Morvai: Ez a kémmese kabaréba illik

Az EP-képviselő szerint az a politikus rosszul teszi a dolgát, akinek nincs mit rejtegetnie.

– A minap a magyar parlamentben rendreutasították, amikor gyermekvédelmi ügyekből származó, durva kifejezéseket tartalmazó bírósági ítéletekből idézett a költségvetési vita keretében. Meglepte a Tisztelt Ház szemérmessége?
– Az idézetek felemlegetése nem volt öncélú. Ezzel csupán megpróbáltam ráirányítani a figyelmet arra, hogy nagyobb összegeket kellene fordítani a gyermekvédelmi intézményrendszerekre, illetve az ezzel foglalkozó szakemberek bérezésére, mint amennyit előirányoztak a 2016-os költségvetésben. Arra kívántam rámutatni, hogy mivel foglalkoznak, és nap mint nap mivel találkoznak a gyermekvédelmi dolgozók, szociális munkások, családgondozó szakemberek, mindössze havi nyolcvanezer forintos fizetésért. Az idézett szavak abból a több száz ítéletből származnak, amelyeket a kutatásomhoz gyűjtöttem össze. A képviselőknek mindössze tíz percig kellett volna hallgatniuk azokat az eseteket, amelyek bántalmazott gyermekekkel történtek meg, akiket éveken át gyakran lelkileg és testileg, gyakran szexuálisan is bántalmaztak a szüleik.

– Ön nem az a típus, akibe csak úgy bele lehet fojtani a szót. Ezt számtalan alkalommal láthattuk az Európai Parlamentben is.
– Tudomásul vettem, bizonyos kifejezések nem hangozhatnak el a parlament falai közt, de jeleztem az elnöknek, hogy még ha engem le is tud állítani, a gyerekeknek erre nem volt módjuk a bántalmazójukkal szemben. Sajnálom, hogy a képviselők érzékenységét tíz perc alatt kikezdte az a valóság, amelyben egy-egy szociális munkás évtizedeket tölt el.

– A politikai közbeszédben olykor nehéz megállapítani, hogy mi az, ami „belefér” és mi az, ami már elfogadhatatlan. Nemrég például a C-Pont című műsorban Kocsis Máté józsefvárosi polgármester a következő mondattal igyekezett tisztázni magát a szexualitását ért vádak alól: „Nem vagyok buzeráns!”
– Magam nem láttam ezt a műsort, de úgy vélem, jó lenne, ha a kormányzó politikusaink nem mondanának olyasmiket, amivel embereket sértenek vérig, ok nélkül. Az államnak és tisztségviselőinek az lenne a feladata, hogy a polgárait méltóságteljes egyénekként kezelje, ez azonban – mint a példa is mutatja – nem teljesül. Az én felszólalásom a durva kifejezésekkel együtt is azt a célt szolgálta, hogy segítsen megvédeni az emberi méltóságot. A józsefvárosi polgármester megjegyzése ezzel szemben az ellenkezőjét éri el, beletipor emberek lelkébe. Azt gondolom, hogy Magyarországon egyre többen tapasztalják meg, hogy a saját hazájukban valamiféle alattvalóként tekintenek rájuk, nem pedig polgárként. Az emberek ki vannak szolgáltatva, s a hatalom kénye-kedve szerint dönthet a fejük felett, mindezt úgy, hogy a kiszolgáltatottak felé a legkisebb szeretetet és megértést sem tanúsítják. A probléma az, hogy a hatalmon levő kormánytól függetlenül nem változik semmi huszonöt éve, az állam ellenőrzi és korlátozza az állampolgárt, és nem az állampolgár az államot. Jó példa erre az, amikor a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó médiumoknak nem hajlandók nyilatkozni kormánypárti politikusok, ugyanis ez esetükben nem lehet eldöntendő kérdés. Az állampolgároknak közük van ahhoz, hogy a vezetők miként bánnak a közpénzekkel, a nemzet vagyonával, s az állampolgárok tájékoztatása kötelesség, nem pedig lehetőség.

