Fényűző életet éltek a korrupt rendőrök

A záhonyiak szerint havi ötszázezer és egymillió forint között kereshettek a letartóztatott hivatásosok.

Gátlástalanul fogadták el a kenőpénzt a záhonyi határátkelőnél azok a rendőrök, akiknél hétfőn tartott házkutatást a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). Pedig nyáron az átkelőnél a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több munkatársát is őrizetbe vették cigarettacsempészet gyanúja miatt. Ez mégsem tartotta vissza a rendőröket attól, hogy jogtalan előnyért pénzt kérjenek és fogadjanak el a hazánkból kilépő, illetve belépő külföldi állampolgároktól. A határrendészek alsónadrágjukba és melltartójukba rejtették el a kenőpénzt, amely 20 és 100 euró között mozgott. A záhonyi vesztegetési ügynek most 38 gyanúsítottja van, 20 rendőr került előzetes letartóztatásba. Mivel értesüléseink szerint már évek óta folyt a korrupciós biznisz, és az ügyben titkos nyomozást folytattak, a Magyar Nemzet a helyszínen igyekezett kideríteni az eset hátterét. A jól bejáratott vesztegetéses ügymenetről ugyan az általunk megkérdezettek mindegyike részletesen beszélt, senki nem vállalta a nevét, mert féltik a megélhetésüket.

Csütörtök délelőtt érkezünk Záhonyba, ahol a városközpontban egy vámügyintézőbe botlunk, aki a kocsijához igyekszik. Éppen Ukrajnából jött, csomagtartója pedig tele mindennel, mi szem-szájnak ingere: mint mondja, odaát érdemesebb bevásárolni, mert ott töredékéért kaphatók azok a termékek, melyekre szükség van. Kérdésünkre, hogy hallott-e a hétfői razziáról, kérdéssel válaszol: ki ne hallott volna róla? Záhony ugyan város, de mindenki ismer mindenkit, még azokat is, akik most lebuktak. Ő kettőt is ismer közülük, 35 és 40 év közöttiek. Mint mondja, a letartóztatottak között nemcsak záhonyiak vannak, hanem környékbeli lakosok is, és már hosszabb ideje dolgoztak rendőrként. Ugyan a városban van egy rendészeti szakközépiskola is, a fiatalabbak jellemzően kimaradtak a korrupcióból, hisz ők még nem ismerték jól a rendszert.

Az ügyintéző szerint nagyrészt az ukrajnai lakosok éltek a megvesztegetés eszközével, akiknek ezért cserébe a rendőrök „soronkívüliséget” biztosítottak. Tapasztalatai szerint azonban az ukrán határrendészek sokkal kendőzetlenebbül folytatják napjainkban is a sápszedést. A bevett módszer szerint ezt mondják: „Biztosítás?” – ez a jelzés arra, hogy tartják a markukat a pénzért. Ha valaki nem fizet, sokszor megváratják a határon, ha azonban létrejön az üzlet, szabad az elvonulás. Vélhetően ezt tanulták el a határon magyar kollégáik is, akiknél „íratlan szabály” volt, hogy aki fizet, annak nem nehezítik meg az utazását holmi határellenőrzéssel.

A férfi úgy gondolja, azért tarthatott ilyen sokáig a korrupt rendőrök ténykedése, mert nem volt szándék a lefülelésükre. Itt ugyanis mindenki tudott róluk, mégsem történt változás. Ellenben nagyon is megváltozott az ügyben érintett rendőrök életmódja: új autót vettek, a házuk egyre pazarabb lett, de a költekezési szokásaik sem emlékeztettek a rendőri fizetésekre. És hogy mit csempésztek az utasok? A vámügyintéző csak annyit mond, hogy kérdezzünk meg valakit, milyen cigarettát szív.

A dohánybolt felé indulunk, de útközben két középiskolás lánnyal találkozunk, akik közül az egyik cigarettázik. Útbaigazítanak, de nem állhatjuk meg a kérdést: hol lehet még cigarettát kapni? A piacon – mondja az egyik, és már sorolja is az árakat.

