Horthy, Kádár és Ferenc József mellett emlegették Orbánt

Orbán valóban közeledik Putyinhoz? Tényleg illiberális demokrácia épül Magyarországon? Könyvformában készült el „az orbánizmus történetének első vázlata”, be is mutatták.

A keleti nyitást nem értékeli a könyvben orientációváltásnak Lánczi András sem: mint mondta,„az összes többi ország ugyanígy tesz, leszámítva a szlogeneket.” A Corvinus Egyetem tanára és a Századvég Alapítvány elnöke szerint mindez csupán azt mutatja, mennyire számít egy ország mérete a megítélésekor.

A tavalyi tusványosi fesztiválon Orbán által megemlített illiberális demokráciáról is úgy véli Lánczi a könyvben: annak több értelmezése is lehet, „csak mert Fareed Zakaria (neves amerikai újságíró, a CNN műsorvezetője, a szerk.) felruházta a kifejezést egy bizonyos jelentéssel vagy interpretációval, ez még nem kell senkit sem megakadályozzon abban, hogy a liberalizmus és a demokrácia közti összefüggéseket vitassa meg.” Lánczi szerint az orbáni illiberális demokrácia csupán a fukuyamai „történelem vége”-elméletnek egy eltérő verzióját jelenti. A miniszterelnök tanácsadója, Tellér Gyula pedig úgy véli, az illiberális demokrácia egyszerűen egy olyan politikai erőt jelent ebben a kontextusban, amelyik állítása szerint tudja, miben áll a közérdek.

Az interjút ritkán adó Tellér márciusban megszólalt a Heti Válaszban is, akkor többek között arról beszélt: „G. Fodor Gábor felfogásával szemben úgy látom, a Fidesz vezetői az amúgy szükségszerű napi birkózás mellett hosszú távú országépítésben gondolkodnak. Számukra a polgári Magyarország nem egyszerűen politikai termék, hanem életprogram, végcél, sors.”

A bemutatón O’Sullivan is felemlegette a tusványosi beszédet, de ő is úgy látta: félreértelmezték a kormányfő szavait, aki csupán a megválasztott testületek fontosságát igyekezett hangsúlyozni a nem megválasztottakkal szemben. A Danube Institute igazgatója példaként említette a demokratikusságra az internetadót is, melyet a kormány visszavont a tiltakozások hatására.

Hörcher a bemutatón kiemelte: ő egy konzervatív kritikáját adja a kormányzásnak. Előkerültek a XX. század tragédiái is: Hörcher szerint ezek máig kísértenek, Trianont, a holokausztot, a kommunizmust még nem sikerült kibeszélni. Az előző évszázad ugyanakkor akként is előkerült: Hörcher szerint Orbán beilleszthető a Ferenc József, Horthy Miklós, Kádár János sorba. A filozófus szerint egyértelmű, hogy a kormányfő a rendszerváltás utáni Magyarország legjelentősebb politikusa. Hörcher szerint viszont még konszolidálnia is kell Orbánnak a hatalmát, hogy ténylegesen történelmi szerepet vívhasson ki. A konszolidációra való várakozásokról írt a kötetben is. De „Orbán-kultuszt” is emleget írásában: „egyértelmű jelei vannak, hogy Orbán PR- és marketingcsapata, általában politikai kommunikációs főtanácsadója, Habony Árpád vezetésével, egy lépéssel tovább menne a vezető reputációjának elismertetésében: úgy tűnik, ki szeretnének alakítani egyfajta Orbán-kultuszt nem csupán a rajongói körében – ahol ez biztosan virágzik már –, hanem nemzeti és ha lehetséges, nemzetközi szinten is.” Hörcher szerint a politikai vezetők kultusza „természetesen egy elég vitatható gyakorlat”, ami olyan erős ellensúlyokat követel, mint egy „egészséges ellenzék, és erős állami szervek, amelyek védik a parlamentáris demokrácia ritka értékeit”. Viszont hozzáteszi Hörcher: azt is látni kell, hogy Thatcher, Churchill és Kennedy kultusza is elkezdődött, már akkor, mikor hatalmon voltak.

Az első Orbán-kormányban a Miniszterelnöki Hivatal gazdasági főtanácsadójaként dolgozó Bod Péter Ákos a könyvbemutatón arról beszélt: ő a magyar gazdaságpolitikát nem unortodoxnak, hanem heterodoxnak nevezné, vagyis vannak benne konvencionális és nem-konvencionális elemek is. (Írásának címe pedig Nem-konvencionális intézkedések.) A korrupció, a state capture (az állam foglyul ejtése) és a túladóztatás kockázatát is megemlítette a közgazdász, de kifejtette azt is, hogy túl sok az improvizáció a kormányzás során. A 27 százalékos áfát is kritizálta Bod, hozzátéve továbbá, hogy az államosítások és egyes különadók pedig marxista jegyeket mutatnak. Persze a könyvben nem kímélte az előző kormányokat sem, kifejtve: 2002 és 2010 között hullámvasútra hasonlított a fiskális politika, felelőtlen módon a hiány gyakran meghaladta a GDP 10 százalékát, ahol viszont egy ugyanúgy felelőtlen, az EU által szorgalmazott megszorító csomagot fogadtak el.