Rogán Antal február elején, a mezőkövesdi Fidesz–KDNP-frakcióülés előtt beszélt arról az elképzelésről, hogy az általános iskolai képzést egy évvel kibővítenék. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ezt követően arra kapott megbízást, hogy megvizsgálja az európai modellek és a jól működő iskolarendszerek alapján, melyek azok a struktúrák, amelyek jól adaptálhatók a magyar iskolarendszerre.
Pokorni Zoltán volt oktatási miniszter már 2011-ben arról beszélt, hogy a kistelepülések nagy száma miatt reális lenne egy négy plusz öt éves képzés bevezetése. Mint mondta, a legfontosabb és legeredményesebb egy hosszú alapozó szakasz, ennek belső szerkezete azonban egyeztetés tárgyát képezi. A politikus elképzelése szerint a kilenc osztály elvégzése után a diákok továbbléphetnének gimnáziumba, szakközépiskolába vagy kettő plusz kettő éves szakképzésbe, illetve duális szakképzésbe.
Balog Zoltán szerint a szülők nagy része a négyosztályos gimnáziumok és a szakközépiskolák felé mozog, és ezt a kormányzat kezelni akarja, nem pedig betiltani az alternatív formákat.
Hoffmann Rózsa álláspontja, hogy egy százéves hagyományokkal rendelkező iskolai rendszer strukturális változtatása nagy kockázatokkal jár. Komoly előzetes számításokat, hatástanulmányokat kell végezni.
A többek által is említett német rendszer alapképzése során a diákok hattól tízéves korig végzik el az általános iskolát, majd továbbléphetnek a középiskola alsó tagozatába, ahol több képzési forma közül választhatnak. Legnépszerűbb az úgynevezett Gesamtschul, amely egybeolvasztja a középiskola, a gimnázium és a Realschule – a középiskola és a klasszikus gimnázium között álló – oktatási rendszerét. Ennél az ötosztályos rendszernél az első két év után alacsonyabb és magasabb szinten oktatják a tárgyakat, megfeleltetve a tanuló későbbi irányultságának.
De ha már a német példánál tartunk, akkor a közismereti oktatásra is nagyobb hangsúlyt kell fektetni. Hiszen a német diákok 7200 óra közismereti tudást sajátítanak el, míg Magyarországon a formálódó elképzelés szerint csak 4900 óra jutna erre. Továbbá a német vállalati szektor meghatározó szerepet tölt be a finanszírozásban, hiszen az átvállalt költségek révén érdekeltté teszik őket a képzés színvonalának növelésében. Érdekük a minőségi oktatás, hiszen a jövő szakemberének tudása csak a fiatal korban megszerzett, biztos alapokra építhető.
A német rendszer mellett gyakran felmerül a lengyel és a finn minta is. Galló Istvánné szerint egy az egyben külföldi mintát átvenni nem érdemes. A lényeg: hazai körülmények között, folyamatos szakmai egyeztetések után alakuljon ki az új rendszer, melyre csak felmenő módon lehet átállni. A Pedagógusok Szakszervezete elnöke kiemelte, hogy fontos a munkára és az átalakításra fordított idő.
Ezt a véleményt osztja Mendrey László is. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke az MNO-nak kiemelte, hogy komprehenzív (befogadó) iskolatípus kialakítására kell törekedni, amely tanítási módszereiben alkalmazkodik a 21. század igényeihez. Az Európa-szerte alkalmazott befogadáson és kompetencián alapuló rendszer nem engedi a szegregációt, ezáltal megvalósul a gyerekek gyerekektől való tanulása, ami a PDSZ elnöke szerint legalább olyan hasznos, mint a tanári tudás átadása. A befogadó iskolatípus további sajátossága, hogy nincsen „kilépési” lehetőség, és magas marad a tankötelezettség korhatára.
Tény, a lengyeleknél a reform első lépéseként a közigazgatás átszervezését végezték el, és csak ez után jött az oktatás szerkezeti és tartalmi modernizációja, amelynek gyümölcse egy, a minket a híres angol–magyar meccs végeredményére emlékeztető rendszer, a hat-hármas modell lett. A lengyel példa a hazai, formálódó átalakítás során is felmerült – mondta Mendrey László, s rávilágított arra, hogy a tervezett hosszú alapozóképzés segít elmélyíteni az alapvető ismereteket.
A lengyel rendszer alulról építkezik. A kötelező iskola-előkészítő (5-6 éves kor) után kezdődik a kétszer három évre lebontott, hatéves alapképzés. Az első két év teszt nélküli, és a harmadik évben is csak szöveges értékelés van – ellenben a tanító szorosan, integrált rendszerben foglalkozik a tanulóval. Az alapképzés második hároméves időszakában kezdődik a tantárgyakra épülő, többtanítós oktatás és az osztályzatos értékelés. Az elemi iskola végét egy diagnosztikus célú kompetenciamérő teszt zárja. Ezután jön a „sűrűje”, a széles tantárgyi skálát kínáló hároméves alsó középiskola, amely központi vizsgával fejeződik be. A tanuló innen kezdve szabadon dönthet: szakiskolát, felső középiskolát vagy négyéves technikumot végez el.
