Beteheti-e a lábát egy politikus az iskolába?

Járhat-e körtáncot kisgyerekekkel Vona? Az iskola tényleg olyan, mint egy kórház? Kerekasztal.

Porogi András, a Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója szerint „inkább visszataszító, semmint veszélyes” a politika propagandisztikus jelenléte az iskolákban, káros ideológiai behatás nem éri a gyerekeket a kormányablaknál vagy a szennyvíztelepen. 1988-ban ő is koszorúzta Kun Béla szobrát igazgatói kérésre a Vérmezőn, de jót mulattak rajta és senkinek nem ártott, bár „ezek valóban nem szép dolgok”. Hogy még jobban árnyalja a Majtényi által sugallt képet, tapasztalatait megosztva arról beszélt, az oktatás szereplői ugyanazok, így az egy stabilabb, „lassabb” rendszer, mint a politika. Nem tagadta ugyanakkor, hogy vannak botrányos intézményvezetői kinevezések, de leszögezte, ilyenek mindig is voltak.

Majtényi a másik fajta, az általa ismerttől eltérő szülői gondolkodást úgy írta le, hogy edződjön a gyerek, hadd tanulja meg, milyen az élet, és ezért tartják „bent a rendszerben” a csemetéket. Innentől fél perc sem kellett neki, hogy rátérjen a menekültekre, és a nekik készített pogácsába köpő diákok esetére, ami nyilvánvalóan összefügghet a kormány gyűlöletkeltő plakátkampányával. Horn György sietve igyekezett lehűteni a kedélyeket: a gyerekek önként mentek pogácsát sütni a menekülteknek, a csínyt pedig ők maguk tárták fel, így Majtényi szerinte nem mondott jó példát. „Egy 15-16 éves gyereknek egyedül eszébe sem jutna átrohanni az autópályán, ha öten-hatan vannak, ebből verseny lesz”, illesztette hozzá. Úgy látja azonban, hogy ma a nagypolitikának van egy igen konkrét elképzelése az iskoláról, hogy az keresztény értékeket jelenítsen meg, „ennek a politikai megrendelésnek pedig van is tömegtámogatása”. Csákó Mihálynak ehhez kapcsolódó kutatási következtetései is vannak: az egyházi iskolai tanulók sokkal elégedettebbek iskolájukkal, és ez a visszafelé irányban is bizony így lehet.

A fő kérdéshez visszakanyarodva Porogi András jelezte, a tanfelügyelőket sem kell most feltétlenül kormánykomisszárnak nevezni, még úgy sem, hogy vannak, akik a Klik rendszere elleni tiltakozásul nem léptek be. „Vannak ilyenek is, olyanok is, amolyanok is” – mondta. Az oktatás eszközrendszere azonban nem alkalmas arra, hogy a gyermekek szintjén hatékonyan megjelenjenek pártideológiák, nincs ok emiatt vészharangokat kongatni. Horn ehhez hozzáfűzte: „szerencsére iszonyatosan alacsony hatékonysággal működik ez az egész”.

Majtényi ezután azzal a kérdéssel próbálkozott: helyes-e, ha egy tanár titkolja a pártállását, vagy sem? Horn amondó, a legfontosabb értéke a tanárnak a kiszámíthatóság és a hitelesség. „Ember nem lehet hiteles, ha én nem tudom róla, hogy mit gondol a világról” – tette hozzá. A kérdéstől elkanyarodva Porogi nyomatékosította, hogy azért azon el kellene gondolkodni, hogy ha tényleg nem számít az iskola pártválasztás szempontjából, akkor miért van az, hogy az érettségizettek számottevő része jobbikos.

A pódiumbeszélgetés második felére cserélődtek a szereplők: jött Somody Bernadette, az Eötvös Károly Intézet igazgatója, Mráz Attila, a TASZ munkatársa és Lápossy Attila, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala képviseletében, az esélyegyenlőségi és gyermekjogi főosztály vezetőhelyetteseként.