– Beszéljünk a Jobbikról! Ön kiállt a kémkedés gyanújába keveredett Kovács Béla mellett. Miért? Esetleg többet tud másoknál?
– Kovács Bélát 2009 és 2014 között szoros megfigyelés alatt tartották. Követték, lehallgatták a telefonjait, bekamerázták a találkozói helyszínét, annak ellenére, hogy csak 2012-ben fogadták el, 2014. január elsejei hatálybalépéssel a büntető törvénykönyvben azt a tényállást (kémkedés az Európai Unió intézményei ellen – a szerk.), amely alapján most bíróság elé akarják állítani. Úgy tudom, más országokban efféle tényállás nincsen, különös, hogy Magyarországon bevezették, noha egy ilyen törvény létrehozására semmilyen jogi kötelezettsége nem volt hazánknak. Azt szokták mondani, ha valaki ártatlan, miért probléma, ha lehallgatják. Én viszont úgy látom, hogy az a politikus, akinek nincs rejtegetnivalója, igen rosszul csinálja a dolgát.

– Önnek is van mit titkolnia?
– Nekem is van mit. Szoktam beszélni bujkálva élő bántalmazott nőkkel, akik az életükért menekültek el, alkalmazottakkal, akik sztrájkot vagy munkajogi pert fontolgatnak a munkáltatóval szemben. Egy jó képviselőnek az ilyen ügyekkel foglalkoznia kell. Ha egy politikus attól tart, hogy folyamatosan lehallgatják, akkor előfordulhat, hogy elővigyázatosságból esetleg nem látja el a munkáját megfelelően. Ha ez így van, az rettenetes. Nyomon követem az amerikai lehallgatási botrány kulcsfigurájának, Edward Snowdennek az ügyét, az EP emberjogi bizottságának tagjaként részt vettem a lehallgatási botrányok kivizsgálásában, ezt a történetet a szívügyemnek tartom. Nevezzenek naivnak, de nagyon megdöbbentett, amikor szembesültem azzal, hogy 25 évvel a rendszerváltás után Magyarországon lehallgatnak politikusokat és akár – mint azt a lapjukban is olvasom – ügyvédeket is.

– Ártatlannak tartja Kovács Bélát, vagy az ellene folyó eljárás korrektségében nem bízik?
– Úgy látom, hogy ez a zöld és piros dossziékkal tarkított kémmese kabaréba illene. Kovács Béla képviselői munkája részeként, az EP megbízásából tartott kapcsolatot orosz diplomatákkal; meggyőződésem, hogy semmiféle kémtevékenységet nem végzett. Szerintem arról van szó, hogy a kormánypártok a legrosszabbat próbálják kihozni az emberekből: a gyűlöletet és a gyanakvást. Ugyanez volt a cél a halálbüntetés újra bevezetésének meglebegtetésével, és a bevándorlókkal kapcsolatban is. Sokkoló, amilyen gyűlölettel beszélnek a migránsokról. Azok az emberek ugyanis, akik sokszor életük kockáztatásával jönnek ide, nem szórakozásból vágnak neki a kiszámíthatatlan útnak. Igaz, az más kérdés, hogy miként kellene kezelni a bevándorlás kérését, mert Magyarország nem tud befogadni tömegével bevándorlókat, de menekülteket sem, ugyanis rossz állapotban van az ország. A felsorolt témákat és Kovács Béla ügyét is arra próbálják felhasználni, hogy megpróbáljanak gyűlöletet ébreszteni az emberekben. Utóbbi esetében az egyre erősödő Jobbik iránt.

