A bocsánatkérés csak az első lépcső

Különleges kísérleti program békítene ki sértettet és elkövetőt.

A leveleket hallva az egyik jelenlévő áldozat azt mondja: ő nagyon örülne egy ilyen tartalmú levélnek, ami szerinte fél siker. Ezt követhetné egy beszélgetés, amely során elmondhatná az elítélt, miért követte el áldozatával szemben a bűntettet.

– Szívszorítóak e bocsánatkérő levelek, illetve, ahogy a sértettek reagálnak – közli Roszík Gábor evangélikus lelkész, az MTB elnöke. Rámutat: sok sértettben van nyitottság, szeretet, megbocsátás.

Gábor és András kéri a foglalkozáson részt vevő Budai István börtönparancsnokot, engedélyezze számukra, hogy levelük célba érjen, és gondolataik eljussanak azokhoz, akiknek tönkretették az életét. A parancsnok jelzi, hogy a hivatalos utat betartva a kérésnek nem lesz akadálya.

A mediációs programot Zákeus, az Újtestamentumban szereplő fővámszedő alakjáról nevezték el, aki megfogadta Jézusnak, amikor megszállt nála: négyszeresét fizeti vissza az összes általa megvámolt embernek. A program során szó esett arról is, mit gondolhatott Zákeus magáról, hogyan vélekedhettek róla az emberek. Magyari Mártonnal, az MTB ügyvezető igazgatójával kis csoportokban az elítéltek azt is megbeszélték, mit kellett volna tennie a vámszedőnek, hogy Jerikó népe minél előbb megbocsásson neki.

– Mindenemet összecsomagolták, ám előbb értem haza, mint azt a betörők gondolták. Így maradtak meg használati tárgyaink, háztartási gépeink. Továbbá szerencsénkre elfelejtették kihúzni azt az egy fiókot, ahol pénzünk és minden egyéb értékük volt – meséli az egyik áldozat. Elmondja, szörnyű volt találkozni a bíróságon az elkövetők népes családjával, ahol a família folyamatosan vegzálta őket, és állította: rokonaik ártatlanok, nem csináltak semmit, „csak benéztek a házba”, amikor elkapták őket. Hogy mennyire nem így volt, arra bizonyság: az egyik rendőr még azt is jelezte a háztulajdonosnak, cseréljen ágyneműt, mert a szemtelen elkövetők arra vetemedtek, hogy megejtsenek egy pásztorórát a hitvesi ágyukon

Az elítéltek látszólag megszeppenve hallgatják az áldozatokat. Leginkább cipőjüket nézik, nadrágjuk ráncával bíbelődnek, esetleg kezük tollukkal játszik.

Egy másik sértett története a legvadabb krimiírók elképzeléseit is felülmúlja. Boltvezetőként dolgozott, amikor egy reggel azzal szembesült, hogy kifosztották az általa vezetett üzletet. Rettenetes volt számára az ujjlenyomatvétel, a leltár, emlékszik a hölgy, ráadásul a stresszel járó procedúrát hét hónapos terhesen volt kénytelen elviselni. Ám ez csak a kezdet volt. Az elkövetőket egy erdőben fogták el, ám már csak a zsákmány kisebb részét találták náluk. A nőt a tárgyalás is megviselte, ahol az alperesek védői azt igyekeztek hangsúlyozni, hogy ő vitte el az eltulajdonított áru meg nem talált részét. A készlet persze soha nem került elő, a biztosító ezért nem fizetett, így a munkáltató beperelte az asszonyt azzal, hogy ő térítse meg a kárt. Pedig személyes tárgyainak, a majdan érkező babának vásárolt holmiknak ugyanúgy lába kélt a boltból, mint az árunak. A munkáltató meg sem jelent a tárgyaláson Mindezek után szívszorító, ahogy a középkorú nő megnyilvánul. – Megbocsátottam, de feledni sosem tudom a történteket – mondja, s hozzáteszi: az elkövető a saját családjában is kárt tett – felesége elvált a férfitől.

A kápolnában elhelyezett tablókon olyan feliratok olvashatók, mint „A családunkat meg kell védeni, mert hiányzik az otthon melege”; „Neked csak apró tett, másnak egy életre traumát jelent” vagy „A megbocsátás és megbékélés maga az ajándék”. Kérdés, vajon képes-e megbocsátani, feledni, akinek éveken át notóriusan mérgezik az életét?

