Továbbra is nagyon szelektív a hazai felsőoktatás, ugyanis alapvetően a magasabban iskolázott szülők gyermekei számára jelent továbbtanulási lehetőséget – állapítja meg az Aktív Fiatalok Magyarországon kutatócsoport legfrissebb, 2015-ös kutatása, amelyben a nappali tagozaton tanuló főiskolások és egyetemisták helyzetét, orientációját vizsgálták. A diákok társadalmi helyzetét górcső alá véve kiderült: továbbra is nagyon alacsony, mindössze két százalék azoknak a felsőoktatási hallgatóknak az aránya, akiknek édesapja legfeljebb nyolc osztályt végzett, míg a hallgatók további 19 százalékát teszik ki azok, akiknek apja szakmunkás végzettségű. Ezzel szemben a hallgatók 44 százalékának diplomás felmenője van, ami valamivel magasabb arány a két évvel ezelőttinél, vagyis tovább erősödött a szelektivitás. Az első generációs értelmiségi fiatalok aránya – vagyis azok, akiknek sem az anyja, sem az apja nem rendelkezik felsőfokú végzettséggel – 40 százalék alatti.
Még sötétebbre festi a képet, hogy a nem diplomás apák gyermekei legnagyobb arányban a felsőoktatás legalsó szintjén, az alapképzésre járók körében találhatók meg, és a képzési szint emelkedésével folyamatosan csökken az arányuk. Míg alapképzésen még a hallgatók többségét, 58 százalékát teszik ki a nem diplomás apák gyermekei, a doktoranduszok között arányuk már csak 30 százalék, ráadásul ezen a szinten már egyáltalán nincsenek jelen az érettséginél alacsonyabb végzettségű apák gyermekei. A kutatás szerint a legmagasabb képzési szintre majdhogynem lehetetlen bejutni megfelelő szociokulturális háttér nélkül.
Nagy a törésvonal földrajzi szempontból is: az egyetemisták és főiskolások túlnyomó többségének állandó lakhelye nagyvárosban található (negyedük Budapesten, további 27 százalékuk megyei jogú városokban él), a kistelepülések lakói viszont alulreprezentáltak a társadalmi átlaghoz képest. A budapesti fiatalok az átlagosnál kisebb arányban találhatók meg az alapképzésben részt vevők között, viszont minden más képzési szinten felülreprezentáltak. A kistelepüléseken élő fiatalok ezzel szemben az alapképzési szinten tanulnak az átlagnál nagyobb arányban, a felsőbb szinteken lényegesen csökken az arányuk.
A kutatók a hallgatók anyagi helyzetét is vizsgálták. A diákok háromnegyede kap támogatást a szüleitől, ezt 41 százalékuk egészíti ki tanulmányi ösztöndíjjal és ugyanekkora hányaduk saját munkajövedelemmel. Az egyetemisták és főiskolák húsz százaléka szorul rendszeres szociális támogatásra. A kutatók szerint szülői támogatásból a legkisebb arányban azok a hallgatók élnek, akiknek szülei nem diplomások, csak 65 százalékuk kap otthonról pénzt, ami tíz százalékponttal alacsonyabb az átlagnál, és esetükben a rendszeres szociális támogatásban részesülők aránya is hét százalékponttal meghaladja az átlagot. Ugyanez a helyzet a lakóhelyeket figyelembe véve is: arányaiban kétszer annyian szorulnak szociális támogatásra a községben élők közül, mint a fővárosban állandó lakcímmel rendelkező fiatalok közül.
Saját bevallásuk szerint a magyar egyetemisták és főiskolások átlagosan mintegy havi 68 ezer forintból élnek, a jövedelem átlaga ugyanakkor torzíthat, ezért a kutatók az összjövedelem megállapításakor az átlag helyett a leggyakoribb értéket vették figyelembe, ami 50 ezer forint. A legalacsonyabb jövedelmi ötödbe tartozó hallgatók bevétele legfeljebb 30 ezer forint, míg a legtehetősebb húsz százalékba tartozó fiatalok jövedelme meghaladja a 95 ezer forintot. A magán-felsőoktatási intézmények hallgatói, a budapestiek, valamint a diplomás családok gyermekei találhatók az átlagnál nagyobb arányban a felső jövedelmi huszad tagjai között, míg az alsó csoportban felülreprezentáltak az állami intézmények hallgatói, az alapképzésben részt vevők, valamint a nem diplomás szülők gyermekei.
A magyar egyetemisták és főiskolások kiadási szerkezete meglehetősen visszafogott, spórolós. Takarékoskodni például a kulturális fogyasztáson (mozi, színház, múzeum) tudnak, erre csupán 57 százalékuk fordít valamekkora összeget, illetve egy részük a lakhatási költségeken spórol, nagyjából minden második hallgató fizet a lakhatása után. Étkezésre átlagosan 16 ezer forintot költenek, utazásra nyolcezret, kocsmára, bulira pedig mintegy kilencezer forintot. Összességében a nappali tagozatos hallgatók nem tartják rossznak anyagi helyzetüket. A válaszadók mintegy hattizede pénze okos beosztásával jól kijön, 23 százaléka ráadásul gondok nélkül élőnek vallja magát. Ezzel szemben egy százalékuk kifejezetten kedvezőtlen körülmények, nélkülözések közepette él, míg két százalékuk hónapról hónapra anyagi gondokkal küzd. A két évvel korábbihoz képest egyébként javultak a szubjektív jövedelmi attitűdök.
Az anyagi helyzet egyértelmű összefüggésben áll az apa iskolázottságával. A diplomás apák gyermekei esetében ritkán fordul elő, hogy a hallgató hónapról hónapra éljen, illetve nélkülözzön, a nyolc osztályt végzett apák gyerekei között viszont ez már eléri a hét százalékot, körükben ráadásul az átlagot többszörösen meghaladó a jövedelmükből éppen hogy kijövők aránya. Míg a diplomás apák egyetemista, főiskolás gyermekeinek mintegy harmada gondok nélkül él, az alapfokú végzettségűek esetében ez az arány 13 százalék.
