A megnyitása és felújítása óta eltelt utóbbi három évben alaposan rászolgál nevére a Párbeszéd Háza, a közelmúltban ez a jezsuita fenntartású intézmény adott otthont a „Paksról mindenkinek” konferenciasorozatnak. A leendő (vagy már zajló?) paksi atomerőművi beruházásról igen kevés a konkrét, lényegi információ, a politikusok hangulatkeltő megnyilatkozásai mellett pedig igen halkak a szakmai érvek. Ez indokolta a nemrégiben megalakult Egyetemközi Diákbizottság kezdeményezését, hogy egy négyrészes vitát tartson Paks-ügyben. Az MNO cikksorozatban számol be arról, mire jutottak a vitasorozat résztvevői. A szakértők kifejezetten szakmai szempontból értékelik Magyarország történetének eddigi legköltségesebb vállalkozását. Negyedik témánk: „Jogos vs. jogsértő?”
A paksi beruházásról sok minden más mellett az sem teljesen egyértelmű, mennyire jogszerű az új blokkok létesítése akár itthon, akár a nemzetközi viszonyokat tekintve, ezért a paksi témájú eszmecsere negyedik állomására két jogvédőt ültettek asztalhoz.
– Belső jog szempontjából természetesen volt felhatalmazása a kormánynak – csap a húrok közé Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója, vezető elemzője, emlékeztetve: még 2009-ben hatalmazta fel a kormányt a parlament – „nagykoalícióban” – arra, hogy az Országgyűlés előzetes elvi jóváhagyásával belekezdjen a paksi bővítés előkészítésébe. Azóta szerinte a kormány betartotta a törvényes keretek által kijelölt utat, a Paks-szerződést tavaly januárban aláírták, az államfő kihirdette, a közlönyben megjelent. A finanszírozási eljárás az Országgyűlésben éppen egy évvel ezelőtt zajlott, aminek a végén a parlament ratifikálta a hitelmegállapodást. A megvalósíthatósági eljárások, amelyek ezeken kívül zajlottak, nem tartoztak parlamenti hatáskörbe, így azokat el sem kellett fogadni, a békés célú nukleáris beruházások menedzselését a törvény a kormány kezébe adja.
Kiss Csaba, a Környezeti Management és Jog Egyesület igazgatója szerint viszont nem lehet egyértelmű igennel válaszolni arra, hogy jogilag rendben van-e Paks.
– 1969-ben született egy bécsi egyezmény a nemzetközi szerződések jogáról, ami kimondja, minden állam szuverén nemzetköziszerződés-kötési joggal rendelkezik. Van továbbá egy magyar jogszabály, amely kimondja, hogy a kormány, a kormányfő, egyes kormánytisztviselők és az államfő köthet nemzetközi kontraktusokat. A kormánynak tehát joga volt szerződést kötni, de ezen az alapon Észak-Koreába is küldhetünk kényszermunkásokat. Tehát a kérdést ki kell szélesíteni: demokratikus jogállami keretek között született-e a döntés? Ez jelenti ma már a társadalom bevonását, jelent egy hatástanulmány-készítési kötelezettséget, és jelenti jogelvek figyelembevételét is, amivel kapcsolatban mintha azt látnánk, hogy egy tárgy különböző színű lámpákkal van megvilágítva különböző oldalakról – vélekedik Kiss, aki szerint a 2009-es határozat is mindössze öt sor, nincs benne a felhatalmazás tartalma.
„Nélkülözhetetlen vs. felesleges”
Nem vonták be a szakértőket a Pakssal kapcsolatos döntésekbe, illetve ennél jobb nagyprojektbe is fektethette volna az adófizetők sok milliárd forintját a kormányzat – ez volt a szintézise az első vitának Paks-ügyben, amit az Egyetemközi Diákbizottság a korábbi szakmai vitával kapcsolatos hiányérzete miatt hívott életre. A BME és az ELTE egy-egy professzora ült asztalhoz a témában.
„Bombaüzlet vs. gigaadósság”
Paks II. a 2025 környékén következő bekapcsolástól kezdve 21 éven át a jelenlegi EU-piaci ár háromszorosáért fog termelni, de amint kifizettük a beruházás árát, szinte bagóért ad majd energiát. Kérdés ugyanakkor, mikor mennyiért lehet majd a világpiacon áramhoz jutni – és az is, rá vagyunk-e most kényszerítve, hogy ebben a kérdésben 60 évre mindent eldöntő határozatot hozzunk. A Corvinus Egyetem és az Atomenergiainfo.hu szakértője ült asztalhoz a nagy Paks-vita II. felvonásán.
„Energiafüggetlenség vs. oroszfüggőség?”
Nem vehet elő minket a világ Paks miatt, más is mélyíti üzleti kapcsolatait az oroszokkal, ugyanakkor nemzetbiztonsági kitettségünk nem kétséges Moszkvával szemben. Külpolitikai elemzők az asztalnál a nagy Paks-vita harmadik felvonásában.
A „belső” törvényességről azonban – és éppen emiatt legitim most a vita Paksról – a politikai vetületet nem lehet egészen leválasztani Szánthó szerint.
– 2014 elején a hazai nagykoalíciós egyezőséget felrúgta a baloldal, ha ez nem történik meg, most valójában vita sincs. A szerződést ráadásul még a tavaszi választások előtt aláírták, tehát ha az emberek annyira büntetni akarták volna emiatt a kormányt, akkor biztosan nem arat ilyen magabiztos választási győzelmet a Fidesz – értelmezi a tavalyi eseményeket Szánthó, aki szerint ha olyan szintű lett volna a felháborodás, ez biztosan megmutatkozik valamilyen módon az eredményekben.
