A magyarországi kulturális élet, legalábbis annak liberálisnak mondott része rendkívül toleráns, befogadó, nyitott és természetesen rettenetesen művelt. Árgus szemekkel figyelik a magyar közéletet, nehogy valaki mérgező cseppeket eresszen ennek a kultúrkörnek a kristálytiszta kútjába. Éppen ezért van az, hogy ha ezek a kifinomult őrszemek ilyesmit látnak, színészek, rendezők, írók és zenészek, és minden rendű és rangú léhűtőik azonnal hadba szállnak a mérgezőkkel szemben.
Ha egy rockzenész mond valami félreérthetőt, ha egy újság készít egy kicsit is bántó mémet, azonnal rárohan ez a hadsereg, mert védeni kell a magyar közéletet és egyúttal az emberi civilizációt, meg az univerzum összes értékeit. Jól is van ez így, hiszen ők együtt, egymást szeretve építenek szeretetdemokráciát, mondhatni tégláról téglára.
Hanem lehetséges, hogy ezeknek a finom kultúrlegényeknek (leányoknak stb.) valami féloldali agyhúgykövük van, mert mindig csak a másik oldalon látják meg a mérget, legtöbbször ott, ahol nincs. Ők pedig vastag csöveken engedik be a bűzlő szart az ő – szerintük – fennkölten kristálytiszta kultúrkútjukba. Legfeljebb befogjuk az orrunkat – mondják, de valójában ez sem igaz: dehogy is fogják be, ők szeretik ezt a bűzt, ebben érzik jól magukat.
Itt van ez a Pintér Béla nevű rendező, tudom, hogy arra sem vagyunk méltók, hogy a cipőfűzőjét megkössük, oly magasan lebeg ő e félbolond, ostoba magyar nép felett, hogy meg sem értjük, de főképpen nem érdemeljük. Tudjuk, hogy gyűlöli a kormányt, Orbán Viktort és mindent, ami a kormányoldalhoz köthető. Ezzel ki lehet békülni, nem oszt, nem szoroz. De vajon mit üzen Pintér azzal, hogy az egyik darabjában egy jól felismerhetően Schmidt Máriára hajazó szereplőt ládába zárnak, majd agyonvernek? Mit üzen ezzel a mai idegrángásos Magyarországnak, amelyben már így is elszabadultak a sötét indulatok. Ahol Szundi tábornok fegyverrel tart népgyűlést, és polgárháborúról álmodozik?
Azt üzeni, hogy Schmidt Máriát (Orbán Viktort és a többieket) megölni nem kell félnetek jó lesz. Azt üzeni, hogy ezt most szabad és meg van engedve. „Siess a dúlásra, siess a prédára!” Meg van engedve a gyilkosságra buzdítás, az erőszak, a családunk kiirtásával fenyegetőzés, a földönfutóvá tétel, a lámpavas. Azt üzeni, hogy mindez szabad, egyelőre csak a színpadon és a virtuális térben, de élesednek a kések, és félbolond tábornokok simogatják a fegyvereiket, mert viszket már a tenyerük, hogy odasózzanak.
De miért is? Mert itt diktatúra van? Ha ebben a rohadt nagy elnyomó rezsimben egy ilyen darabot be lehet mutatni, akkor itt nem tragédia van, hanem komédia. A pintérbélák meg nem zsenik, hanem bohócok. Csak nincs kedvünk rajtuk nevetni.
