Pert nyert a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ

A pert a központ indította a magyar állam, a Mező Vidék Bt. és a Nemzeti Földalapkezelő ellen.

MTI
2015. 06. 17. 17:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pert a központ indította a magyar állam, a Mező Vidék Bt. és Nemzeti Földalapkezelő (NFA) ellen, kereseteiben az egész pályázati eljárás érvénytelenítését kérte, mert vitatták a kishantosi földekre kiírt pályázatokat, azok bírálatát és azt a szerződést, amelyet olyan pályázó nyert, aki szerintük nem felelt meg a pályázati feltételeknek.

A szerdai másodfokú tárgyalást követően a részítélet ismertetésekor a bíró közölte: jogszabályba ütközik, ezért érvénytelen egy olyan szerződés, amelynél az egyik szerződő fél, a nyertes pályázó nem felelt meg a jogszabályban előírt pályázati feltételeknek, azaz nem indulhatott volna a pályázaton.

A Fővárosi Törvényszék megállapította: a másodrendű alperes, a Mező Vidék Bt. nem felelt meg a kormányrendeletnek, amely előírja, kik pályázhatnak a haszonbérleti jogra. A jogszabály szerint a benyújtást megelőző adóévben a pályázó bevétele több mint felének mezőgazdasági tevékenységből kell származnia, ha nem rendelkezik lezárt adóévvel, akkor – egyebek mellett – fő tevékenységének kell mezőgazdaságinak lennie. Mindennek a másodrendű alperes nem felelt meg – közölte a bíró. Az eljáró bíró megjegyezte: ha egy magáncég által kiírt pályázatról volna szó, akkor is „nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütközne”, hogy egy olyan pályázó nyer, amely nem is indulhatott volna.

A törvényszék egyúttal hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárás lefolytatására kötelezte az elsőfokú bíróságot a felperes további kereseteinél. Álláspontja szerint az elsőfokú ítélet nem merítette ki a kereseti kérelmeket, egy esetben pedig a bíróság túlterjeszkedett, mert elbírált egy olyan kérelmet, amit a felperes már nem tartott fenn.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.