Döbbenetes képet fest Székely László ombudsman jelentése a Debreceni Terápiás Házban uralkodó körülményekről és az ott alkalmazott módszerekről. Az ombudsman munkatársai bejelentés nélkül látogatták meg a házat, ahol helyszíni vizsgálatuk során nemcsak a szakmai stábbal és a vezetőséggel, de 24 gondozottal is beszéltek. Kétszáz pszichoszociális fogyatékossággal és 51 értelmi fogyatékossággal élő lakik a bentlakásos intézményben, ők az otthont csak a házirendben szabályozott módon és időben hagyhatják el. Engedély nélküli eltávozás esetén értesítik a rendőrséget. Az ellátottak akkor kaphatnak kimenőt naponta reggel 8 és dél, illetve délután 2 és 6 óra között, ha azt számukra az osztályvezető ápoló, illetve a szolgálatot teljesítő ápoló írásban engedélyezi. Aki ide bekerül, általában haláláig itt marad. Éves szinten 20-25 haláleset történik; sokszor a cukorbetegség szövődményei miatt. Az ombudsman ezzel kapcsolatban leszögezi, az antipszichotikumok szedése és a cukorbetegség kialakulása között dokumentált összefüggés áll fenn, ezért az intézményben növelni kell a pszicho- és egyéb terápiás lehetőségeket.
Egy belülről nem nyitható, magasított rácsos ágyat is elhelyeztek az egyik részlegen. A házirend a korlátozó intézkedések között lehetővé teszi az intézményen belüli elkülönítést, mely legfeljebb 1 óra hosszára korlátozódhat. Az intézményvezetés álláspontja szerint az elkülönítés nagy hiba, így azt nem is alkalmazzák. Ezzel szemben az adatlapok ellenőrzésekor kiderült, hogy egy ellátott 22 napot töltött megfigyelőszobában. A terápiás ház szakmai programja még mindig használja a „debilitás” és „idióta” kifejezéseket, ami alkotmányos visszásságot jelent. Nem választhatják meg a gondozottak azt sem, kivel szeretnének egy szobában lenni, így gyakoriak a nézeteltérések. Az ombudsmani látogatás napján 16 fővel kevesebb volt a dolgozói létszám az előírtnál; az intézményvezetőség szerint a személyi állomány „ki van facsarva”. A rossz munkaidő-beosztás miatt előfordul, hogy az 50 fő feletti ápolási egységben egyetlen ápoló van jelen.
Több ápolási egységben nincs elég zuhanyzó és vécé; van, ahol a mosdókagyló is hiányzik, és még függönnyel sincsenek elválasztva egymástól a mosdók. Egyes részlegeken nem jut a törvényben minimálisan előírt 6 négyzetméternyi alapterület egy ellátottra; van olyan egység, amely nincs akadálymentesítve. A III-as ápolási egységben például ötvenhárom gondozottra egyetlen fürdő jut, azon belül három vécé, két kád, két zuhanyzó. Az ellátottak személyenként havi egy tekercs vécépapírt kapnak, a többit saját maguknak kell megvenniük. Többen is arról számoltak be, hogy a vécére jutáshoz sokszor sorba kell állni. A jogszabály szerint tíz gondozottra legalább egy zuhanyzónak és kádnak kellene jutnia. Itt a meztelenre vetkőztetéses fürdés hetente kötelező, ekkor kesztyűvel mosdatnak minden beteget. A személyzet egyik női tagja, aki magas ápolási igényű férfi ellátottak mellett dolgozik, megjegyezte, hogy a nemi szervek tisztítását is elvégzi gondozottjain. Ezzel kapcsolatban az ombudsman leszögezte: visszásságot jelent, hogy egészségi állapotra való tekintet nélkül, mindenki számára kötelező a lemeztelenített fürdetés, ahogy az is, hogy a férfi ellátottak intim testrészeit női ápolók tisztítják. Megjegyezte azt is, hogy néhányan erősen vizeletszagúak voltak a látogatáskor – pedig a gondozottak elhanyagolása az alaptörvénnyel ellentétes.
Vizsgálta az ombudsman azt is, hogy az ellátottaknak van-e lehetőségük panaszt tenni. A vezetőség szerint írásbeli panasz két éve nem volt az intézményben, a szóbeli panaszt nem dokumentálják, hanem azonnali megoldására törekszenek. A vizsgálat szerint a panaszládát nem ismerik a gondozottak, néhányan nem is tudnak írni. Székely László sérelmezte azt is, hogy az intézményben nincs internet-hozzáférés, pedig ez segíthetne a hozzátartozókkal való kapcsolattartásban.
Az intézmény, mint a vizsgálat megállapítja, nem igazán tesz azért, hogy az ellátottak kikerülhessenek onnan, és közösségben élhessenek. Ezt a személyzet egyik tagja azzal magyarázta, hogy az otthon „védett közösség, nem tudom, hogy vágynak-e ki, nem tudnának a kinti világban talpon maradni”. Az ombudsman szerint ugyanakkor az intézményi környezet ingerszegény, a gondozottak helyzete sivár, beszűkült. Az idősebbek leginkább heverésznek vagy céltalanul lődörögnek a folyosón, olykor a szobatársaikkal beszélgetnek. Egy középkorú férfi ellátott azt mondja, csak a kerítésig közlekedhet; egyik időtöltése, hogy ott nézeget. A gondozottaknak a jelenleginél több foglalkozásra, élményre lenne szükségük, például tornaszobát vagy az udvaron sportpályát kellene létrehozni.
