Mint korábban megírtuk, a pedagógus-szakszervezetek álláspontja az egy évvel kibővített általános iskolai képzés tervezetéről nagyjából azonos. Galló Istvánné (Pedagógusok Szakszervezete) és Mendrey László (Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete) véleménye ekképp hozható közös nevezőre: a kerettanterv felülvizsgálata szükséges, csökkentett tananyagmennyiséggel, befogadó iskolával, ahol a tanár oktatási szabadságot élvez amellett, hogy anyagilag is megbecsülik.
A rendszer egyelőre működik és számos diák – alapképességek hiányában ugyan – az általános iskola után középiskolai vagy gimnáziumi keretek között folytatja tanulmányait. A harc pedig egyre nagyobb. Küzdelem a hiányosságok leküzdésével, a tananyaggal, az elvárásokkal és saját magával.
Szembetűnő, hogy a gyerek nem vállalkozik olyanra, amiben kudarc érheti – mondta az MNO-nak egy budapesti elitgimnáziumban oktató tanár, aki hozzátetette: „rengeteg az önbizalom-hiányos gyerek, bár ez nem feltétlen az alapismeretek hiányából ered”. Nyelvtanárként sok energiát fordít arra, hogy megértesse a tanulókkal a hiba fontosságát, hiszen enélkül nem derül ki, mi az, amin a tanár segítségével javítani kell.
„Múltkor kiselőadással készült volna négy tanuló az órámra, ám a megbeszélt időpontra nem készültek el. Osztályfőnökükként kérdőre vontam őket, mire az egyikük közölte, hogy nem maradt rá idejük, mert annyi mindent kellett tanulni. Azt mondták, hogy inkább ezt a megoldást választották, mert tőlem nem félnek, viszont más tanároktól igen. Nem normális dolog, hogy egy gyerek féljen egy tanártól. Én nem hiszek abban, hogy ezzel tiszteletet lehet kiváltani vagy könnyebb fegyelmezni.”
A tananyag óriási, a gyerekek nagyon leterheltek és az osztályfőnöki feladatokat is ellátó oktató szerint az iskola mellett sokszor a szülők is sokat követelnek. Idén három diákjáról derült ki, hogy étkezési zavarokkal küzd és közülük kettő pszichológus elérhetőségét kérte tőle.
Átlagosan heti 6,2 órát töltenek házi feladatok írásával a 15 éves magyar diákok, ami jóval magasabb a 4,9 órás OECD-átlagnál – derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) felméréséből, amely szerint a 29 mért ország közül nálunk fordítják az ötödik legtöbb időt a leckére a gyerekek.
A Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke szerint a tanulók rendszeres kötelező feladatai akár heti 38-40 órára is rúghatnak. A házi feladatok mennyisége okozhat problémát a gyerekeknek, de a kötelező óraszámok is magasak a magyar köznevelésben – mondta a Magyar Nemzetnek Horváth Péter, az NPK elnöke.
Rossu Renáta iskolapszichológus MNO-nak elmondott véleménye egybecseng a pedagóguséval. A hozzá forduló diákok többségénél szomatikus tünetek jelentkeznek: fejfájás, hasgörcs, dolgozat előtti leblokkolás, de olyan is bőven akad, aki tanulási nehézséggel küzd.
A szakember feladata ilyen esetekben, hogy feloldja a szorongást, és megoldást találjon a tanulóval arra, hogyan tudja kezelni a dolgozat vagy felelés közben jelentkező stresszhelyzeteket. Az iskolapszichológus szerint sok gyereket nem is lehet rábírni a tanulásra, és a fennálló motivációhiány az élet más területén is megmutatkozik. Hozzátette: egyre több olyan diákkal találkozik, aki problémás családi körülmények között nőtt fel, az ehhez társuló tanulási kudarc pedig még jobban megnehezíti az iskolai teljesítményt.
Mind az iskolapszichológus, mind a tanár egyetért abban, hogy a fejlesztőpedagógusoknak nagy szerepük van, akik (lehetőleg már általános iskolában) meg tudják mutatni a diáknak, hogyan sajátítsa el a szükséges információt.
Szükséges egyáltalán minden információ, amit „belénk akarnak verni”? Mekkora értéke van annak a tudásnak, amihez az interneten bármikor hozzájuthatunk? Miért magolunk be olyat, aminek tágabb összefüggéseit nem értjük? A budai gimnázium oktatójának álláspontja, hogy olyan praktikus rendszerre van szükség, ami alkalmazkodik a digitális világ igényeihez és a gyerek nem érzi úgy, hogy feleslegesen tanul. A rendszer mellett azonban a pedagógusnak is alkalmazkodnia kell a változáshoz – lépést kell tartani a technikával.
„Sok idősebb tanár kollégámon rémületet látok és azt mondják, hogy 25-30 év tanítás után már nem akarnak változtatni, pedig muszáj lenne – legalább egy kicsit. Aktív informatikai ismereteimet én is csak annak köszönhetem, hogy időt szántam rá és továbbképzéseken vettem részt. Nem szabad megijedni a technikai újításoktól, meg kell tanulni a saját javunkra fordítani.”
A változás együtt kell, hogy járjon az oktatási módszerek szabadságával, de a tanárnak egyelőre megvan kötve a keze, meghatározott könyveket rendelhetnek, így aki „rendszeren túli” eszközt venne igénybe, annak a saját pénzéből kell áldoznia rá. Akárhogy is küzd az oktató s szeretne minél korszerűbb tanórát tartani, a hónap végi fizetési jegyzék után nem biztos, hogy motiváltan áll ki egy osztálynyi tanuló elé.
„Muszáj lenne a tanárok megbecsültségét növelni, mert amíg a szülők és a gyerekek a frusztrált és boldogtalan pedagógusok felé elvárásokat támasztanak, addig sok jóra nem lehet számítani. A tanár nem tud magabiztos embereket nevelni, csak annyira lesz képes, hogy huszadszorra is elmondja a harasztok fajtáit.”
