Atom a Mecseknél: jogos aggodalom vagy csak hiszti?

Lassan két évtizede végeznek kutatásokat Bodán egy atomtemető kapcsán, mégis most lett botrány belőle.

Epedve várják a Pécs melletti atomtemetőt. A pécsi Fidesz rémálma: atomtemető lehet az ő Tubesük. A két mondat két címet takar, és mindössze másfél év telt el az első, Pécs.máról származó írás, és a Hvg.hu beszámolója között. Ebben a kérdésben másfél év nagyon rövid idő, és nemcsak a két állítás teljesen eltérő volta miatt, de erről majd később. Addig is jöjjenek a tények és a számok: a két írás egy 460 fős baranyai faluról szól, ahol egy 1600 milliárdos beruházás keretében egy olyan atomtemetőt hoznának létre amely alkalmas lenne arra, hogy elhelyezzék ott a paksi atomerőműben elhasznált fűtőelemeket. Örökre, csak hogy egy kicsit kilépjünk a számok világából.

De mindjárt vissza is térünk oda: mindössze 18 kilométerre található a 145 ezer lakossal bíró Pécs központja, légvonalban viszont 10 kilométernél is kisebb a táv. A projekt pedig nem tegnap kezdődött és nem is holnap fog véget érni: 1995 óta zajlanak kutatások Bodán és a környező falvakban, a létesítményt pedig több évtized múlva kezdik el építeni. Miért tüntetnek mégis most az atomtemető ellen? Miért most állt össze a létesítmény terve ellen szinte a teljes pécsi ellenzék, a Jobbiktól, az LMP-n át a baloldali pártokig? Miért most gyűjtenek aláírásokat a baranyai megyeszékhely központjában „Putyin és Orbán atommutyija” ellen?

A kérdéseket Boda független polgármesterének, Kovács Győzőnek is feltettük. „Nem értem, hogy miért pont mostanában találták meg ezt az ügyet, illetve dehogynem, nagyon is érthető ez az egész” – mondja. A paksi bővítés átpolitizáltsága miatt. Ő maga „nemzeti ügyként” kezeli a kérdést, ami annak is köszönhető, hogy amikor az atomhulladék tárolásának kérdése a kilencvenes években felmerült, akkor nemcsak Bodán végeztek kutatásokat. „De nekünk nem gyógyvizünk van, hanem kövünk”, jegyzi meg az aleurolitra utalva. Ez a bodai agyagkőként is ismert anyag, amelyik rendkívül kis vízáteresztő képessége miatt felkeltette a kutatók figyelmét. Kovács Győző elmeséli, hogy 1996-ban jött létre a Nyugat-mecseki Társadalmi Információs és Területfejlesztési Önkormányzati Társulás kilenc környező település részvételével, „ennek a honlapján minden elolvasható”.

De a honlapon kívül más is van. Ezt már úgy mondja a polgármester, hogy a hivatala tárgyalójában a szekrényhez lép és kiadványok egész sorát veszi elő. Összesen 2500 háztartás számára készítettek ingyenes szórólapokat vagy újságokat, amelyek részben vagy egészben, de az atomtemetővel kapcsolatos hírekről számolnak be. Kovács Győző szinte mindegyik kiadvány vagy korábbi tájékoztató esemény említésekor a fejét rázza, és ő is azt a költői kérdést teszi fel, mint amit mi is: miért most találták meg őket a tiltakozó ellenzékiek, amikor tíz éve teljesen nyilvánosan végzik a munkájukat? Ezeken felül sorra pakolja ki nekünk a DVD-ket is, amin a társulás videohírlevelei találhatók, valamint hozzáteszi, hogy kétévente közvélemény-kutatást is végez a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft., az idei kiértékelése például most zajlik épp.

Elmondja azt is, hogy erre kap ugyan költségtérítést a társulást, 15 millió forintot. Kezével nagy ívet ír le, úgy mutatja és mondja: „ne gondolják, hogy ebben a kérdésben is 1600 milliárd forintról van szó”. Már indulnánk a faluba az úgynevezett információs parkba, amikor Kovács Győző megjegyzi: ő csak azt nem érti, hogy miért akarnak ellehetetleníteni egy olyan évtizedes távlatokban zajló, szakmai alapokon nyugvó kutatást, amely pont az itt élők biztonságát szolgálná. Hangsúlyozza, hogy ha a kutatás során bebizonyosodik majd, hogy a bodai kőzet alkalmas arra, hogy a létesítmény biztonságát szavatolja, akkor népszavazást tartanának a kérdésről az érintett településeken.