– Ön szerint sikerrel járnak?
– A választásokat nem lehet, legalábbis nem szabadna titkosszolgálati eszközökkel megnyerni. Ez nem csak Kovács Béla ügye. Az, ami történik, az egész rendszer demokratikusságát veszélyezteti, és szomorú, hogy sokan nem veszik észre. Az ügy akkor lenne szerencsés kimenetelű, ha az emberek ezen keresztül rádöbbennének arra, mi történik valójában negyed évszázaddal a rendszerváltást követően. Húsba vágó lenne, hogy a választók ráeszméljenek, a hatalom terjeszkedése a legitim kereteken túl mindenki számára veszélyt jelent, és bármikor utolérheti és jogfosztottá teheti őket is.

– Ha ilyen rossz a helyzet, mit tehetünk? Az utolsó kapcsolja le a lámpát?
– Belőlem éppen ellentétes reakciót váltanak ki. Megható olyan bírákkal, ügyvédekkel vagy ügyészekkel találkozni, akik a politikai nyomás ellenére a legjobb tudásuk szerint járnak el, s képesek leleplezni, ha visszásságot látnak a rendszerben. Igenis itt kell élni, Magyarországon. Érzem, lenne szükség arra, hogy visszamenjek tanítani az egyetemre, és képezzem azokat a jövendőbeli ügyvédeket, bírókat, jogvédőket, akik segítenek az embereknek abban, hogy visszakapják méltóságukat, hogy ne jogfosztottságban, hanem felemelt fejjel élhessék az életüket.

– Nem teljes az egyetértés a Jobbik és ön között abban, mi lenne a legjobb Kovács Bélának. A párt szerint a mentelmi jog felfüggesztése előrébb vinné az ügyet, ugyanakkor ön, úgy tűnik, másként látja, és más esetekben is, így például az isztambuli egyezmény ratifikálásának kérdésében is, eltér az álláspontja.
– Engem 2008-ban azzal keresett meg Vona Gábor, hogy legyek a Jobbik európai parlamenti listájának vezetője, emellett ugyanúgy folytathatom a jogvédői tevékenységet, amit addig is végeztem, nem kell belépnem a pártba, belátásom szerint kell végeznem a nemzeti jogvédelmet európai szinten. E téren nem ért csalódás. A 2014-es választásokig nem történt olyan, hogy jelezték volna bármilyen ügyben is, hogy rosszul csinálom, vagy máshogy kellene csinálnom. 2014-ben is kötöttünk egy írásbeli megállapodást arról, hogy nem kapok és nem fogadok el semmilyen pártinstrukciót. Ez változatlanul így van. Ennek a szisztémának annyi a hátránya, hogy azért jó lenne néha egy alkotóközösséghez tartozni, mint amilyen korábban a tanszék volt, amikor az egyetemen tanítottam.

– Inkább politikusnak tekinti magát, vagy jogvédőnek?
– Én nem párt-, hanem jogvédő politikus vagyok. Az a feladatom, hogy valódi emberek valódi gondjait vigyem az Európai Parlament elé. Meghallgatom, nyomon követem és képviselem a devizahitelesek történeteit, akik arról számolnak be, távolról sem igaz, hogy megoldódott volna a helyzetük a „forintosítással”. Hogy képet kapjak a bevándorlás helyzetéről, év elején ellátogattam a déli határszéli Ásotthalomra, ahol a helyiek arról meséltek, miként forgatta fel az életüket az ellenőrizetlen és korlátozatlan bevándorlás. A napokban keresem fel a földjüktől, legelőjüktől megfosztott hortobágyi gazdákat; a foglalkoztatási bizottságban végzett munkám során pedig többek közt felhívom a képviselőtársaim figyelmét azoknak a magyar embereknek a történetére, akik összeszerelő üzemekben, gyárszalag mellett, teljes munkajogi jogfosztottságban, 60-70 ezer forintos havi bérért küzdenek azért, hogy meg tudják teremteni a megélhetés feltételeit.

