Az egykori gettó által határolt VII. kerületi utcák felé tartva már a Madách téren találkozhat az idelátogató a zsidó kultúrával: a Dafke Deli nevű kicsiny bisztróban szendvicsek, sütemények mellett kipróbálhatjuk a marhaszegyes bagelt, a zsidótojást vagy a kacsatatárt. Bár a Rumbach Sebestyén utcában a zsinagóga felújításra vár, a romantikus épület még jelen állapotában is pompás látvány. A keresztező Dob utcában zajlik csak igazán az élet: szinte egymás sarkára taposnak a turistacsoportok, a külföldiek célirányosan érkeznek a zsidó negyedbe, sok helynek izraeli vagy izraeli–magyar közös tulajdonosa van. Található itt mikve (rituális fürdő), amelyben a tetőn összegyűjtött esővizet és a kertben fúrt kúton keresztül forrásvizet használnak. Van kóser hentes, élelmiszerüzlet, étterem, kávézó, utazási iroda, cukrászda, borbár, ajándékbolt, pékség, több zsinagóga.
Aki a tradicionális zsidó süteményt, a flódnit szeretné megkóstolni, érdemes a Frőhlich Kóser Cukrászdában tennie. Zádor Éva tulajdonostól nemcsak a kiváló édességgel, de a kóser étkezéssel, cukrászkultúrával kapcsolatos tájékoztatást is kaphat az ínyenc érdeklődő. Utóbbiban pedig nincs hiány, Éva néni elmondja, hogy nemrégiben vidékről látogatott el hozzá egy idős, katolikus házaspár, akik csak azért tértek be a cukrászdába, mert szerették volna megismerni a zsidó (gasztro) kultúrát. Vagyis az édességboltba nemcsak a kóser desszertet keresők járnak, hanem keresztények is, mondhatni masszív nem zsidó törzsközönséggel rendelkezik a cukrászda.
„Elterjedt külföldön, főleg az Egyesült Államokban és Izraelben, hogy Magyarországon tombol az antiszemitizmus, ám a valóság az, hogy akik itt laknak, úgy élnek, ahogy szeretnének, szabadon megélhetik vallásukat, identitásukat. Nehéz nem észrevenni az utcákon a vallásos zsidókat, szabadon, szégyenérzet nélkül jönnek, mennek” – fejti ki Éva néni. Az ő szellemi vezetője, rebbéje nemrégen a Normafához kirándult, ott sem érte atrocitás. Öt éve él az országban a férfi és családja; talán két kellemetlen élménye volt, a többi csupa jó – meséli.
Zádor Éva nem veszi komolyan az interneten felbukkanó rosszindulatú kommenteket; szerinte ezekben az esetekben gerjesztett antiszemitizmusról van szó, s az is a fővárosban koncentrálódik, valószínűleg azért, mert a zsidó felekezetek központjai ugyancsak itt találhatók. A vidéki zsidóságot még annyi kellemetlenség sem éri, mint a Budapesten élőket, noha Szegeden, Debrecenben ugyancsak nagyszámú zsidó közösségek élnek.
Ritkán akadnak kirívó esetek a zsidó negyedben; az egyik ilyen pár éve történt, amikor egy férfi Schweitzer Józsefet, az idén elhunyt volt országos főrabbit szidalmazta az utcán. Nem bujkál senki, a Síp, a Dob, a Király, a Wesselényi vagy a Kazinczy utcákban beöltözött, vallásos zsidókkal találkozhat, aki ide ellátogat. A Macesz Huszár bisztró egyik alkalmazottja is azt mondja: nem tapasztalja, hogy rejtőzködnie kellene zsidó honfitársainknak, ugyanakkor bizonyos rasszokkal szemben azért érzékelhető diszkrimináció Magyarországon, teszi hozzá.
Kevesebb a magyar vendég, mint a külföldi a zsidó bisztróban; utóbbiak ellepik az egykori gettó utcáit, mindenre rácsodálkozva, érdeklődve hallgatják a szinte percenként elhaladó csoportok idegenvezetőit. Egyikük a Dob utca hentesüzlete előtt épp a kóser mészáros munkájáról mesél. A közeli Kazinczy utcában szuvenírbolt, kávézó, pékség várja a vendégeket. A Hanna Ortodox Kóser Étterem előtt találkozunk egy jelenleg Jeruzsálemben tanuló, neve elhallgatását kérő férfival. A szakállas, kalapot, kabátot viselő úr elmondja: Bécsben, Antwerpenben, Párizsban is vannak nagy zsidó közösségek, de ellentétben Budapesttel, az említett fővárosokban sok fizikai támadás érte, éri a zsidóságot. „Némelyek ugyan tapasztalnak beszólást, vagy megnézik őket, mert más a külsejük, a viseletük, de egyéb méltánytalanság Budapesten szerencsére nem történt” – fejti ki, miközben elmondja: az itteni közösség fejlődik, folyamatosan javul az infrastruktúra, találni kóser boltokat. „De ahol nagyobb a szegénység, ott mindig teret nyer a szélsőjobb” – jegyzi meg azért, majd betér az étterembe.
Egyik bolti eladó azt mondja: ki így, ki úgy éli meg zsidóságát, szerinte is akad olykor példa az antiszemitizmusra; például hogy valakit az öltözete miatt lezsidóznak. Vele is előfordult már, teszi hozzá. „Vannak, akik nem jelennek meg a közösségben, vagy nem tartanak igényt a kóser élelmiszerekre, de a lehetőség előttük is nyitva áll” – szippant egyet cigarettájába. Egy Dob utcai kávézó tulajdonosa ugyanakkor arról számol be: soha nem tapasztalt semmilyen atrocitást az utcában, itt élő zsidó honfitársaink szabadon járnak, kelnek, nem éri őket méltánytalanság, noha a környező utcákban koncentráltan vannak jelen. „Az itteniek szégyenérzet nélkül vállalják zsidóságukat, kipával a fejükön, a férfiak hosszúra növesztett pajesszel sétálnak mindennap” – magyarázza.
Csatlakozik megállapításához Sarró Mihály, a Carmel Glatt Kóser Étterem üzletvezetője, aki nem látja, hogy bárki is szégyellné errefelé az identitását, s nem tapasztalja ezt azok körében sem, akik az étterembe betérnek, noha sok náció megfordul itt. Elmondja, a napokban avattak egy emléktáblát az újlipótvárosi Hollán Ernő utcában, ott sem észlelt semmi viszszásságot. „Részegek nemcsak a zsidó, de az arab, az olasz vagy a magyar éttermet is leköphetik, ám ezek olyan emberek, akik kivetkőznek magukból” – állapítja meg Sarró Mihály.
Igaza lehet, hiszen mint elmondja, a közelmúltban rendezett Judafest utcafesztiválon hatezren is lehettek, mégsem történt még egy szóváltás sem. Volt itt minden, mi érdekes: chlodnik (lengyel céklaleves) készítése és kóstolása, szakácskönyv-bemutató, közös szombati kalácssütés, közösségi vacsora, gyermekprogramok, koncertek. De az érdeklődők részt vehettek vezetett sétákon a régi zsidó negyed rejtett zugaiba, vagy instant nyelvtanfolyamokon (lengyel, magyar, jiddis, héber), rendeztek kirakodóvásárt és piacot, volt mozisátor és a varsói zsidókat bemutató kiállítás az ottani közösség történetéről, jelenéről, múltjáról.
