Jövőre is folytatják az óvodabővítéseket

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Tavaly év végén még 900 férőhely hiányzott.

Csókás Adrienn
2015. 03. 27. 7:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rétvári leszögezte: a köznevelési statisztikai adatok szerint vélhetően a 2016/2017-es nevelési évben is szükség lesz további fejlesztésekre. Hozzátette: a kormány folytatni fogja az óvodai intézményhálózat fejlesztését, mivel a felnövekvő generáció későbbi fejlődése szempontjából kulcsfontosságú az óvoda első három éve, és a köznevelés intézményrendszerének általános megerősítése igen nagy jelentőségű.
Ismeretes, a köznevelési törvény értelmében 2015 szeptemberétől a jelenlegi ötödik életév helyett már hároméves korban be kell íratni óvodába a gyerekeket. Az intézkedés alapvetően a hátrányos helyzetűeken hivatott segíteni, a kötelesség alól így felmentés is kérhető.

Az Emmi új rendeletmódosításának tervezetéből az is kiderül: a felmentési kérelmeket a szülők a lakóhely szerint illetékes jegyzőhöz nyújthatják be, a dokumentum másolatát a kötelező felvételt biztosító körzetes óvoda vezetőjének is meg kell küldeni. A kérelmek elbírálásához egyébként nem határoztak meg központi kritériumokat, a tervezetben mindössze annyi áll, hogy a jegyző és a fenntartó akkor adhat felmentést, ha a döntéssel az óvodavezető, valamint a védőnő is egyetért, illetve ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása és sajátos helyzete indokolja.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.