Nevelőszülőkhöz kerülnek

Nem lesznek új lakásotthonok sem Tolnán, sem Szekszárdon.

2015. 02. 24. 4:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gyermekek számára a lehető legjobb döntés született a faddi gyermekotthon ügyében: nem kell olyan településekre költözniük, ahol tiltakoznak az érkezésük ellen – értesült több, megbízható forrásból a Magyar Nemzet. Úgy tudjuk, a gyerekek többségének sikerült nevelőcsaládot találni, így ők nevelőszülőkhöz kerülnek majd, többen pedig a gyermekotthon bezárásáig betöltik 18. életévüket, így megkezdhetik önálló életüket, amennyiben nem igénylik az utógondozói ellátást. Két gyermek más megyébe kerül, ám ennek nem a Tolna megyei férőhelyhiány az oka, hanem az, hogy a gyerekek közeli hozzátartozói nemrég elköltöztek, így csak rendkívül nehezen lehetett biztosítani számukra a kapcsolattartás lehetőségét több száz kilométeres távolságból. Ők most közelebb kerülnek a családjukhoz.

A faddi gyermekotthon mindenképpen bezár, ugyanis az épület mára alkalmatlanná vált arra, hogy megfelelő körülményeket biztosítson a gyerekek számára. Lapunk értesülései szerint a döntést már be is jelentették az intézmény dolgozóinak. Az uniós pénzt, amit az új lakásotthonok vásárlására fordítottak volna, más gyermekvédelmi infrastruktúra-fejlesztésre használják majd fel. Úgy tudjuk: az otthon bezárására és a gyerekek nevelőszülőknél történő elhelyezésére a tanév befejezése után, nyáron kerül majd sor, hogy a diákoknak ne okozzon nehézséget a váltás, és az új tanévet már az új iskolában kezdhessék majd meg.

Mint arról lapunk tavaly év végén beszámolt, a faddi nagy létszámú, leromlott állagú nevelőotthont szerette volna kiváltani egy 300 millió forintos európai uniós projekt részeként a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) Tolna Megyei Kirendeltsége 8–12 fős, családiasabb körülményeket nyújtó, modernebb lakásotthonokra. Őcsényben és Szekszárdon egy-egy, Tolnán két alkalmas lakóházat találtak erre a célra. A tervezett költöztetés azonban botrányba fulladt: a tolnai lakosok tavaly ősszel tiltakozó aláírásgyűjtésbe kezdtek, majd lakossági fórumon léptek fel a gyerekek Tolnára költöztetése ellen.A lakosság nyomására a helyi, fideszes többségű képviselő-testület egyhangúlag fogadott el egy határozatot, amelyben azt kérték a SZGYF-től, hogy a lakásotthonok elhelyezésére lehetőség szerint keressen más megoldást.

Ezerné Huber Éva, Tolna jegyzője akkor lapunknak úgy nyilatkozott, hogy bár az önkormányzat nem ért egyet a felháborodás okával, a gyermekek érdekében született meg a határozat. Mint mondta, olyan mértékben elfajult a helyzet, hogy nem lenne jó, ha a gyermekek ilyen ellenséges körülmények között költöznének új otthonukba. Nem sokkal később Szekszárdon is tiltakozások kezdődtek a szőlőhegyi városrészbe tervezett lakásotthon miatt, ahová szintén Faddról költöztek volna gyerekek.

Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért és szociális ügyekért felelős államtitkára már ősszel, a tolnai lakossági tiltakozás után azonnali vizsgálat lefolytatására utasította a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság vezetőjét az ügyben. Az államtitkár lapunknak kijelentette: erőszakkal nem lehet kikényszeríteni az elfogadást, az a gyerekeknek sem lenne jó. Mint mondta, már a tervezés idején ki kellett volna derülnie, hogy ilyen ellenséges a közhangulat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.