Mécsesek, füstölőillat és iskolára egyáltalán nem emlékeztető, kávéházi hangulat fogad a Flow Nyelvstúdióban. Hagyományos tantermeket itt hiába keresünk, a belvárosi lakásban kialakított nyelviskolában padok helyett akár kanapén vagy babzsákon is helyet foglalhatnak a diákok, akiket a tanulnivalón kívül rendszerint kávé, tea és némi ropogtatnivaló vár. Mint megtudom, szakmailag is kifejezetten hatékony, ha óra közben az intenzív tanulást megszakítva lefőzünk egy jó feketét, mivel húszpercenként drasztikusan visszaesik az ember figyelme, és bizony jót tesz pár perc kikapcsolódás, hogy aztán újra száz százalékon pöröghessen az agy. A nyelviskola nevéhez hűen a „flow élmény\", azaz az áramlatimpulzus megteremtésére törekszik, vagyis hogy az óra se unalmas, se túl stresszes ne legyen, hanem kifejezetten a tanulókhoz illeszkedjen a kihívás mértéke. Úgy ragadja magával a diákot, hogy gyakorlatilag észre se vegye az idő múlását. Ezt segíti elő az otthonos, nyugtató, stresszoldó környezet és a maximálisan személyre szabott oktatás is.
– Jelentkezéskor minden diák számára kiválasztjuk a legmegfelelőbb tanárt és tanulási módszert. Ehhez két, pszichológus által összeállított számítógépes tesztet kell kitölteni, amelyek a tanulási és kommunikációs stílust, a személyiséget vizsgálják. Az eredményekből látni fogjuk, hogy az illető hogyan tanul a legkönnyebben, mik az erősségei, milyen stílusú és személyiségű tanárral tud a legsikeresebben együttműködni, és miként motiválható a leghatékonyabban. Több mint hetven oktatónk van, akik maguk is kitöltötték ezt a két tesztet, így minden diák találhat olyan órát, illetve tanárt, aki az egyéniségének legjobban megfelel – magyarázza a Flow vezetője, Gelics Nóra. Hozzáteszi, kezdésképp minden diáknak felajánlanak egy ingyenes, háromórás tanulástechnikai tréninget, ahol hasznos tippeket kapnak, trükköket sajátíthatnak el a hatékony tanulást, az ismeretek elmélyítését, a motiváció fenntartását illetően. De a tanárokat is rendszeresen képzik, így maximalizálva az oktatás eredményességét.