Sziget a nyomorúság tengerében

Elmentünk a Huszár-telepre, hogy a saját szemünkkel győződjünk meg róla, milyen a hangulat a környéken.

Ádám Renáta, folytatva a gondolatmenetet, hozzáfűzi: háromnegyed órát kellene buszozniuk, ha kislányát végállomástól végállomásig, a jósavárosi körzetes iskoláig kellene vinnie, miközben a színvonal szerinte ott sem jobb semmivel, sőt.

– Lejött ide az egyesület (a CFCF emberi jogi szervezet; bővebben a keretesben – A szerk.), nem is ismertük őket, nem kértük a segítségüket, aztán nagyobb bajt okoztak a „segítségükkel”, mintha nem jöttek volna soha. Elkezdték szajkózni a „szegregálást”, de hát a Huszár-telepen szinte csak romák élnek – világít rá a probléma gyökerére.

Kislánya, Kiara az óvodában zárkózott, csöndes, félénk gyermek volt, amióta a Sójába jár, kinyílt, kitűnő tanuló, kedvence a matek. Zongorázni tanítják, az iskolától kölcsönbe kapott egy zongorát otthonra is, mások hegedűn gyakorolhatnak lakhelyükön. Nem hiába vélekedett úgy egykoron Klebelsberg Kunó, az első világháború utáni éra kultuszminisztere, hogy „az iskola akkor van jó helyen, ha a gyerek gyalog is el tud menni oda”.

A harmincas éveiben járó Zsuzsa azt mondja: a Sója legalább olyan színvonalú, és olyan tiszta iskola, mint a város többi tanintézménye. Kiemeli, hogy több szakkörre járhatnak a gyerekek, akiket „csak a jóra tanítják”. Nem tudja, nem érti, miért akarják egyesek kicsinyíteni az itt folyó munkát, miért nézik le az iskolát és az itteni embereket. A hercehurca dacára sem kérdéses számára, hogy a következő tanévben másik gyermekét is ebbe az iskolába járatja majd.

Miközben a szülőkkel beszélgetünk, sorra érkeznek a gyermekvédelmi munkatársak, a tanárok, az iskola előtti parkoló lassan megtelik. A Huszárvárban egyébként nemcsak iskola, kápolna, könyvtár, informatikai labor, színpad található, de itt működik a Periféria Egyesület, a Nyíregyházi Cigány Kisebbségi Önkormányzat, a Human-Net Városi Családsegítő Szolgálat és a Huszár-telepi Gyermekjóléti Központ.

A lépcsőházba lépve szembetűnik, hogy mozgássérültek is feljuthatnak az emeletre egy ügyes szerkezet segítségével. A falakon papírból kivágott vidám, színes, tavaszi virágok, pillangók, gyermekrajzok. Csöngetnek, a lépcsőházba vezető ajtót bezárják, illetéktelenek nem juthatnak be az iskolába az órák alatt.

– Néha úgy érzem, belefáradok a mocskolódásba, s nagy kedvem lenne egy szempillantás alatt magam mögött hagyni ezt a szép, de sokszor elviselhetetlenül nehéz munkát. Egy intézmény irányítása, az oktatás minél körültekintőbb szervezése nem könnyű feladat, de hogy mindezt rágalmak, bántások, torz információk okozta ellenszélben kell végezni, nem könnyíti meg az életemet. Az erőt a továbblépéshez mindig a kisebb-nagyobb eredmények adják – mondja Halász Krisztina igazgató. Nem érti, miért rémisztgetik a szülőket a bezárással; meséli, az elsőfokú ítélet után a szülők értetlenül kérdezgették a tanári kart, a gyerekek pedig sírtak. Az ítélet előtt egyébként a CFCF emberei járkáltak utcáról utcára, próbálták meggyőzni az embereket a bezárás fontosságáról, jogi támogatást ajánlottak és segítséget nekik, hogy máshová írassák be gyermekeiket. Az iskolában jelenleg hatvan diák tanul.

– Imádsággal tartom az igazgatóban és a tanárokban a lelket – veszi át a szót az időközben megérkező Kocsis Fülöp, a görög katolikus metropólia érseke. – A CFCF jótevőnek tünteti fel magát, de tönkreteszik a munkánkat. Miért nem segítenek máshol? Kétszáz településen is megtehetnék! Állandó negatív kampányt folytatnak, igaztalan dolgokat terjesztenek rólunk, lejáratják a munkánkat. Ennek ellenére alig találnak olyan szülőt, akit beszervezhetnének ellenünk, mert a családok jobbára elégedettek az itt folyó munka színvonalával. Az állandó támadással csak épp az ellenkezőjét érik el, mint amit hirdetnek: növelik a feszültséget a kisebbségi és a többségi társadalom között – összegzi véleményét az érsek.

Szerinte az integráció hasznos és fontos, de erőszakkal megvalósítani értelmetlen, az emberi lélek ugyanis másképp működik. A cigány embernek is az a jó, véli, ha ő építheti fel az életét, szépítheti a környezetét. – A változásra a fejekben és a lelkekben van szükség, s ha ez bekövetkezik, remélhetőleg a gyermekeik és azok gyermekei már más környezetbe születnek, így van remény arra, hogy jobbítsanak a saját sorsukon – vázol valóságos jövőképet Kocsis Fülöp.

