Törvényjavaslatot készítettek a kormánypártok a Quaestor-botrány szinte minden áldozatának mielőbbi kártalanítása érdekében – jelentette be Rogán Antal. A Fidesz frakcióvezetője szerint ez lehetőséget nyújthat arra, hogy harmincmillió forintig minden károsult hozzájusson a pénzéhez, lehetőleg július végéig. A 32 ezer Quaestor-károsult között mindössze hetvenhárman vannak ennél nagyobb összegű befektetők.
A Fidesz javaslatának lényege, hogy létrejön egy követeléskezelő alap, amelybe bekerül az összes károsult kötvénye, vagyis a brókercéggel szembeni követelése. Ebbe az alapba kellene befizetnie a Befektetővédelmi Alapnak (Beva) a megítélt kártalanítási összeget. A Beva közben már jelezte, hogy – összhangban a jegybank és a kormány álláspontjával – kártalanítja a fiktív kötvénnyel rendelkező ügyfeleket is, az igazgatóság a döntését két független jogi szakvéleményt is figyelembe véve hozta meg tegnap. Ahhoz, hogy meglegyen a kártalanításhoz szükséges összes forrás, a befektetési vállalkozások piacának – brókercégeknek és befektetési cégeknek – kellene azt kiegészítenie. Rogán Antal azonban hangsúlyozta, hogy ezt a jegybank egy hitelnyújtással megelőlegezné, a kölcsönt pedig tíz év alatt kellene visszafizetni. Ráadásul az érintett cégek kapnák majd meg a Quaestor felszámolásából keletkező vagyont.
A Fidesz frakcióvezetője az ellenzéki pártok támogatását is kérte, hogy javaslatukat akár már a jövő héten elfogadhassa az Országgyűlés. Terveik szerint a törvény életbelépése után a Quaestor károsultjainak 30 napjuk lenne beadni igényeiket a megyei kormányhivataloknál, majd további 30 nap lenne az elbírálás. Ezután kezdődnének meg a kifizetések. A kormánypártok tervei szerint így július végéig harmincmillió forintig mindenki a pénzéhez jutna, vagyis az érintetteknek nem kellene éveket várniuk a felszámolásra.
A kormánypárti politikus ugyanakkor leszögezte azt is, hogy a Quaestor-ügy károsultjai a tőkéhez juthatnak hozzá, a hozamokra, kamatokra mindez nem vonatkozik. Rogán Antal védelmébe vette a brókercég áldozatait, szerinte ugyanis ők nem lehettek minden szempontból tisztában a valódi kockázatokkal, mert „a Quaestor címzetes gazemberség volt”. A Fidesz frakcióvezetője leszögezte, hogy polgári kormány alatt nem fordulhat elő olyan, mint ami a korábbi szocialista kabinetek idején megtörtént, amikor senki sem kártalanította például a Hajdú-Bét-, a Baumag- és a Globex-ügy károsultjait.