A felmérés háromévente zajlik, legutóbb 2012-ben mérték a diákok képességeit. A célközönséget a tizenöt éves diákok alkotják, akik a legtöbb részt vevő országban az iskolaköteles kor vége felé járnak.
A méréssel arra kíváncsiak, hogy a tanulók milyen mértékben alkalmazzák szövegértési képességüket a hétköznapi helyzetekben, mennyire képesek felismerni, megérteni, értelmezni és megoldani egy matematikai vagy természettudományi jellegű problémát.
Finnország – amelynek oktatási rendszerét Orbán Viktor korábban követendő példának nevezte – is hasonló mintát követ, néhány tartalmi eltéréssel. Az egyben elvégzett első hat év során nincs osztályzás, és házi feladatot is ritkán kapnak a tanulók. A természettudományos órákat a kísérletezések miatt csoportbontásban tartják. Az alsó középiskola – ahogy Lengyelországban is – része a kötelező oktatásnak, elvégzése után pedig általános, illetve szakmai felső középfokú oktatást nyújtó iskolák közül választhatnak a diákok. A 19 éves korban letett írásbeli érettségi után a tanulók előtt az összes skandináv egyetem nyitva áll.
Északon mégis kicsit másképp csinálják. Jobban. Nem véletlen, hogy a finn diákok a PISA-tesztek élvonalában végeznek. A különböző képességű tanulók egy osztályban, egymás mellett fejlődnek. Galló Istvánné rámutatott: Finnországban egy tanári állásra tízszeres a túljelentkezés. Az oktatókat mind anyagi, mind erkölcsi tekintetben elismerik, ezért egyáltalán nem véletlen, hogy az az egyik legnépszerűbb pálya. De komoly elvárásoknak és követelményeknek kell megfelelniük.
És, amint az Pasi Sahlberg A finn példa című könyvében olvasható: a minta kiépítéséhez egy évtized is kevés. Széles körű társadalmi-politikai egyeztetés szükséges, amelyet nyitottság, rugalmasság és együttműködés kell hogy kísérjen. Mendrey László a finn konszenzus kapcsán arra tért ki, hogy csak az egymással versengő politikai pártok konszenzusaként jöhetett létre egy hatékony és sikeres rendszer, melyet a kialakítás után érintetlenül hagytak.
Mégis mi kell ahhoz, hogy hazánk jobb eredményeket érjen el a PISA-teszteken? A Pedagógusok Szakszervezetének vezetője elmondta: egyrészt időt kell adni a gyereknek arra, hogy elsajátítsa az íráshoz, az értő olvasáshoz és a matematikai alapműveletekhez szükséges tudást. Hisz sok diák úgy hagyja el az általános iskolát, hogy nem képes az értő olvasásra, emiatt különösen a szakiskolákra jellemzően nagy a tanulói lemorzsolódás. Másrészt – mint mondta – ez még kevés. A jó eredményekhez radikális tananyagcsökkentés szükséges. A tanulóknak az alapozó szakaszban megfelelő időt kell biztosítani a tudás magabiztos elsajátítására, a gyakorlásra, mivel a felső tagozatos és a középiskolai kudarcok nagy része az alapvető tudás hiányára vezethető vissza – mutatott rá Galló Istvánné. Ugyanakkor hangsúlyozta: a reform természetesen együtt kell hogy járjon a pedagógusképzés átalakításával is.
Mendrey László is az összetett átalakításra tért ki, s az iskolák bővítésén és a tankönyvellátás átalakításán túl arra is rávilágított, hogy csökkenteni kell a pedagógusok terheit.
A hazai közoktatás főleg a nagy tananyagmennyiség és az idő hiánya miatt nem kezeli megfelelően a fejlettségbeli különbségeket. Ahogy a PDSZ-elnök fogalmaz: sajnálatos módon versenyhelyzet van, hogy a gyermek minél előbb tanuljon meg írni és olvasni. Galló Istvánné pedig arra mutatott rá, hogy egy hatéves gyerek szellemi kapacitása állhat egy négyéves gyerek szintjén, de elérheti egy hét-nyolcévesét is. A PSZ elnöke szerint a diáknak időre és türelemre van szüksége, hogy utolérje magát, a pedagógusokat pedig fel kell készíteni arra, hogy módszerbeli gazdagsággal felvértezve egyéni tanulási útvonalat alakítsanak ki. Hangsúlyozta: nincs jobb vagy rosszabb, okosabb vagy butább gyerek, fejlettségbeli különbség van, amelyet megfelelő módszerekkel lehet orvosolni.
