Budapest visszarepül 80 évet az időben

Melange, tyúklábmintás mellény, ascort sál, érzéki vörös száj. A két világháború közötti brit divat tárul a főváros elé szombaton – kerékpárra ültetve.

2015. 04. 09. 16:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Filmes beszámolóikon valami egészen különleges világot látunk, mintha káprázna a szemünk. Az alakok a két világháború közti brit divatvilág figurái, a körítés a XXI. századi Budapest. Szombaton újra „gurul” a Tweed Run, pár órára újra a maguk képére formálják Budapestet.

Immár kilencedszer haladnak végig a fővároson a tweed mámoros szerelmesei – nincsenek túl sokan, legfeljebb úgy 150-en, de talán éppen ezért nyeri az „üde színfolt” a „bosszantó közlekedési akadály” elleni meccsét. Az idei beöltözős bringás vonulás szombat délelőtt 10-kor veszi kezdetét az Egyetem téri Táskarádió elől, de ekkor még nem pattan senki drótszamárra. Alkalom lesz rengeteg fényképet készíteni, ismerkedni, és alakítani még a ruházaton, sminken. A regisztráció helyén tánctanulásra is lehetőség lesz fél 11-től, erről szintén nem érdemes lemaradni.

Hogyan is kell kinézni? Van egy alapvető tweed öltözködés, aminek a stíluselemeit korábbi képgalériánkról könnyen el lehet lesni, és alábbi keretes írásunkban „véresen komoly” szabványokat is bemutatunk.

Idén azonban már fejlődik a Tweed Run – így hívják az eseményt itthon –, hisz tweed és gengszter stílusban is meg lehet jelenni.

– Amit ajánlunk: a nadrág, mellény, zakó szettet és a lehetőleg korabeli kiegészítőket, nők esetében kesztyű, bross, kalap – próbál eligazítást adni Szabados Iréne főszervező, aki nagyon kéri, farmerban és egyéb, mai viseletben lehetőleg ne jelenjen meg senki. – Több versenyen a minőségi bőrcipő és az esztétikai, valamint színösszhang hozott győzelmet. Az esemény Facebook-oldaláról is lehet ötleteket meríteni – teszi hozzá ösztönzőleg. Merthogy verseny is lesz: az a tweed legény, illetve leány, valamint gengszter, aki a legjobban néz ki a 20-as, 30-as évek divatja szerint, a hírnév és a siker mellett értékes jutalomban is részesül.

Szűk keresztmetszet a kerékpár, mert nyilván mindenki olyannal megy, amilyenje van, és hát tényleg az öltözködés itt a lényeg. De ha már itt tartunk, Szabados Iréne mesél „a jó tweed bringáról” is.

– A kerékpárok a két háború között nagyobb értéket képviseltek, mint most. Főként kisebb műhelyekben építették, és ezért kerültek többe. Hogy érzékeljük: a biciklik ára 1939-ben 120-160 pengő körül volt, ebben az időben egy kubikus 1,2 pengő körül keresett napszámban. A Weiss Manfréd gyárból így is sok-sok márka kikerült: Corvin, Csepel, Csepel-Ballon, Csepel-Félballon, Csoda, Csoda-Ballon, Diadal, Extra, Fecske, Leányka, Luxus, Pajtika, Rapid, Sparta, Super. A Ballon jelölés a széles gumijú változatot jelölte. Különösen sikeres volt a Csoda nevű modell, ezt a második világháború után is sokáig gyártották még – ad rövid történeti áttekintést a főszervező.

A felsoroltak közül jó néhány típus ott lesz szombaton, de Szabados Irénét arra is megkértük, meséljen az eddigi felvonulások legkülönlegesebb darabjairól is.

– Az őszi túránk egyik legöregebb kerékpárja egy 1930 körül gyártott Univerzál német luxus-túrakerékpár volt (képünkön alább – a szerk.), rajta egy apuka és 3 éves kisfia. De találkoztunk már velocipéddel is Tweed Runon. Az idei vonulás alkalmával Siklósi János kerékpárműgyűjtő zsűrizni is fogja a drótszamarakat.

Az útvonalról eddig még nem volt szó – hogy ne érjen senkit meglepetésként, illetve élesíthessük a kütyüt, ha éppen arra visz az utunk.

– Korábban a Városligetből indultunk befelé, idén azonban a Belvárosban zajlik majd, és két flashmobot is beleszőttünk a programba, ami így várhatóan 3 órás lesz.

És egy kis összesítés: az eddigi divatolások alkalmával a bringákon szárnyalt 700 méternyi csipkeharisnya, 200 méternyi nadrágtartó, 300 igazi tweed zakó és számtalan kiegészítő az 1920 és 1950 közötti angolszász kultúrát megidézve. Az összesen mintegy 600 résztvevő tízezer kilométert tett meg örömbringázva a fővárosban. Korábban az MNO is végigtekert egy Tweed Runon.

A szervezők azért szerelmesedtek bele ebbe a korszakba, mert ez volt a minőségi ruhák, a zene, a tánc és a kerékpárok igazi nagy, közös virágkora.

– Táncban a swing és a lindy hop lesz terítéken, amit a Pepita Tánciskola szintén velünk tekerő tanárai mutatnak majd meg a biciklizőknek – ecsetelte Szabados Iréne. A tavalyi „Csak pasik” rendezvényen a betanult táncból ez a koreográfia készült, videós beszámoló a teljes eseményről pedig íme:






Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.