A négyezer fős Záhonyban most csak egy dohánybolt van nyitva. Kávét kérünk, majd felvetjük: vásárol itt valaki cigarettát? Az egyik eladónő csak mosolyog, nem lepte meg a kérdés. A beszállítóik is mindig ezt kérdezik tőlük. Azt mondja, van forgalom, de az emberek inkább zacskós dohányt vesznek, és otthon töltik a cigarettájukat. Így a konkurenciához fordulunk, vagyis a városi piacot vesszük célba.

Már dél is elmúlt, amikor a piacon nézelődünk. Szinte minden édességet Ukrajnából hoztak be, cigarettaárust azonban most nem találunk. A közeli bolt eladójával elegyedünk szóba, azt mondja, most nem látja azokat, akiktől cigarettát lehet venni. A lefülelt rendőröket azonban ismeri, állítása szerint már öt-tíz éve üzletelnek itt. Ő is megerősíti, az érintettek nem ma kezdték a pályát, 35-40 éves rendőrökről van szó, akik annyira gátlástalanul szedték a pénzt, hogy a családjukban több autót is tartottak. Kérdésünkre, mennyi pénzt gyűjthettek így össze havonta, csak tippelni tud: ha a gazdagodásuk ütemét nézzük, az összeg havi ötszázezer és egymillió forint között mozoghatott. Így nem is csoda, hogy a záhonyi lakosok ellenszenvvel viseltettek a rendőrökkel szemben, s miután lebuktatták őket, a legnagyobb közösségi oldalon kárörvendően kommentelték a híreket.

Az eladó nem rejti véka alá, hogy maga is tud olyanokról, akik benne voltak a botrányban, mégsem buktatták le. – Van még egy-kettő, aki benne van a tarsolyban, de ők okosabban csinálják, nem élnek fényűző életet – mondja, majd hozzáteszi: a helyi lakosoktól ezeknek továbbra sem kell tartaniuk, mert azok félnek a következményektől. De a hölgy a letartóztatások elrettentő erejében sem bízik. Ha le is állnak azok, akiket nem kaptak el, csak egy időre hagyják abba. Sőt, olyan is van, aki talán le sem tudna állni, mert annyira megszokta ezt a bevételi forrást.

A záhonyi határátkelőnél hosszú kamionsor áll, az úton két középkorú férfit találunk, akik stoppolnak. Csak járművel lehet átjutni a határon, így az útlevelüket mutatják az autósoknak. Mint megtudjuk, a férfiak kamionsofőrök, és kettős állampolgárok, maguk is gyakran szállítanak árut ezen a szakaszon. Állításuk szerint a kamionosokat sosem húzták le a rendőrök pénzzel, inkább az autósokat, akiknek a fizetés után meggyorsították az áthaladásukat a határon. – Gördülékennyé tették az ügymenetet – mondja mosolyogva az egyik, aki szerint aki fizetett, azzal nem kötekedtek a rendőrök.

Az átkelőhöz közeli utcában is szétnézünk, ahol egy idős hölgy siet a segítségünkre, aki szemmel láthatóan bátrabb, és kendőzetlenül beszél arról, mely házakat használják a közelben raktárnak a csempészek. Még egy férfit is mutat, akivel érdemes lenne beszélnünk. Az illető több tíz milliós házakról beszél, amit azok a rendőrök vettek maguknak, akik pénzt fogadtak el a csempészektől. Feltűnő részletességgel beszél a rendőri „ügyintézésről”, így hamarosan megtudjuk, hogy ő is hozott már át cigarettát, de abbahagyta. A rendőrök módszere pedig a következő volt: Magyarország uniós csatlakozása után Záhonynál nagyon megszigorították a határellenőrzést. Ezért alaposan átvizsgáltak mindenkit, és ha valaki nem tett pénzt az útlevelébe, azt kíméletlenül lebuktatták. Aki azonban fizetett, annak csak színlelték az átvizsgálását: bepillantottak ugyan a kocsiba – hiszen kamerák figyelik az átkelőt –, de nem akadékoskodtak, máris indulhatott tovább az autós. A férfi sem fűz reményt ahhoz, hogy a jövőben változna a helyzet. – Amióta van ez a határ, ez így működik – mondja. Ő már csak legyint arra, hogy az ügyeskedők felhagynának az iparral, majd hozzáteszi: három-négy nap múlva minden ott folytatódik, ahol azt hétfőn abbahagyták.