk. Ha viszont megvalósul az a javaslatom, hogy Deka-közösségeket hozzunk létre országszerte, akkor kétségtelenül megnövekednek az utazásokkal a kiadásaink. Az a tervünk, hogy valamely civil alapítványnál helyet kérünk egy alprojekt erejéig. Egy biztos: minden kiadásunkat, bevételünket és azok forrását is közzétesszük az interneten, tehát teljesen átlátható lesz a működésünk.
– Most volt negyedszázada, hogy a Fekete Doboz merész munkatársaként bejutott a pártállami Belügyminisztériumba, hogy tudósítson a III/III-as iratok megsemmisítéséről, valamint hogy a köztársaság \'89. október 23-as kikiáltása után a belső elhárítás serényen dolgozik az akkori ellenzéki pártok ellen. Milyen emlékeket őriz az akkori időkről?
– Véletlenül kerültem bele, miután engem keresett meg Végvári őrnagy. Csak azt tettem, ami egy igazi újságírónak kötelessége. Miután sokan a titkosszolgálatoknál maradtak a pártállami apparátusból, inkább kellemetlenségeim származtak abból az évek során, hogy szerepet játszottam a Dunagate-botrány kirobbantásában, a besúgóhálózat leleplezésében.
