Megelőlegezett „szocpol” csak házaspároknak

Nemcsak a magzat, de az előre vállalt, még meg nem született gyermekek esetén is igénybe vehető lesz a családi otthonteremtési kedvezmény.

2015. 03. 25. 13:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az új vagy nagyobb otthonra vágyó családok számos kérdésére ad választ a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a családok otthonteremtési kedvezményéről szóló írásbeli tájékoztatója. Bár a szocpol utódjának is nevezett, idén július 1-jétől igényelhető támogatás néhány eleméről már tudhattunk, most már ismert a teljes feltételrendszer és az igénybe vehető támogatások pontos összege.

A kormány honlapján közzétett dokumentum részletesen felsorolja a támogatás igénylésének feltételeit és azok összegét, és számos újdonságot tartalmaz. Az igénybe vehető támogatás összege függ a meglévő, s a vállalt gyermekek számától, a lakás nagyságától és energiafogyasztásától, nem számít viszont, hogy új vagy használt ingatlant veszünk-e, esetleg a meglévőt bővítjük. Mind új, mind használt lakás, mind bővítés után a teljes támogatás igénybe vehető, szemben a korábbi, még a Bajnai-kormány által felfüggesztett, használt lakásra csak fele pénzt fizető félszocpollal.

Egy gyermek esetén például 40–55 négyzetméteres lakás vásárlásához félmillió forint jár, de ha a lakás ennél nagyobb és alacsony energiafogyasztású, 780 ezer forintot is lehet igényelni. Két gyermek esetén már legalább 50 négyzetméteres lakást kell vásárolni, a támogatás minimális összege 800 ezer forint, de egy 80 négyzetméternél nagyobb, energiatakarékos ingatlan esetén ez az összeg 1,69 millió forint. Három gyermeknél a támogatáshoz szükséges minimális lakásméret 60 négyzetméter, a legkisebb támogatási összeg 1,2 millió forint, egy 90 négyzetméter feletti, alacsony energiafogyasztású lakáshoz azonban már 2,6 millió forint jár. Ha négy vagy annál több gyerek van, legalább 70 négyzetméteres lakás után 1,6 millió forintos támogatást kaphatunk, de száz négyzetméter feletti energiatakarékos ingatlan esetén már 3,25 millió forint igényelhető, ez a vissza nem térítendő támogatás legmagasabb összege.

Új lakás építéséhez akkor lehet igénybe venni a kedvezményt, ha az ingatlan legalább B energetikai minősítésű és összkomfortos lesz, venni pedig csak olyat lehet, amely használatbavételi engedéllyel vagy a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvánnyal rendelkezik, és szintén legalább B energetikai minősítésű. Új lakáshoz csak akkor vehető igénybe a kedvezmény, ha a lakóépület nettó alapterületére számított, egy négyzetméterre jutó, általános forgalmi adó nélküli bekerülési költség nem haladja meg a 300 ezer, alacsony energiafogyasztású lakásnál a 350 ezer forintot.

Használt lakás esetében még differenciáltabb a kép, nem mindegy ugyanis, hogy az ország mely részén vesszük meg. Az ország nyugati felén hárommillióval drágább lakást vehetünk, mint keleten, a fővárosban pedig 10 millióval léphetjük túl az alföldi limitet. Mindenhol kikötés, hogy a használt lakásnak legalább komfortosnak kell lennie, a nettó alapterülete alapján számított vételár négyzetméterenként legfeljebb 350 ezer forint lehet.

Budapesten a támogatás igénybevételéhez legfeljebb 35 millió forintos ingatlant vásárolhatunk, a Pest megyei városokban 28 milliós, a megye egyéb településein 23 millió forintos lakást, házat lehet venni. A Dunántúlon (Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Baranya, Tolna és Somogy megyében) a megyeszékhelyeken legfeljebb 28 millió, a városokban 23 millió, egyéb településeken 18 millió forintért vásárolhatunk. Az Alföldön és Észak-Magyarországon (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyékben) még ennél is kevesebbet költhetünk az otthonunkra: a megyeszékhelyeken 25 milliót, egyéb városokban 19 milliót, míg a többi településen 16 millió forintot. A lakás legfeljebb 160 négyzetméteres lehet. Meglévő lakás kibővítésénél kitétel, hogy legalább a bővítéssel komfortossá kell válnia, és alapterületének legalább egy lakószobával bővülnie kell. Bővítés esetén a támogatás összege nem haladhatja meg a számlával igazolt bekerülési költség 50 százalékát. Ha valakinek a szerződés megkötése után újabb gyermeke születik, a később születettek után gyermekenként 400 ezer forintos támogatást igényelhet.

Gyermeknek számít a magzat a terhesség betöltött 24. hetét követően, a 16. életévét be nem töltött eltartott, az oktatási intézmény nappali tagozatán tanuló, 25 évnél fiatalabb diák vagy a 16. életévét betöltött, de legalább egy éve megváltozott munkaképességű személy. A támogatással érintett lakásban a támogatott személynek legalább 50 százalékban tulajdonosnak kell lennie, házaspár és élettársak esetén a lakásban mindkét félnek tulajdonjoga kell, hogy legyen. A lakásban az igénylőn vagy támogatott személyen kívül csak az általa eltartott gyermek szerezhet tulajdont. A kedvezményt életkori megkötéstől függetlenül igényelhetik a házastársak, élettársak, egyedülálló szülők már meglévő gyermekeik, és a terhesség betöltött 24. hetét követően magzat vagy ikermagzat után.

A még meg nem született, előre vállalt gyermekek után járó „családok megelőlegezett otthonteremtési kedvezményét” azonban csak a 40. életévüket be nem töltött házaspárok vehetik igénybe, legfeljebb két gyermek vállalása esetén. Ennek támogatási összege megegyezik a családok otthonteremtési kedvezményével. A gyermekvállalás teljesítésére előírt határidő egy gyermek vállalásakor 4, két gyermeknél 8 év. Ha a házaspár a gyermekvállalást örökbefogadással kívánja teljesíteni, de a megadott időn belül nem jár sikerrel, a határidő lejárta előtt a hitelintézetnél be kell mutatnia a gyámhivatal örökbefogadásra való alkalmasságot megállapító határozatát, és a határidő két évvel meghosszabbodik.

A támogatással érintett lakásvásárlás esetén saját erőként kell számításba venni az 5 éven belül értékesített lakás eladási árát, amit különböző tételekkel – például devizahitel végtörlesztésével – csökkenteni lehet. A kedvezménnyel vásárolt lakásra 10 évre a magyar állam javára jelzálogjogot, és annak biztosítására elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeznek be. Ha ezen időszakon belül a lakást elidegenítik, úgy a támogatást vissza kell fizetni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.