Somody azonnal bele is vágott az alaptörvény értelmezésébe, szerinte a család védelme kiterjed akár arra is, hogy a szülő megmondja, az iskola „meddig mehet el” a gyerekekkel. Mráz, folytatva Somody gondolatmenetét, úgy látja, próbálkozhat az iskola politikai befolyásolással, bár ez nagyon minimálisan korlátoz bármilyen jogot, azért szót kell emelni ellene. Szerinte ha egy gyereket az iskola elvisz egy eseményre, ahol a puszta jelenlétével támogatni látszik valamilyen eszmét, az nagyon súlyosan károsítja a lelkiismereti szabadságot.

Lápossy úgy látja, az iskola létéből fakad, hogy az tele van korlátozással, és ez rengeteg panaszt generál, de szerinte már eleve az is egy probléma, hogy az oktatás résztvevői nem tudják, szabályos-e a politikának behatolnia az oktatás területére, a közvetlen panaszok alacsony aránya erre utal, „külső hatások, belső bizonytalanság” – jellemezte a helyzetet röviden.

Hogy miként értelmezhető a pártpolitizálást tiltó köznevelési szabály? Tiltott iskolai tevékenység egy politikusnak a gyerekéért az iskolába menni? Vagy beszédet tartani az évzárón? Somody Bernadette idézte a törvény erre vonatkozó, nyelvtanilag szerinte teljességgel értelmetlen, mégis tíz éve érvényes mondatát, ami röviden összefoglalva: amíg a tanár tanár és az iskola iskola, pártpolitikának nincs helye. Szerinte ugyanakkor annak sem kellene a világ legtermészetesebb dolgának lenni, hogy a polgármester elmegy az évnyitóra, vagy az iskolai énekkar fellép azon a színpadon, amelyen ott ül a polgármester vagy a helyi országgyűlési képviselő. „Szerintem abból kellene kiindulni, hogy politikus az iskolába nem teheti be a lábát” – érte el mondandója csúcspontját a fiatal jogász.

Mráz erre példát hozva ismertette a hallgatósággal Vona Gábor ózdi óvodai látogatását, ami szerinte addig volt rendben, amíg ezt magánemberként tette, onnantól, hogy politikai célra felhasználta az ott készült képeket, videókat, már nem, még akkor sem, ha ehhez hozzájáruló nyilatkozatot írtak a szülők. Úgy látja, személyiségi jogi pert lehetne nyerni Vona ellen, nem mellékesen pedig nem helyes, ha olyan személy vesz részt pedagógiai folyamatban, akinek nincs erről papírja, Vona márpedig gyerekeket simogatott, körtáncot járt és focizott is az óvodásokkal. Szerinte az ózdi óvodai történet azért is aggályos, mert bajosan lehetett önkéntes hozzájárulást kérni valamihez, amire egyébként kötelezi is a törvény az embert, nem mondhatta azt senki, hogy nem akar részt venni.

Lápossy amondó, ilyeneket vagy intézményvezetők hasonló helyzetbe hozását „megfelelő politikai és alkotmányos kultúrában” meg kellene tudni előzni. Erre Mráznak az volna a receptje, hogy meg kellene jelennie egyfajta nyomásnak, ellenerőnek a jogásztársadalom részéről, amiért adott esetben még hálásak is lehetnének az intézmények. Lápossy az ombudsmani intézményt elvileg megfelelőnek tartja erre.

Ezen a ponton kapcsolódott bele a beszélgetésbe a hallgatóság soraiból Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa, aki egyértelművé kívánt tenni egy-két dolgot. Például azt, hogy azok a politikusok, akik fenntartóként egy közösség, település vezetői, illetve minisztériumi illetékesek, igenis bemehetnek az iskolákba, hogy a munkájukat végezzék, ellenőrizzék a könyvelést, a pedagógiai programot. Szerinte az igazi sarokkérdés az, hogy végezhet-e egy politikus pedagógiai munkát. Ha Vona Gábor bemenne a Heim Pál kórház műtőjébe, és azt mondaná, minden vágya a gyermekek gyógyítása, hadd kapjon ehhez egy szikét, akkor minden bizonnyal kényszerzubbonyban viszik el – jegyezte meg. Az oktatási intézményekben előálló helyzetekben a pedagógusoknak kell erőseknek lenniük, hogy ne végezhessen pártpolitikus pedagógiai tevékenységet, „húzza ki magát a tanár”. Úgy látja, vannak példák arra, hogy betüremkedik a politika az intézményekbe, de arra is, hogy ezek a törekvések fennakadnak valamin.