Az évtizedes távlat szó szerint értendő: 2017-ig tartanának maguk a kutatások, 2030-ban jutnának el oda, hogy a telephely pontos helyét meghatározzák, 10 év múlva készülne el a felszín alatti kutató laboratórium, amelynek újabb évtized kellene az üzemeltetéshez, és legkorábban 2064-től érkezhetnének a Pakson tárolt kiégett fűtőelemek. De a polgármester szerint ez inkább 2070-ben várható, ha másért nem, hát azért, mert három évig teljesen szünetelt a kutatás.

Kovács Győző büszkén hoz egy, méretéhez képest igen nehéz darabot is az aleurolitból, közben elújságolja, hogy ebből vitt Kálmán Olgához is. De utána egyből egy Start közmunkaprogramról szóló prospektust kap fel, és kinyitja ott, ahol Boda szerepel benne, mint többek között fűszereket és bort előállító mintatelepülés. – Miért nem erről írnak inkább? – kérdezi.

Autójával elvisz minket a sportpályához, itt található az atomtemetővel kapcsolatos infópark, ami lényegében egy hirdetőtáblákból álló kis sétány. A kiadványokból ismert képek mellett infografikákban és térképekben számolnak be a kutatásokról és a kutatásokhoz kapcsolódó tájékoztatásról, még olyan tábla is van az infóparkban, amelyen egy kép azt örökíti meg, hogy a bodaiak tájékozódnak az infóparkban. A leglátványosabb része azonban mégis a aleurolitfalú domboldal, amelyből kicsit odébb hamarosan a helyi focicsapat lelátóját építik meg.

Innen megint továbbállunk, a furatot megyünk megnézni. Köves úton zötyögünk a falu határában. Az autó alatt a vörös agyag, balra tőlünk fák, jobbra repce sárgállik, a virágok közül egy fácán repül fel. „Ez az” – mutat előre Kovács Győző egy betonalapokon álló kék fémdobozra. Itt történt meg a próbafúrás, a konténer pedig úgy fest a tájban, mint a Stanley Kubrick Űrodüsszeiájában a monolit.

A faluban már a bodaiakat kérdezzük az atomtemetőről. Varga Julianna a szó konkrét és átvitt értelmében is gyermekeire figyelt válaszadás közben. „Kettős érzéseim vannak a beruházás kapcsán” – mondja a fiatal nő. Úgy érzi, hogy a tájékoztatás korrekt, rendszeresen jár ő is a polgármester által említett előadásokra, elolvassa a postaládájukba beadott kiadványokat is, de – és itt a mellettünk játszó, egyformába öltöztetett ikerlányaira néz – csak remélni tudja, hogy a megvalósítás is olyan impozáns lesz majd, mint a prospektusokon.

Következő mondata alatt pedig egy kicsit már halkabban beszél: „Magyarországon hajlamosak az ilyesminél megfogni a dolgok könnyebbik végét, és ez nem játék, nekünk rájuk is gondolnunk kell”. Leginkább a szállítás során előforduló balesetektől és az ellenőrzés során fellépő mulasztásoktól tart. Úgy gondolja, hogy nincs egyedül a gondolataival, mivel elmondása szerint egyre több fiatal költözik ki Pécsről a Mecsek gyöngyeként is említett faluba.

Császár Ferenc már jóval optimistább. A kérges tenyerű férfi a pálya mellett adagolta a cementet a betonkeverőbe. Ő a közeli uránbányában dolgozott évekig, és azt mondja ő is, hogy ha minden úgy lesz, ahogy a fórumokon előadták, akkor nem lesz gond. „És talán még munkahely is lenne, ahogy megígérték”, teszi hozzá búcsúzóul. Egy idős asszonnyal szerettünk volna még beszélni, de ő nem akart nyilatkozni, mondván, most jött ki a kórházból, ezért „nem tud semmit”. Elment mellettünk az úton, aminek a szélén ökölnyi, vöröses agyagdarabok hevertek. Talán aleurolitból voltak, mi sem néztük meg. Az asszony ügyet sem vetett rájuk, pedig alighanem a falu büszkesége és jövője mellett haladt el.