A Fidesz–KDNP támogatja, hogy katonákat küldjünk az Iszlám Állam ellen

Rogán Antal szerint a nyugati koalícióban való részvétel nem jár különösebben nagyobb kockázattal.

MA
2015. 03. 16. 15:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarország „nem támadó, hanem védekező funkcióra” küldene katonákat – fogalmazott a politikus, hangsúlyozva: a magyar katonák az Erbílbe érkező német és olasz kiképzőtisztek, valamint az ott dolgozó és élő magyarok védelmét látnák el. Katonáink csak az említettek elleni támadás esetén vennének részt „tevőleges katonai cselekményekben” – tette hozzá.

Rogán Antal egyúttal arra kérte az ellenzéki frakciókat, hogy fontolják meg a magyar katonai részvétel támogatását, ahhoz ugyanis kétharmados többségre van szükség az Országgyűlésben, ami a Fidesz–KDNP-nek nincs meg.

Hozzáfűzte: örül annak, hogy vannak olyan független képviselők, akik megszavaznák a magyar katonai részvételt, de „biztosra menni úgy lehet, ha ellenzéki frakciók között is van támogató”.

„Most az is eldől ( ), hogy a nyugati koalíció melletti elkötelezettsége kinek milyen” – jegyezte meg, külön nevesítve az MSZP-t, amely – mint mondta – sokszor hangsúlyozza Magyarország nyugati orientációjának fontosságát. „Itt az alkalom, hogy ( ) erről a parlamentben a szavazatukkal is bizonyosságot tegyenek” – fogalmazott a fideszes politikus.

Tájékoztatása szerint a hét közepén ülésezni fog a parlament nemzetbiztonsági, valamint honvédelmi bizottsága, ahol a kormány konkrét javaslatokat ismertet majd. Az országgyűlési döntés április közepére várható.

A frakcióvezető hangsúlyozta: az Iszlám Állammal szembeni nyugati koalíció a terrorizmus és a barbárság elleni fellépésre alakult meg.

Rogán Antal szerint a nyugati koalícióban való részvétel nem jár különösebben nagyobb kockázattal Magyarországnak.

A Fidesz szerint a közelmúlt brókerbotrányai miatt zajló büntetőeljárásokban el kell kobozni a csalásokban részt vevők teljes magánvagyonát.

A kormánypárt erről törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek legkésőbb április elején – közölte Rogán Antal. Úgy fogalmazott: a kártalanításnál nem maradhat el a személyes felelősségre vonás, vagyis az, hogy a csaló brókercégek tulajdonosai és vezetői a magánvagyonukkal is feleljenek.

A politikus arról is beszélt, hogy sűrű és szigorú ellenőrzésekre van szükség a brókercégek világában, és el kell végezni ugyanazt a munkát, amit a bankoknál, valamint a takarékszövetkezeteknél.

Rogán Antal a sajtótájékoztatón tűrhetetlen csúsztatásnak nevezte azt a parlamenti MSZP-s felszólalást, amely szerint a Magyar Televízió nem közvetíti élőben az interpellációkat és az azonnali kérdéseket.

Az új M1-re vonatkozó kérdésekre a frakcióvezető azt válaszolta: nem szeretne foglalkozni egyetlen csatorna műsorával sem. A Magyar Televízió jogszabályokban garantált függetlenséget élvez – tette hozzá. Azt azonban megemlítette – utalva a Hvg.hu egyik publicisztikájára –, hogy megengedhetetlennek tartja az olyan megjegyzéseket, amelyek a köztelevízió egyik cigány származású munkatársát érték.

Azzal kapcsolatban, hogy tizenkilenc „rendszerbontó” népszavazási kezdeményezést indítanak a március 15-ei civil demonstráció szervezői az Orbán-rendszer lebontásáért, az „új magyar köztársaságért”, Rogán Antal azt mondta: „tizenkilenc kérdés megfogalmazása maga a komolytalanság, így is érdemes kezelni”, nem kívánnak vele foglalkozni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.