Baj van Salgótarjánban: már az MSZP-sek is várják Orbánt

A nógrádi megyeszékhely adóssága nagy, ám kicsi a bevétele.

A kép akár szimbolikus is lehetne: egy munkás kettétört MSZP-tábláról keni a fugát a szocialisták salgótarjáni irodája előtt a járólapok közé a Május 1. utcában. A város komoly pénzügyi bajban van, számtalan takarékossági intézkedést kell bevezetnie, és messziről jött embernek még úgy is tűnhet, hogy ez a felújítás is a forráskímélő húzások egyike. De nem, ennél jóval súlyosabb döntéseket kellett meghoznia az önkormányzatnak: a minap rendkívüli testületi ülésen döntöttek arról, hogy szeptembertől nem vállalja az államosított, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) fenntartásában lévő iskolák működtetését, mert a kiadás túl nagy terhet jelent Salgótarján költségvetésének.

A szocialista városvezetés a nagypolitikára mutogat és „elmúltnyolcévezik”, mondván, hogy a 2006-tól 2014-ig a fideszes Székyné Sztrémi Melinda önkormányzata halmozta fel azt az adósságot, amit most nyög a megyeközpont. Dóra Ottó polgármester szerint azonban míg kormánypárti elődjét rendre kihúzták a csávából például adósságátvállalással, addig számára is érthetetlen módon most nem kapja meg a város azt a 600 milliós segítséget, amit a „szakma”, az államkincstár is jóváhagyott számukra. Az MSZP-s városvezető többek között a pluszforrások nélküli extra feladatokkal indokolja mindezt az MNO-nak, valamint azzal, hogy ők „nem baráti önkormányzat”. Becsó Zsolt, Kelet-Nógrád fideszes országgyűlési képviselője erre mondta azt nekünk, hogy lényegesen több támogatásban részesülhet most Salgótarján, mint a 2006-tól 2010-ig terjedő időszakban. Akkor ugyanis az MSZP-s Boldvai László volt a parlamenti képviselő.

Most viszont fordult a kocka: Becsó Zsolt, ugye, kormánypárti, Salgótarjánnak pedig tavaly októberben lett szocialista vezetése. Szándékosan kerüljük a „bevörösödött” kifejezést, ami igen frappánsnak hatna egy panelházak uralta egykori iparváros esetében, csak nem lenne igaz: Dóra Ottó mindössze ötven szavazattal nyert kormánypárti elődjével szemben.

És ahogy az ilyen településeken borítékolható: az együttműködés finoman szólva is döcögős egy ennyire szoros eredményt követően. Mégis: június elején még Becsó és Dóra közösen tartottak sajtótájékoztatót, a polgármester ugyanis arra szerette volna kérni a parlamenti képviselőt: „járjon el az ügyben, hogy a város megkapja azt a 600 milliós segélyt, amelyet a szakma jóváhagyott”. Becsó pedig meg is ígérte, hogy segít.

Ettől függetlenül nincs béke a felek között. Becsó úgy fogalmazott az MNO-nak: az adósság javarészt annak köszönhető, hogy Dóráék – betartva választási ígéretüket – eltörölték a parkolási díjat Salgótarján belvárosában, valamint állítja a szocialistákról, hogy nagyon komoly klientúraépítésbe kezdtek, „pártállami figurákat és rokonokat hoztak helyzetbe, miközben az ellenzék felé egyetlen gesztust sem gyakoroltak”.

A vádakkal szembesítettük a polgármestert, aki nem tartja komoly tételnek a parkolási díjak kiesését, a káderpolitikájuk kapcsán pedig nevetve úgy fogalmazott: ha nem telefonon beszélnénk, tudna ő is mesélni, „milyen iskolai végzettségű és felkészültségű” emberek dolgoztak az elődje alatt a városházán.

Az országos szinten is tapasztalható, szokásos közéleti pofonváltás mellett más is van, ami nehezítheti a haladást. Mind Becsóval, mind Dórával folytatott beszélgetésünk során igyekeztek a felek tisztázni, hogy egészen más ám a fejlesztésre kapott támogatás, mint a működtetésre fordítható forrás. Csak egészen máshogy látják a két dolgot. Becsó a kettő szoros kapcsolatát emeli ki: ha nincs fejlesztés, akkor nem lesz munkahely, ennek hiányában pedig kevés lesz a város bevétele helyi adókból. Dóra pedig arról beszélt, hogy a fejlesztési forráshoz bizony önerő is szükséges. Kicsit talán túlozva úgy fogalmaz: lehet persze fejleszteni az óvodát, csak lehet, hogy jövőre nem kapnak majd kenyeret és tejet a gyerekek. Éppen ezért bízik abban, hogy ha a Modern városok körútja keretében Orbán Viktor Salgótarjánba látogat majd ősszel, akkor segít különböző beruházások és üzemek létesítésében. „Kormányzati segítség nélkül ez már aligha menne” – teszi hozzá a szocialista polgármester.

A sok különbözőség ellenére egyvalamiben egyetértenek a veszekedő felek. Ez pedig az, hogy a fent részletezett problémákból következik Salgótarján legnagyobb baja: az elvándorlás. Dóra szerint 10 év alatt körülbelül egyharmadával csökkent a város lakossága. 2006-ban ugyanis 45 ezren éltek a megyeközpontban, ez mai becslések szerint 32 ezerre tehető. Mindketten említik a rendszerváltáskor elprivatizált, majd bezárt gyárakat (a szénbányászat már a hetvenes években kifújt), amelyek helyére semmi munkalehetőség nem érkezett az egykori iparvárosba. Remekül illusztrálja ezt az ottjártunkkor megfigyelt jelenet is: a város főtere hétköznap délelőtt telis-tele volt járókelőkkel, de a közeli üzletház pont olyan volt, mint az apróhirdetéseknek szánt tábla Salgótarján közepén: teljesen üres.