Az Országgyűlés honlapján olvasható dokumentum szerint tavaly 329 303 bűncselekményt regisztráltak. Ez az adat 2010-ben 447 186, 2012-ben pedig 472.236 volt. A tavaly regisztrált bűnelkövetők száma 108 389 volt, valamivel kevesebb a 2013. évi 109 876-nál. A bűnözés mértékét döntően meghatározó vagyon elleni bűncselekmények közül a leggyakoribbak a lopások, ezekből tavaly 141 469-t regisztráltak, 2013-ban még 167 657 volt. Csökkent a csalások száma is a 2013. évi 37 345-ről 33 370-re tavaly. A közlekedési bűncselekmények száma számottevően, a 2013. évi 14 804-ről 17 639-re nőtt tavaly. Embercsempészés tavaly 363 vált ismertté, ez jóval több a 2013-ban regisztrált 246-nál.
Közel háromszorosára nőtt a korrupciós cselekmények száma is, 2013-ban 1 105-öt regisztráltak, tavaly 3 268-at. Ez a szám 2010-ben még 481 volt. Ezen a bűncselekményfajtán belül négyszeresére nőtt a regisztrált gazdasági vesztegetések száma: 2013-ban 398 volt, tavaly 1684. Ebben azonban nagy szerepe volt az úgynevezett nyelvvizsgaügynek, melyben a vád szerint egy bűnszervezet egy évtizeden keresztül kenőpénzért adta a nyelvvizsga-bizonyítványokat. A kábítószerrel visszaélések szám nőtt: 2014-ben 6 159 ilyen bűncselekmény miatt kellett eljárni, 2013-ben ez az adat 5 445.
A beszámoló megállapítja, hogy „a vásárlók és a fogyasztók sérelmére megvalósult bűncselekmények miatti büntetőeljárások ritka előfordulása ellentétes az ilyen magatartások köztapasztalat szerinti gyakoriságával. A regisztrált büntetőeljárások csekély száma a felderítés hatékonyságának javítását igényli\".
A beszámoló kitér arra is, hogy „alig sikeresebb a bűnüldözés a pénzmosás tekintetében. Az elmúlt évtizedekben a szervezett bűnözésnek a bűnözői életvitel gazdasági hátterét, pénzügyi biztonságát és leleplezésének konspirációját felszámolni hivatott büntető rendelkezések nem igazán bizonyultak hatékonynak\". A hatóságok tavaly 21 esetben derítettek fel pénzmosást.
Az ügyészség tavaly 5 319 büntetőeljárás alá vont előzetes letartóztatását indítványozta a nyomozási bírónál - ez az adat 2013-ban lényegesen magasabb, 6 673 volt –, a bíróság az esetek 91 százalékéban, 4 836 személynél rendelte el az előzetes letartóztatást. Ezek közül 960 legfeljebb egy hónap, 1 048 egy és három hónap közötti, 1 957 három és hat hónap közötti időtartamú volt és 194 – az összes 3,5 százaléka - tartott több mint egy évig. Az ügyészségnek tavaly 120 440 ügyet kellett a vádemelésre alkalmasság szempontjából vizsgálni, valamivel több mint a felénél, 62 017 ügyben került sor vádemelésre.