– Egyetért a Vona Gábor által meghirdetett néppártosodással?
– Nem vagyok párttag, de tudom, hogy felelősségem van abban, hogy milyen irányt vesz a Jobbik, hiszen hozzájárultam, hogy 2009-ben elmozduljon a párt a holtpontról, és egy 2-3 százalékos szervezetből 15 százalékos párt lett. Fontos, hogy az az értékrend, amelyet mi a 2009-es európai parlamenti programban lefektettünk, alapjaiban megmaradjon. A Jobbik számára továbbra is célként kell szerepelnie például a kisvállalkozók és kisgazdaságok megerősítésének, a munkavállalói jogok védelmének; ragaszkodnia kell ahhoz az elvhez, hogy a föld a helyben lakók megélhetési forrása legyen. Számomra a néppártosodás fogalmához szorosan kötődik, hogy azt az értékrendet, amelyet mi anno felvázoltunk, ne adjuk fel. A megkezdett úton kell továbbmenni.

– Az EP honlapján szerepel, hogy tagja a Koreai-félszigettel való kapcsolatért felelős bilaterális bizottságnak. Hogyan kell elképzelni bizottsági munkáját?
– Általában a független képviselők nehezebben tudnak aktív munkát végezni egy-egy ilyen állandó bizottságban, pontosabban az EP külkapcsolatokért felelős állandó delegációiban, mint a pártfrakciókhoz tartozók. Teljesen véletlenül alakult úgy, hogy pont a Koreai-félszigettel fenntartott kapcsolatokért felelős állandó delegáció tagja lettem, és szerencsésnek érzem magam ezért. Az itt folytatott munka közben jöttem rá, hogy a történelmünk miatt a magyar emberek milyen ösztönösen, mélyen átérzik azt a helyzetet, amit egy nemzet szétválasztása eredményez. Ezt magyaráznom sem kell, hiszen pont Trianon gyásznapján készítjük ezt az interjút. Jómagam megtapasztalhattam a kettészakítottságot a fal ledőlése előtt is, Berlinbe látogatván. A vendéglátó család egyik része a fal egyik oldalán élt, a másik a másikon, és egy világ választotta el őket. Észak- és Dél-Korea esetében sokszor olyan családokról beszélünk, amelyek tagjai ötven éve nem látták egymást. Többször találkoztunk a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és a Koreai Köztársaság nagykövetével Brüsszelben, és úgy éreztem, hogy nyitottak az általam tett felvetésekre. Például a női jogokkal foglalkozó szakbizottsági munka során létrehoztunk egy közös csoportot, amelyben Észak-Korea, Dél-Korea és az EU szakértői fogják megosztani egymással tapasztalataikat a nők helyzetével kapcsolatban. A kezdeményezés hátterében az a nem titkolt cél is áll, hogy újabb lehetőséget teremtsünk, amelyen keresztül felvehetik a kapcsolatot a két Korea lakói és szakemberei. Ehhez megkaptam a felhatalmazást, úgyhogy a napokban egy küldöttség tagjaként utazom Dél-Koreába.

– Nagy a kísértés, hogy megkérdezzem, az utazás közben tervezi-e, hogy konspiratív módon találkozik helyiekkel.
– Gondoltam rá, hogy még itthon, Magyarországon felveszem a kapcsolatot a két Korea külképviseleteivel, hogy még felkészültebb legyek a szöuli szakmai, hivatalos találkozókra. De elvetettem az ötletet, mert eszembe jutott, hogy ezzel a lépéssel felhívhatom magamra a hazai titkosszolgálatok figyelmét, és ki tudja, lehet, hogy néhány hét múlva már úgy jelenne meg az újság: Morvai Krisztina azzal gyanúsítható, hogy észak-koreai kém. Ezek a gondolatok hátráltatnak abban, hogy egy teljes mértékben tisztességes és jó célért maximális erőbedobással dolgozzam. Szívesen teszem, de a delegáció tagjaként egyenesen kötelességem foglalkozni az üggyel, és a munkám része koreai emberekkel találkozni. Kovács Béla sem csinált mást, mint ami a munkaköréhez tartozott, az ellene indult lejárató kampányba pedig az elmúlt egy évben majdnem belehalt. Okosnak kell lennem, hogy ne kerülhessek hasonló helyzetbe.