Jogalkotási szempontból tehát különböző megállapodásokról beszélünk, ezeket egyenként kell tekinteni: a beruházási törvényt, a hitelmegállapodást, a megvalósíthatósági beruházásokat és a most márciusban elfogadott Paks II.-törvényt. Szánthó ezért felhívja a figyelmet: egy atomerőművi beruházás szuverén EU-tagállami hatáskör, ezzel kapcsolatban nincsen dolguk a kontinentális szerveknek, beleértve az Euratomot is. Az Euratom-szerződésünk ugyanakkor tartalmaz egy olyan passzust, amely szerint szerződésbemutatási kötelezettségünk van az Európai Bizottság felé. A magyar kormány Szánthó tudomása szerint a nemzetközi egyezmény papírjait még az aláírás előtt bemutatta, hallgatás volt a válasz. Ami problémaként merülhet fel, az nem a beruházás egészét érinti, hanem a kiégett fűtőanyag elszállítását, tárolását, a tiltott állami támogatást és a versenyhiányt.
– A fűtőanyaggal kapcsolatos kifogásokat sikerül rendezni, a többi vitás kérdés még nincs feloldva, de ne higgyük, hogy Brüsszelben nem politikai döntések születnek, adott esetben az orosz viszonyt is figyelembe véve – fogalmaz Szánthó Miklós, aki azt azért nem feltételezi, hogy ez ügyben kötelezettségszegési eljárás indul majd hazánk ellen.
Szóba jöhet ugyanakkor még az aarhusi ENSZ-egyezmény betartása (környezetinformáció nyilvánosságához való jog) és egy 2003-as EU-s egyezmény ugyanebben a témában.
Kiss Csaba összefoglalása szerint három ügyben vizsgálódik az EU.
– A fűtőelem-szerződések kérdése valóban lezárulhat, vállaltuk, hogy a finn szerződéses konstrukció szerint mi is tíz évig használunk orosz üzemanyagot – de ez a legkevésbé fontos vita. Megsérthettük ugyanis az EU közbeszerzési szabályait azzal, ahogyan a Roszatomot megtalálta a kormány partnernek. A versenyjog szintén sérülhetett, hiszen az EU „annyira nem” engedi támogatni az atomenergiát, a megújulókat viszont igen. Történt ugyanakkor egy vonatkozó brit eset, amikor is engedett az unió, mert az 1957-es Euratom-szerződés első szakaszában szerepel, hogy az Euratom közössége erős atomenergiát akar, és piaci alapon egyébként senki nem ruház be az atomenergiába, mert nagyon hosszú a megtérülés, a politikai viszonyok viszont változóak.
Kiss arra a felvetésre, hogy a megújulókba sem fektet senki támogatás nélkül, azt mondja, a megújuló energiák használata 5-10 éves, megérdemelne egy esélyt.
A belső jogossággal kapcsolatban egy demokratikus viccre utal: két fiú odalép egy lányhoz azzal, hogy elviszik, és „lesz minden”. Mire a lány hiába mondja, hogy nem, „a kétharmad az kétharmad” – jut eszébe, Hitlert is megválasztották.
Hogy világos legyen, mi titkos és mi nyilvános, Szánthó Miklós hangsúlyozza: az Országgyűlés által elfogadott nemzetközi egyezmény és a finanszírozási megállapodás nem titkosított, az alapegyezmény fontos elemei megismerhetők. A kérdés az, hogy az alaptörvényben és a korábbi alkotmányban egyaránt biztosított, közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jog korlátozható-e, és ha igen, mennyire.
– A kérdést úgy érdemes feltenni, hogy fontosabb-e a közérdekű adatok megismerésének joga a nemzetbiztonságnál, az állam nemzetstratégiai érdekeinél – mondta Szánthó. Ezt próbálja feloldani az információs szabadságról és önrendelkezésről szóló törvény, illetve a minősített adatokról szóló törvény, amelyek alapján nemzetbiztonsági és szellemi alkotásokhoz fűződő érdekekből korlátozható közérdekű adatok, így üzleti és technológiai információk megismerése.
Maga a titkosításról szóló törvény első olvasatra Kiss Csaba számára sem ijesztő, hiszen méltányolható egy adatgazda részéről a hozzáférhetőségről való döntés igénye. A szakember szerint aggályos viszont az a magyar–orosz szerződés, amely kimondja, hogy semmilyen, az egyezmény alapján végzett közös munka során keletkezett információ nem adható át harmadik félnek, nem is hozható nyilvánosságra.
Szánthó szerint valóban igaz az tehát, hogy az alkotmányos alapértékek és a nemzetstratégiai érdekek ütközhetnek. Ha tehát valaki közérdekű adatigényléssel él, és az adatgazda megtagadja a szolgáltatást, indítható per, és majd a bíróság dönteni fog. Ha pedig a parlamenti pártoknak van aggályuk a beruházás egészével kapcsolatban, fordulhatnak az Alkotmánybírósághoz, ahogy az önkormányzati törvény esetében is tették.
Kiss Csaba úgy látja, azért nehéz kérdés, hogy Paks, illetve a titkosság sért-e alapjogot, mert Magyarországon nincs alapjogi bíráskodás, az alapjogba ütközéshez mindig „kell” valami alacsonyabb szintű jog megsértése. Az élethez való jogot sem lehet csak önmagában peresíteni.
Szánthó Miklós szerint végeredményben azt kell eldönteni, hogy mennyire kezeljük érinthetetlenekként az alapjogokat. Viszont a fékek és ellensúlyok lebontása miatt aggódóknak érdemes szerinte azt szem előtt tartaniuk, hogy a magyar kormány nem állíthat össze olyan költségvetést, ami növeli az államadósságot, és erre a Költségvetési Tanácsnak ügyelnie is kell. A paksi fejlesztés pedig növeli az államadósságot
