Becsülhető a roma tanulók aránya a magyar iskolákban

Nincsenek bombasztikus számok, megbízható adatok viszont vannak arról, hogyan alakul a romák számaránya Magyarországon.

Szenzációként tálalták a radikális és szélsőjobboldali portálok azt a cikket, amely Papp Z. Attila kisebbségkutató egy konferencián elhangzott előadása nyomán készült. Az írásban olyan sommás állítások szerepelnek, mint hogy „Nógrád megyében az iskolások több mint egyharmada roma származású”, vagy hogy „folyamatosan emelkedik a cigány diákok aránya a közoktatásban s ma már eléri a 15 százalékot”, illetve az, hogy „( ) ahol többségben vannak a cigány diákok, ott a szövegértés mintái nagyon rosszak”.

Más kérdés, hogy a jól kiragadható mondatok mögött mindjárt ott szerepel az is, hogy mindez nem az etnikummal, hanem a családok „szocioökonómiai státusával” függ össze. A származás szerinti statisztika becsült adatokon nyugszik, Papp Z. Attila azokat a számokat használta fel, amelyek az országos kompetenciamérés során keletkeztek. A pedagógusoknak ugyanis ezeken a kérdőíveken meg kell becsülniük a hozzájuk járó roma diákok arányát, ami lehetőséget biztosít arra, hogy – kikerülve egy 1993-as adatvédelmi szabályt – viszonylag pontos képet alkossunk arról, hogyan alakul a roma roma tanulók számaránya az iskolákban, illetve a magyar demográfia ez irányú trendjeiről. Papp Z. Attila így jutott ahhoz a számhoz is, miszerint ma Magyarországon 298 iskolában a diákoknak már több mint fele roma.

Megkeresésünkre Papp Z. Attila elmondta, hogy nem lepődött meg rajta, hogy szélsőjobboldali portálok is felkapták a cikket, így történt ez egy pár évvel ezelőtt megjelent tanulmányával is. „Ez benne van a pakliban” – teszi hozzá. A kutató egyedül a Heti Válaszra átvett cikkel találkozott, amelynek kapcsán annyit jegyzett meg, hogy annak a bombasztikus címe kicsit félrevezető lehet.

Szerinte ugyanis a kutatásában szereplő számok nem bombasztikusak, enyhe, de folyamatos növekedésről számolt be. Jövőre is elvégzi majd a kutatást, elsősorban a trendekre kíváncsi, amely nagyjából látszik is évről évre, hiába alapul az becsléseken. „Ez szakmai kincsesbánya, amit használni kell” – mondja. Sőt: tervezik, hogy helyi szinten is végeznek majd kutatásokat, hiszen így még teljesebb képet kapnak.

Forgács István romaügyi szakértő szerint ha a HVG-írás valamelyik mondatát a mostani kormány egyes politikusa vagy egy, a jobboldalhoz kötődő értelmiségi fogalmazza meg, akkor már óriási botrány lenne, hiszen „mindjárt ki lehetne olvasni: a jelenlegi kabinet a cigányokkal előítéletes”. De Forgács elsősorban gratulálni szeretne Papp Z. Attilának, amiért ennyire bátran merte megközelíteni a kérdést, és nem tart attól, hogy kutatása különböző politikai ideológiáknak lesz az áldozata. „Még ha csak becsült adatokról is beszélünk, akkor is ki kell mondanunk, hogy ennél pontosabb számaink pillanatnyilag nincsenek arra nézve, hogy mi is történik az iskolákban” – teszi hozzá. Szerinte egyébként az sem lenne ördögtől való gondolat, ha egy kutató az ország összes szülészetének főorvosát kérné fel hasonló becslésre.

Papp Z. Attila adatsora ezt a képet mutatja:

Úgy tűnik, Franciaországban sem számít már tabunak a származás ilyen jellegű vizsgálata. Itt ugyanis nem arról van szó, hogy az állam a polgárok etnikai hovatartozására lenne kíváncsi, hanem arról, hogy azt nézik meg, miképpen befolyásolja ez boldogulásukat, mennyire határozza meg jövőjüket az, milyen családba születtek.

Franciaországban ugyanúgy nem lehet hivatalosan etnikai statisztikákat gyűjteni, mint hazánkban. Mégis: a brit Economist hetilap pár nappal ezelőtt, körülbelül egy időben, a HVG cikkének megjelenésekor szemlézte azt a tanulmányt, amelyet a francia kormány egyik gazdasági háttérintézete készített. A France Stratégie adatsora arra mutat rá, hogy igenis számít az, hogy ki honnan érkezett – ilyen felosztásban is. A bevándorlási adatok kikérésével (kinek hol születtek a szülei?) jutottak olyan számokhoz, mint például a következő: az afrikai bevándorló fiatalok 35 százaléka, az afrikai bevándorlók hasonló korú gyermekeinek pedig a 32 százaléka munkanélküli. Összehasonlításul: akiknek nincsenek bevándorlógyökerei, ott „csak” 16 százaléknyi az állástalanok aránya. Az iskolai végzettség tekintetében még szembeötlőbbek a különbségek.

Az Economist ezen jelenséget bemutató cikke felteszi a kérdést: mi magyarázza ezeket az adatokat? Az írás szerint az egyik válasz nyilván történelmi gyökerű: például az algériai bevándorlók a véres függetlenségi háború után eleve kevésbé bízhattak a francia intézményrendszerben. Ugyanakkor a legnagyobb gond nyilván a szegénység: az afrikai országokból érkezők között sok a nincstelenül Európába érkező család. Úgy tűnik, ez Franciaországban más európai államoknál is jobban befolyásolja az iskolákban elért vagy éppen el nem ért teljesítményt.