A vezetés megköveteli az ellátottaktól a fogamzásgátlást, a nőket csak akkor veszik fel az intézménybe, ha ebbe beleegyeznek. Előfordult az elmúlt időszakban, hogy egy gondozottnak a tudta nélkül helyeztek fel méhen belüli fogamzásgátló eszközt, ehhez anyja járult hozzá. Mivel az érintett szeretett volna gyermeket, vele mindössze annyit közöltek, hogy nőgyógyászati vizsgálaton vesz részt. Az intézmény személyzetének beszámolója szerint várandósság az elmúlt 2-3 évben nem fordult elő, korábban is csak egyetlen alkalommal. Ez utóbbi abortusszal zárult, az erre irányuló jognyilatkozatot a gondnok terjesztette elő. Az ombudsman szerint alkotmányosan visszás, hogy a gondnok az érintett személy beleegyezése hiányában is hozzájárulhat ahhoz, hogy az orvos méhen belüli fogamzásgátló eszközt alkalmazzon, vagy a magzat életét megszakítsa.
A párok az úgynevezett intimszobában élhetnek nemi életet, ám a látogatócsoport tagjai szemtanúi voltak annak, hogy a kertben, az ablaktól néhány méterre két ellátott közösült. A vezetőség ezt úgy magyarázta: nem akarnak az intimszobába menni. Majd hozzátették, ez „a hölgy részéről alkalmi kapcsolat, több gondozottal is él szexuális életet”. Kiderült, hogy az intimszobát csak azok használhatják, akik legalább három hónapja párkapcsolatban élnek, ezért valószínűsíthető, hogy a kertben látott gondozottak be sem mehettek volna. Az ombudsman szerint visszás, hogy az intimszoba használatáért sorba kell állni, a kulcsot a személyzet egyik tagjától kell elkérni, és azt csak meghatározott együtt járási idő elteltével, a személyzet jóváhagyásával lehet használni. Székely László szerint elfogadhatatlan, hogy az intézmény nem teremti meg a közös élettér lehetőségét a fogyatékkal élő párok számára.
Az intézményvezetőség várandóssággal kapcsolatos álláspontja, hogy „gyermekáldást nem tudunk kezelni”. Bár bevallásuk szerint is vannak olyan ellátottak, akik szeretnének gyermeket vállalni, ám ez szerintük az intézményben nem megoldható, a gyermek úgyis a gyermekvédelmi szakellátásba kerülne.
Az ombudsman több kezdeményezéssel is élt a terápiás házban tapasztalt állapotok miatt. Székely László leszögezte: mivel a korlátozó intézkedések szabályzatával összefüggésben jogszabálysértésre utaló körülményeket észlelt, ezért a legfőbb ügyész útján az illetékes ügyész vizsgálatát kezdeményezi. Ezenfelül felkérte az emberi erőforrások miniszterét, Balog Zoltánt, fontolja meg eljárásrend kidolgozását azokra az esetekre, amikor véleménykülönbség alakul ki az ellátott és gondnoka között a méhen belüli fogamzásgátló eszköz alkalmazásával, a művi meddővé tétellel, valamint az abortusszal összefüggésben.
Székely László arra is kérte Balog Zoltánt, fontolja meg olyan jogszabályi rendelkezések előkészítését, amelyek alapján a tartós bentlakásos ellátásban részesülő, fogyatékkal élő gondozottak is megtarthatnák, megfelelő segítséggel saját maguk fölnevelhetnék gyermeküket, és ehhez – hatékony közösségi alapú szolgáltatások kialakításával – megadnák számukra az önálló életvitel lehetőségét. Végül arra hívta fel a szakminisztert, kezdeményezze a vonatkozó jogszabályok módosítását annak érdekében, hogy korlátozó intézkedések elrendelése esetén haladéktalanul értesíteni kelljen az ellátottjogi képviselőt, illetve az ápolt törvényes képviselőjét.
Az intézmény vezetőjétől többek között azt kérte, hogy a dokumentumokban ne használjanak a fogyatékkal élőket stigmatizáló megnevezéseket, továbbá tegyék lehetővé, hogy a gondozottak megválaszthassák, kivel akarnak közös szobában élni. Ugyanígy gondoskodni kell a házastársi/élettársi szobáról azon párok számára is, akik ugyan nem házastársak, de érzelmi közösség áll fenn köztük. Akadálymentesíteni kell minden részleget, és garantálni, hogy elegendő zuhanyzó és vécé jusson az ellátottakra. Felnőttek esetén a rácsos ágyak használatát azonnal meg kell szüntetni, és haladéktalanul fel kell számolni a büntetésből vagy indokolatlanul alkalmazott kimenőmegvonást.
Lapunk természetesen megkereste Balog Zoltán tárcáját is, arról érdeklődve, mi a véleményük a debreceni intézményben feltárt jogsértésekről, esetleg indítanak-e vizsgálatot vagy tesznek-e valamilyen intézkedést, de a minisztérium egyetlen szóval sem reagált megkeresésünkre.
