Rosszindulatú rágalomnak tartja Stadler József azt, hogy egykori focicsapatának klubházában kupleráj üzemelt a kilencvenes években. Az egykori juhász a 24.hunak mesélt egykori focicsapatáról és bizniszeiről.
1993-tól 1998-ig működött a Stadler FC, amely az üzletember birtokában volt. Stadler milliókat költött a focicsapatra, de az interjúban tagadta, hogy bírókat vett volna meg. Ellenben bőkezűen jutalmazta a játékosait, mint mondja, nem is maradt el soha a fizetéssel és a prémiummal. Elmondása szerint azok a pletykák nem igazak, miszerint mérkőzések után a klubházban professzionális nők gyúrták le a hazai labdarúgókat: „ilyeneket én nem szerveztem, nem haragítottam volna magamra az asszonyokat, ha még lett volna rá mód, akkor se”.
És bár ma már jogerős bírósági ítéletek sora mondja ki, hogy a stadionra, a csapatra, a sok munkahelyre áfacsalásból, állami támogatás jogosulatlan igénybevételéből volt fedezet, a vállalkozó szerint mindez „kitalálmány”: ő az üzleteiből szerezte a vagyonát.
A híres festménysztori: 1993-ban a vállalkozó egymilliárd forintért huszonkét darab olajfestményt vásárolt, majd a magyar államtól visszaigényelte az áfát. Miután Stadlernél megjelentek az adóellenőrök, már nem voltak meg az alkotások: a vállalkozó szerint az eladó cég féláron visszavásárolta a festményeket, majd beszüntette működését.
Stadler szerint az APEH-osok láthatták a festményeket, amelyeket azért adott el újra az oroszoknak, mert úgy szólt a megállapodás, hogy ha egy határidőn belül visszaadja a képeket, akkor visszavásárolják. „Kellett nekik a pénz egy rövid idővallumra, merthogy valahol úton volt nekik egy nagyobb összeg” – fogalmazott.
A huszonkét festmény egyike egy Leonardo nevű művész alkotása, a címe pedig: Az utolsó vacsora, amely a milánói Santa Maria delle Grazie-templom refektóriumának falán látható. Stadler a botrány kirobbanása után azt mondta, hogy az orosz kép nem azonos a freskóval, és az alkotó is csupán névrokona a reneszánsz mesternek. Amúgy pedig: „Egy fordítási hiba a balhé oka. Az orosz nyelvű adásvételi papíron szereplő Az utolsó vacsora címe pontos magyar fordításban: Táncmulatság” – fogalmazott az interjúban, arra azonban nem emlékezett, hogy tényleg Leonardónak hívták-e az alkotót.