Az egyház hosszú távú elképzeléssel rendelkezik, szakkollégiumokat akar indítani, a cél pedig, hogy a fiatalok főiskolára, egyetemre is bejussanak. Általános vélekedés köreikben, hogy a szeretet közegében rá lehet vezetni a gyerekeket arra, hogy ne csak versengjenek egymással, hanem hogy jobbra, többre törekedjenek, ehhez pedig nem szükséges más iskolába járniuk.

Persze az egyháznak arra is fel kell készülnie, hogy a Kúria (mégis) elmarasztalja a görög katolikus fenntartót. Az érsek elmondja: azzal vádolják az egyházat, hogy jogellenesen elkülöníti a gyermekeket. Ezt a jogellenességet fogják megszüntetni, nem a gyermekek tanítását, családok nevelését.

– Maguk a szülők vették ki a fegyvert a CFCF aktivistáinak a kezéből, amikor több százan írtak alá egy petíciót, hogy ne zárják be az iskolát, köztük sok szülő is, aki most íratná be a Sójába a gyermekét. Vajon ezek után az a jogkövető magatartás, ha nem engedjük a gyermekeiket beíratni? Kötve hiszem, hogy ezt írná elő a magyar törvénykezés. A bíróság egyébként nem záratta be az iskolát, az intézmény engedély alapján és törvényesen működik. Megjegyzem, hogy szerintünk eddig sem volt jogsértő a működésünk, eddig sem szegregáltunk. Így, ha a Kúria mégis megerősítené a korábbi ítéletet, alkotmányjogi panasszal fogunk élni – vetíti előre az érsek.

Az első szünetben az ima szavai visszhangoznak a folyosón, a tanulók ugyanis kalácsot és krémtúrót kapnak, amit megköszönnek a Teremtőnek.

– Püspök atya! Föltámadt Krisztus! – rikkant egy kisfiú a folyosó túlsó végéről az érseknek, aki mosolyogva nyugtázza a buzgalmat, s miközben visszaköszön, alig kap levegőt a rácsimpaszkodó gyermekek gyűrűjében.

A folyosó falát az Újtestamentumból vett történetek rajzai díszítik, Boros András papnövendéktől az okát is megtudom: a böjti időszakban mindennap az egyik kis lurkó olvashatott fel egyet azon teendők közül, amelyeket az atya gyűjtött össze – mire figyeljenek aznap a diákok. A feladatokat falra ragasztott kis lábnyomokon rögzítették. Ilyen tennivalókat olvashatunk: „ma nagyon segítőkész leszek”, „ma ügyelek, hogy senkit ne bántsak meg”, „ma imádkozom valakiért, aki idegesít”, „ma mindenkivel szépen beszélek”, „ma lemegyek a kápolnába”.

Halász Krisztina igazgató csatlakozik hozzánk, és elmondja: a gyerekek szépen fejlődnek, hangsúlyosan az alapkészségeiket fejlesztik; az olvasás tanítására például a Meixner-módszert alkalmazzák. Szükség is van rá, hiszen az iskolába beiratkozó tanulók némelyike szegényes nyelvi kóddal, súlyos magatartászavarral rendelkezik, de nagyon törekednek az ilyen és más egyéb hátrányok, hiányok kiküszöbölésére – a tanárok fele fejlesztő-pedagógus, akik kemény munkát végeznek. Az első, hogy a gyerek jól érezze magát, ezért kis létszámú osztályokban, bensőséges légkörben, nagy odafigyeléssel, szeretetben, mégis magas szakmai színvonalon zajlik az oktatás, magyarázza az intézmény vezetője.

Becsöngetnek. A másodikosok olvasni tanulnak, a negyedikeseknek rajzórájuk lesz. Termükben a tábla fölött e felirat fogadja őket: „Egyedül morzsa vagyunk, együtt kenyér lehetünk”. Bandika nemrég került át egy másik iskolából. Azt mondja, ott 32-en voltak, itt csak tízen, ezért a Sójában jobban érzi magát. Meg is látszik a tanulmányi eredményén, míg előző iskolájában jobbára kettes átlaga volt, itt négyes, ötös. – Ott alig voltak barátaim, itt mindenkit ismerek. A másik iskolában kellett fizetni a zeneszakkörért, az ebédért, itt nem – foglalja egybe a váltás előnyeit. Osztálytársai közül Eugénia korábban szintén egy másik városi iskolába járt, ő is örül, hogy átjött; óvónő szeretne lenni. Dzsenifer a fodrász és műkörmös szakmát választaná, Daniella tanítana, míg Bandi futballistakarriert futna be. Merthogy hetente egyszer a helyi labdarúgóklub egyik edzője jár trenírozni a fiúkat.

Eszembe jutnak Ádám Renáta anyuka szavai: „jó, hogy az egyház működik a telepen, mert nemcsak azoknak a szülőknek nyújtanak segítséget, akiknek idejár a gyereke, hanem minden Huszár-telepen élőnek.” Erre bizonyság az is, hogy az itt tanuló gyerekek otthon kisebb testvéreiket imádkozni tanítják, mert a gyerekek fogékonyak a hitre. A tanárok tapasztalata, hogy nagyon szeretnek imádkozni. Mi több, a vasárnap 11-től szervezett misére már egyre több szülő jár el. András atya pedig beáll focizni a fiúkhoz, táncolni, ha a romák bált rendeznek, nem csoda, ha csüngnek rajta a gyerekek.

A negyedikes Patrik pedig pap szeretne lenni.