Germanwings és Eger Rallye: a túlélőkkel mi lesz?

A baleseteknek, katasztrófáknak vannak olyan áldozataik, akik sosem jelennek meg a sajtóban. Ők a túlélők.

A tragédiáról beszámoló cikkekhez érkező kommentek többsége a haláleset miatti részvétnyilvánítás, de sok olyan is akad, amely a veszélyesnek tartott sportág létjogosultságát kérdőjelezi meg. Bizarr, de akad olyan hozzászóló is, aki azt teszi szóvá, hogy a híradások csak a halálesetről számoltak be, viszont arról nem, hogy ki nyerte a futamot. Arról viszont nem esik szó, hogy a könnyebb sérüléseket szenvedett pilótával mi történt – áldozatként egyedül az életét vesztő navigátort emlegetik. Még komolyabb probléma, hogy ilyen esetekben a sofőrt nem csak a közvélemény nem kezeli áldozatként, hanem jellemzően az egészségügy sem.

Mindez nem véletlen, ugyanis a hazai kórházakban elenyészően kevés pszichológus dolgozik, hatalmas a hiány: még azokon a helyeken sincs megfelelő számú szakember, ahol ez abszolút indokolt lenne. Ráadásul sok pszichológus eleve csak megbízási szerződéssel dolgozik, státuszt nem kap. Létszámukról országos összesítés sem készült, egyedül a szakmabeliek becsléseire lehet hagyatkozni: ők ismerve egy-egy kórház számadatait 200 körülire teszik az állami rendszerben tevékenykedő kollégák számát. Összehasonlításképp a pszichiáterek létszáma 600–800 körülire tehető, ami szintén nagyon kevés, de legalább vannak külön osztályaik.

Arra semmilyen előírás nincs, hogy az egyes létesítményekben hány pszichológust kell alkalmazni, ez minden esetben az intézmény vezetőin múlik. Viszont tudva, hogy az állami tulajdonban lévő kórházak adósságállománya sok tízmilliárd forint, nem meglepő, hogy a menedzsment ehelyett inkább gyógyszerekre és orvostechnikai eszközökre költ. Emiatt egyedül az segít, ha az orvos figyelmes, és a beteget legalább a kórházból távozván szakemberhez irányítja – akinek ha van erre kerete, meg is kezdi a terápiát. A balesetet okozók lelki egészségével még kevésbé foglalkoznak a kórházakban, őket rendszerint a társadalom is megbélyegzi. Ha külön nem kérnek segítséget, nem sok esélyük van arra, hogy felépüljenek.

A balesetek részeseinek lelki problémái mellett kevés szó esik azokról, akik ugyan közvetve, de felelősséget érezhetnek egy-egy tragédia miatt. Mert elég csak belegondolni abba, mi játszódhat le azoknak az orvosoknak, kollégáknak, rokonoknak vagy barátoknak a fejében, akiknek minimális rálátása volt a Germanwings-katasztrófát okozó pilóta lelki egészségére. Mert ugyan ez még hivatalosan nem jelenthető ki, már szinte biztosra vehető – és gyakorlatilag mindenki tényként kezeli –, hogy a százötven ember életét követelő tragédia az ő számlájára írható. Környezete mégis csak utólag emlegeti súlyos problémáit: lelki gondjait, depresszióját, korábbi öngyilkossági szándékát, látásvesztéstől való félelmét. Elgondolkodtató az is, hogy a pilótaképzés pszichológiai tesztje mentálisan egészségesnek találta a fiatalembert. Kérdés tehát, mennyire okozhat ilyen esetben jogosan bűntudatot az, ha valaki gyanúsnak találta viselkedését, mégsem kereste a módját annak, hogy ezt jelezze a megfelelő embereknek.

„Ez esetben is csak az áldozatokkal, gyászolókkal, a tragédia következményeivel foglalkozik a sajtó. Emellett a pilóta tettéhez vezető lelki okokat kutatják. Azt kevésbé feszegetik, mekkora bűntudata lehet a vele foglalkozó orvosnak, a probléma súlyát nem észlelő közeli hozzátartozóknak” – mondja Faludi Viktória. A krízisterapeuta kiemeli, hogy ilyen esetekben a szakembereknek is nehéz dolga van, lévén köti őket a titoktartás, amit csak két dolog törhet fel: a gyilkossági és öngyilkossági szándék. Bár ez országonként némileg különbözik, de ha a pszichológus vagy a pszichiáter ilyesmit észlel, akkor a protokoll szerint azonnal mentőt kell hívnia, a beteget pszichiátriai osztályra kell utalnia. A hozzátartozóknak, munkáltatónak viszont nem szólhat.

Ez az eljárás garanciát semmire nem jelent: például ha a hazai gyakorlatot vesszük alapul, akkor ilyen esetben a beteget 48 óráig akarata ellenére is bent tarthatják a pszichiátrián, ám megesik, hogy távozni hagyják, amint megérkezik az osztályra. Ha ugyanis elég hitelesen állítja azt, hogy öngyilkossági szándékát csak viccnek szánta, túlzott, az orvost pedig sikerül meggyőznie, hivatalosan nincs miért az osztályon tartani. A szakpszichológus kiemeli azt is, hogy fontos megkülönböztetni az öngyilkossági gondolatot és a késztetést. A kettő ugyanis nem ugyanaz: előbbi még nem jelent tényleges veszélyt, utóbbi viszont már igen. Ezt a kettőt a szakemberek nagy eséllyel el tudják egymástól választani, és meg tudják azt is mondani, hogy a gondolatból lehet-e késztetés. Hiba azonban mindenhol csúszhat a rendszerbe, ennek következményei pedig felmérhetetlenek.