Hogy ne legyen egyszerű a meccs kimenetele: a kerítés túloldalán megjelenik Kovács Zoltán kormányszóvivő és Bakondi György, a katasztrófavédelem vezetője, odabent pedig egyre több migráns között feltűnik a magyar politika Bear Gryllse, az Avas lakótelepet, Friderikusz Sándor lakását, és a dj-pult bugyrait egyaránt belülről ismerő Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnöke szomorú szemmel hallgatja a szomorú migránst, aki gyanúsít is, neki is szegezi az exminiszterelnöknek a kérdést legott: csak a médiáért csinálja ezt az egészet? Gyurcsány válasz helyett sajtótájékoztatót tart.
Közben a migránsok szó szerint rendőri felvezetéssel, alkalmi határzár segítségével érkeznek meg a konténerekhez. Végigmennek a kerítés mentén, és amikor az autópályához érnek, akkor az egyenruhások paravánnal elzárják előlük az M5-öst, úgyhogy kétsávnyi, alaposan dokumentált séta után már lépkedhetnek is a gazban, izzadva, szomjazva, egyenesen a konténerek tövében felállított egyetlen csaphoz. Meg persze a regisztrációs ajtóhoz, amelyből egyszer csak kesztyűs kezek nyúlnak ki, és nejloncsomagban üdítőt, csokit, kenyeret és olajos szardíniát osztanak. Illetve próbálnak, mert a menekültek csak úgy tépik magukhoz az ételt.
Nem is kell sokáig várni, mire megtörténik az első olyan kitörési kísérlet, amely mindennapossá vált a röszkei gyűjtőponton. Csak hát az új törvények és valószínűleg a régi, autópályán elinduló migránscsapatok emléke miatt a rendőrség inkább lezárja a határt. És ahogy eddig, most is hamar cselekedni kezdenek a hangadók, és a lelátók kápóit idézve hergelik magukat és a többieket. Kezük tiszta kosz a dróttól, épp mintha ujjlenyomatot adtak volna.
Kialakul a Baross térről ismerős patthelyzet, meg a vele járó szemétkupac, az út közepére felállított sátrak, benne a síró gyerekek, körülöttük pedig az alvó férfiak. A közeli Horgosra továbbra is szerb buszok hozzák a migránsokat, a falu közepén nyíl mutatja nekik, hogy merre is van a határ – mintha a sínek nem lennének elég egyértelműek.
