Sokan húznak hasznot a migránsokból

Gyorsan emelkedik a tiltott határátlépések és az embercsempészettel összefüggő bűnesetek száma.

Nagy Áron
2015. 07. 06. 4:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jelentősen megemelkedett az embercsempészettel összefüggésbe hozható bűnesetek száma. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) adatai szerint a hatóság munkatársai tavaly januártól decemberig összesen 214 embert fogtak el, idén már 450-nél is többet. Még látványosabb a változás a tiltott határátlépések vonatkozásában: 2012-ben 5500, 2013-ban 20 500, 2014-ben 44 700, míg az idén már 65 500 esetben intézkedtek a rendőrök, akik közül mintegy 4400-an szolgálnak tartósan a határokon.

A hatóság adatai alapján úgy látszik, egyre több bűnöző próbál hasznot húzni a migránsokból. Az embercsempészetre szakosodott szervezetek vezetői jellemzően maguk is bevándorlók, akiket a helybéliek segítenek. Az ORFK közléseiből kiderült, a nemzetközi hálózatok jól szervezettek, kiterjedt kapcsolataik vannak, így a felszámolásuk akár évekig is eltarthat.

Az MSZP a büntető törvénykönyv szigorításával, valamint a rendőrség és a bevándorlási hivatal fokozott támogatásával lépne fel a bűnözők ellen. A Jobbik a határőrség visszaállításában és a meglévő szabályok szigorú alkalmazásában látja a megoldást. Ma dönthet az Országgyűlés arról a törvényjavaslatról, amely lehetővé teszi, hogy műszaki határzár épülhessen a magyar-szerb határon. Ha a kormánypárti előterjesztést elfogadják, az ideiglenes határzár létesítése heteken belül megkezdődhet.

Tegnap este hét külföldi állampolgárt szállítottak le a vonatról Ceglédnél, mert összeverekedtek. A Hír TV úgy tudja, menekültek konfliktusáról volt szó.

Jelentősen megemelkedett az embercsempészettel összefüggésbe hozható bűnesetek száma - tudtuk meg az Országos Rendőr-főkapitányságtól (ORFK), amelynek munkatársai tavaly januártól decemberig összesen 214 embert fogtak el, most viszont a nyár elejére már ennek duplájánál, 459-nél tartottak. A lezárt ügyek számát rögzítő Egységes nyomozó hatósági és ügyészségi bűnügyi statisztika adatai szerint 2013-ban 244, a múlt évben 360, míg idén május végéig már 224 embercsempészés miatt indult büntetőeljárást zártak le a kapitányságok. A 2013-at megelőző három év átlaga 164 befejezett nyomozás volt. Hasonló változás figyelhető meg a tiltott határátlépés vonatkozásában is: 2012-ben 5500, 2013-ban 20 500, 2014-ben 44 700, míg az idén már 65 500 esetben intézkedtek a rendőrök.

A látványos elmozdulás egyik oka az lehet, hogy több rendőrt vezényeltek a külső schengeni határok védelmére, akik így fokozott hatékonysággal végezhetik munkájukat. Az ORFK kimutatásai alapján 2010-től 2013-ig nagyjából 3900-an, 2014. január 1-je óta pedig körülbelül 4360-an látnak el folyamatosan határrendészeti feladatokat. Az embercsempészek és az illegális bevándorlók elfogása érdekében stabil és mobil hőkamerákat, szeizmikus érzékelőrendszereket, valamint távcsövekkel, kézi éjjellátó-berendezésekkel és járművekkel megerősített járőröket alkalmaz a rendőrség, és a földi egységek szükség esetén helikopteres támogatásra is számíthatnak. A készenléti rendőrség lovas alosztálya ugyancsak kiveszi a részét a határőrizetből. A gyakoribb elfogások hátterében vélhetőleg ott áll az is, hogy egyre többen próbálják meglovagolni a migrációs hullámot.

Korábbi információink szerint az embercsempészeknek és a migránsoknak esetenként segítői akadnak a határ menti falvak lakói között. A járőrök útvonalát jól ismerő helybéliek valamilyen egyezményes jellel, például a tetőablakra kiterített lepedővel adják az érkezők tudtára: tiszta a levegő. Egy-egy szívességért néhány ezer forint üti a markukat. A rendőrség erről nem kívánt nyilatkozni, kiemelték viszont a nemzetközi hálózatok szerepét a bűncselekmények elkövetésében.

A nyomozások tapasztalatai alapján az embercsempész-szervezetek „csúcsvezetői” és az általuk szállítottak származási országa, etnikuma általában azonos, vagyis például a szíreket szírek, a koszovóiakat koszovóiak vagy albánok igyekeznek jó pénzért Nyugat-Európába juttatni. A magyarok inkább csak mint gépjárműkölcsönző, sofőr, őrszem, esetleg pénztáros - pontosabban a pénzt megforgató stróman – vesznek részt az elkövetésben. A fő szervezők zömmel hosszabb ideje élnek már valamelyik uniós tagországban, s szoros kapcsolatokat ápolnak a tranzitországok alvilági köreivel Törökországtól Németországig.

– A szocialisták szerint a probléma kezelését segítené, ha súlyosabb büntetéssel, akár tíz évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetné a törvény azokat a bűnözőket, „akik a szerencsétlen sorsú, hazájuk elhagyására kényszerült embereket sanyargatják, vagy szervezett módon, üzletszerűen húznak hasznot belőlük” – közölte lapunkkal az MSZP frakcióvezető-helyettese. Harangozó Tamás elmondta: nemrég a büntető törvénykönyv szigorítására és a rendőrség, valamint a bevándorlási hivatal megerősítésére tettek javaslatot. Az embercsempészet előkészületét is szankcionálnák, a hatóságoknak pedig 22 milliárd forint többlettámogatást nyújtanának.

A Jobbik ezzel szemben a bíróságok erélyesebb fellépésében, illetve a határőrség visszaállításában látja a megoldást. Gyöngyösi Márton frakcióvezető-helyettes kérdésünkre azt hangsúlyozta, hogy a büntetési tételek szigorítása önmagában nem alkalmas sem a bűncselekmények megelőzésére, sem az elkövetők elrettentésére. Emlékeztetett: most sem kellene felfüggesztettel vagy pár éves ítélettel megúszniuk a bűnözőknek, hiszen a hatályos szabályok kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetik őket.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.