A magyar kutatás ugyanakkor nyilván arra is enged következtetni, hogyan alakul a magyar romáknak a teljes lakossághoz viszonyított lélekszáma, Forgács becslése szerint a romák aránya ma Magyarországon 8-9 százalék, a 10 év alattiaknál ez a duplája, az öt év alatti korosztályban szerinte ez a szám 20 százalék fölött van. „Mindenki megdöbben, amikor azt mondom, hogy ma Magyarországon szerintem minden negyedik-ötödik gyerek cigány, pedig a válaszom egyértelműen igen.” Megemlíti: ismer egy 67 éves edelényi roma nagymamát, akinek 52 unokája és 45 dédunokája van.

A romaügyi szakértő azonban óvva int attól, hogy az első olvasata az legyen ennek a hírnek vagy adatnak, hogy „a cigányok kiszülik a magyarokat”. Forgács szerint születése pillanatában minden megszületett gyermek ugyanannyi lehetőséget kap a Jóistentől, hogy felnőve segítse ezt a társadalmat, közösséget. Csak nem mindegy, hogy ez a gyermek a Pasaréten nő fel úgy, hogy reális cél lehet számára egy külföldi egyetem, vagy a Sajóközben úgy, hogy a segély lesz az egyetlen jövedelme a következő negyven évre. Forgács is kimondja azt, amit Papp Z. tanulmánya és az Economist cikke is rögzít: ez nem az etnikum, hanem elsősorban a rossz családi háttér kérdése.

A szakértő szerint azonban talán ennél is fontosabb kérdés, hogy a cigányságnak is meg kell értenie: nekik is tenniük kell azért, hogy kitörjenek az „eltartottak” közül és formálják azt a környezetet, amelyben egyről kettőre kéne jutniuk. Ennek kapcsán is említ egy háttér-információt: igaz a tény, hogy Magyarországon nő a gyermekszegénység, de elsősorban nem úgy, hogy egyre több a rászoruló család, hanem úgy, hogy egyre több gyerek születik a nehéz sorsú családokba. Röviden: ahol eddig három gyermek éhezett, ott most ötnek nem jut étel.

Társadalmi párbeszédre van szükség ezért a tudatos gyermekvállalásról, Forgács szorgalmazza is ezt, hiszen gondolati szinten ennek a kérdésnek meg kell jelennie a legszegényebb közösségekben is. Jelzi, hogy a „gondolati szint” alatt még véletlenül se olyan szélsőségesen hangzatos mondatokat értsünk, hogy „le kell állítani a babagyárat”. Arról van szó Forgács szerint, hogy „a jövőt nem lehet úgy alakítani, hogy rengeteg kisgyermeknek gyakorlatilag már a születése pillanatában minimálisra csökken az esélye arra, hogy a későbbiekben saját magát tudja eltartani”.

Hozzátette ugyanakkor, hogy az állam és a kormány felelőssége is, hogy hogyan vannak felszerelve az iskolák és hogy mennyi ezen a vidéken a betöltetlen tanári, ápolónői állás. Ezzel pedig már nemcsak demográfiai jelenségről – folytatja Forgács –, hanem szociokulturális változásról is beszélhetünk. Mindez kihat az iskola színvonalára, a település életére, a szolgáltatások színvonalára és a közéletre is: így jelennek meg a párhuzamos világok is, ahol például külön kocsmája lesz a cigányoknak és a nem cigányoknak.

„Ezekre a gyors folyamatokra pedig képtelenség felkészülnie, lekövetnie a pedagógia tudományának vagy akár az államnak.” A szakértő szerint itt, ezekben a térségekben az állam annyit tehet, hogy igyekszik jobb feltételeket teremteni és kiemelt módon bérezni a tanárokat, ápolókat, hogy vállaljanak itt munkát. Máskülönben nem marad ezekben a térségekben senki, aki a mindennapi szolgáltatásokat elvégezze az itt élőknek.

A helyi viszonyok felől Lakatos Attila borsodi cigány vajdától érdeklődtünk. Szerinte főleg az állhat a számok mögött, hogy a tehetősebbek elvándorolnak a térségből, vagy pedig elviszik a falusi iskolákból a nem cigány gyerekeket és például Miskolcra íratják be őket a szüleik. „Saját magunkat szegregáljuk ezzel, mert az ellen nem tudok semmit, ha elviszik a gyerekeket” – teszi hozzá.

Április első napjaiban a borsodi vajda úgy reflektált az ORÖ-botrányra, hogy különféle programjavaslatokat fogalmazott meg, amivel szerinte segíteni lehetne a cigányságon. Ötletei elsősorban a munka világára fókuszáltak (kőbánya megnyitása, kéziszerszámok gyártása, varrodák létrehozása például), ezért rákérdeztünk: mit tennének az oktatással, elvégre Papp Z. Attila számai innen származnak.

Lakatos Attila elmondja, hogy „Vidd haza a tudást” címmel kidolgoztak egy programot, de erre az Emmi nem volt vevő. Ennek lényege a következő: egy kollégiumba kerülne négy-öt falu roma diáksága, ahol vasárnaptól péntek estig tartózkodnának. Ez nagy segítség lenne a szülőknek is, hiszen a gyermekük ellátása biztosítva lenne. „Nagyon szegények itt az emberek, nem csoda, ha egyszerűen nem tudnak a gyermekeikre odafigyelni, így pedig a gyerek nem fog úgy tanulni az iskolában, ahogy kellene” – mondja. Elképzelése szerint a diákok hétvégente hazavinnék a tudást, a jó példát, a kollégiumban tanult pozitív mintát.