Pályázat nélküli pénzek

Tovább késik a szociális foglalkoztatókat érintő rendszer teljes megújítása.

2015. 07. 27. 4:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szociális intézmények úgynevezett szociális foglalkoztatási támogatást igényelhetnek, amennyiben fogyatékkal élő ellátottjaiknak munkát adnak. Ahhoz, hogy egy intézmény pénzhez jusson, pályáznia kell, legalábbis a törvény szerint, a gyakorlatban ugyanis a kormány négy éve pályázat kiírása nélkül folyamatosan meghosszabbítja egy-egy évvel a korábbi támogatási szerződéseket.

Lapunk tavaly decemberben számolt be arról, hogy a szociális foglalkoztatás engedélyezéséről és a szociális foglalkoztatási támogatásról szóló kormányrendelet módosítása szerint e foglalkoztatóknak – a törvényi előírás ellenére – nem kell pályázniuk az idei támogatásokra, ugyanis egy évvel meghosszabbítják a támogatási szerződéseiket. A legújabb tervezet alapján pedig újabb fél évvel, jövő év június 30-ig hosszabbítják meg a támogatási időszakot. A jogszabályból ugyanakkor kiderül, hogy már 2013-ban és 2014-ben sem írtak ki új pályázatot, csak meghosszabbították a szerződéseket, vagyis négy és fél éve pályázat nélkül kapnak pénzt a foglalkoztatók.

Tavaly decemberben az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) azzal indokolta a szerződések 2015. december 31-ig történő meghosszabbításának szükségességét, hogy a foglalkoztatásban részt vevő súlyosan fogyatékos emberek egyetlen napra se kerüljenek ki a munka világából. Már akkor is arról volt szó, hogy a pályázati úton történő finanszírozást felül kell vizsgálni, és meg kell teremteni egy költséghatékony finanszírozási rendszer alapjait.

A mostani rendeletmódosítás – amely 2013, 2014 és 2015 után újabb fél évvel tolja ki a támogatási szerződések hatályát – azonban megint erre hivatkozik: az előterjesztés Nyitrai Imre, az Emmi szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára által jegyzett hatásvizsgálati lapja szerint a támogatási rendszer megújítása folyamatban van, a támogatási időszak újabb fél évvel történő meghosszabbítása pedig lehetővé teszi a rendszer jövő június végéig történő átalakítását. Nyitrai Imre szerint az új irányelvek felállítása során „kiemelt szempont lesz az egyes területeken jelentkező különbözőségek kezelése\", ezért további munkacsoportot állítanak fel annak érdekében, hogy minél hatékonyabb és eredményesebb finanszírozási elvet dolgozhassanak ki.

A szociális foglalkoztatás lényege, hogy a szociális intézmény ellátottját az intézményen belül foglalkoztatják. A foglalkoztatás az ellátott korának, fizikai és mentális állapotának, képességeinek függvényében lehet munkarehabilitációs vagy fejlesztő-felkészítő jellegű. A munkarehabilitáció célja az ellátott személy munkakészségének, valamint testi és szellemi képességeinek munkavégzéssel történő megőrzése, illetve fejlesztése. A foglalkoztatás időtartama nem haladhatja meg a napi hat és a heti harminc órát, de el kell érnie a napi négy és a heti húsz órát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.