Jobb napokat kíván nekünk kora reggel a határőr az M5-ösnél lévő átkelőnél, szemeit lőrésszerűen összehúzza, látszik, hogy számára nem éjfélkor kezdődött a tizenötödikére kihirdetett új világ. Egyenruhásoktól szokatlan módon közlékeny a zsaru, és idegenvezetővé avanzsálva egyből azt ajánlja, hogy mielőtt megtekintenénk a horgosi gyűjtőpontot, esetleg a szabadkai téglagyárat vagy Magyarkanizsát, a konténervárost nézzük meg. Ezzel már felkelti a kíváncsiságunkat, amit csak fokoz azzal, hogy úgysem fognak odaengedni.
A magyarországi oldalt elhagyva, de Szerbiába még meg nem érkezve, egy gazos mező közepén valóban látunk jó néhány bódét, gondos honvédkezek körbefonták NATO-dróttal, és beleékelték a háromméteres kerítésbe. Harminc migráns próbál libasorban állni előtte, sokuknak nem megy, ezért inkább alszanak a porban. Ki tudja, mióta.
Ez az a senki földjén – már nem Magyarországon és még nem Szerbiában – lévő terület az a bizonyos tranzitzóna, ahová majd a várhatóan negatívan elbírált menekültkérelmek után visszatoloncolják a kurdokat, szíreket, afgánokat, irakiakat. Az első alkalommal ezek a nációk képviseltették magukat, mi egy negyvenes aleppói családapával, Rijáddal kezdünk beszélgetni. Kétségbeesetten forgatja kezében a cigarettás dobozát, és úgy mondja: tragédia lenne, ha lányával, fiával és feleségével vissza kellene fordulniuk. „Ha azt mondom, Aleppóból jöttem, nem kell magyarázkodnom, pontosan tudja miért jöttem el, nem?” Nem vitatkozunk. Nagyon szeretne majd odabentről telefonálni, mert állítása szerint az embercsempészük ellopta az iPhone-ját. És ráadásul még a kerítéstől is jó messze, mélyen a szerbiai oldalon tették ki őket.
Ahogy melegszik az idő, úgy megy egyre több migráns a konténerváros egyetlen ajtajához, amely, csodák csodája, kinyílik, épp Rijádot és családját nyeli el. Kint a migránsgyerekek szertelenkednek a gazban, szüleik egyre idegesebbek, mikor kiderül, hogy bizony itt is kell majd ujjlenyomatot adniuk. Az adminisztráció lassan halad, úgyhogy csak tippelni tudunk, hogy Örkény abszurd bürokráciája vagy Kusturica vadbalkáni világa áll nyerésre Röszke és Horgos között a senki földjén.