– Dísznövényeket termesztünk már két évtizede, ám egy ideje beleuntunk az egészbe, mert a telkünkről évek óta mindent visznek, ami mozdítható – kezdi egy másik áldozat a történetét. A negyvenes éveiben járó nő és férje az elején csak bosszankodott, mert azt hitték, már megint roszszul emlékeznek, hová tették le a szerszámokat, ám később rájöttek: emlékeik nem csalták meg őket, egy fémre hajtó banda állandó közreműködése kapcsán nem találják eszközeiket. A bűnözők válogatás nélkül loptak tőlük mindent, ami fémből volt, a kerítéstől a gépeken át a talicskáig. Még az utánfutójukat is meglovasították. Mindennap konstatálniuk kellett valamilyen kárt. A rendőrök azt tanácsolták nekik, hogy adják el a kertet, mert képtelenség megvédeni.

Ahogy a hozzájuk közeli faiskolát is, ahonnan a kerítés, a riasztó és a kamera ellenére is nagy tételben loptak, míg egy rózsatermelő udvaráról egyszer még egy kisbuszt is kitoltak; máshonnan marhákat hajtottak el lábon. – Unalmas, dühítő így élni, a rendőrséggel totojázni, és tudni, ha mégis elkapnak valakit, az elkövetőt fél óra múlva kiengedik – fest fekete képet hétköznapjaikról.

András – aki egy hónap múlva szabadul – kifejti: lelkiismeret-furdalás támadt benne, miután a történeteket meghallgatta, mert hasonlót követett el. A terve, hogy áldozatát, akár közvetítő jelenlétében is, meghívhassa egy vacsorára, ahol bocsánatot kérne tőle. Hisz a megbocsátásban. Hisz Istenben.

Ribárszki Valéria, börtönpszichológus bejelenti: az egyik sértett rettenetesen szenved az ellene elkövetett bűntől (az elkövető a bizalmába férkőzött, és kicsalta minden pénzét, ami tönkretette a nő életét), és azt akarta, hívja fel a bűnöző. A „levelezőtaggá” avanzsált hölgy kíváncsi rá, van-e bűntudata az illetőnek, ám a pszichológusnő a szikráját sem tapasztalta ennek a helyi börtönben ülő fegyencnél, aki egy alkalommal odáig merészkedett, hogy magát tüntesse fel áldozatként. Ám anynyit sikerült elérni, hogy rábólintott a kérésre, részt vett a jóvátételi programban, és beszélt a szuicid hajlamú nővel.

A bűnözés mételyezi a társadalom minden szintjét, Katona Csilla arra is rámutat, a drog és/vagy az alkohol sokszor jelenik meg a bűncselekményekkel kapcsolatban. Ricsi, az egyik elítélt erre azt mondja, abban a faluban is sokan kábítószereznek, ahol ő lakik; többen pedig a drog hatása alatt követnek el bűnt. Kell a pénz az anyagra. Azonban nem ilyen egyszerű, fekete vagy fehér a helyzet, erre példa az a feladat, amelyre a program keretében került sor: az elítélteknek és áldozatoknak verset kellett írni úgy, hogy a mondat eleji szavak adottak voltak. Íme néhány gondolat, az elítéltek verseiből:

„Sírok, ha elveszítek valakit, ( )
Tudom, hogy Isten létezik, ( )
Arról álmodom, hogy családom lesz, ( )
Szeretetre vágyó vagyok.”

„Nyugtalanít, hogy másoknak ártottam, ( )
Tudom, hogy nem követek el többé bűncselekményt, ( )
Én egy érzékeny, szeretettel teli srác vagyok”.

Hogy mindez a programnak, a megjelenteknek szólt, az a jövő titka, Roszík Gábor evangélikus lelkész szerint azonban fontos volt, hogy az elkövetők vállalták a programban való részvételt, hisz így talán máshol is szóba kerül majd. Nemcsak a sértetteknek tesz jót egy bocsánatkérő levél, fejti ki, hanem a családjuknak, a szomszédjuknak, a falunak, az egész társadalomnak. Úgy véli, mindenkinek egyaránt fontos volt a részvétel, „mi is gyógyultunk, és a fiúk is”, teszi hozzá, miközben az elítéltek figyelik a szavait.

Medvácz Lajos, Balassagyarmat polgármestere a Zákeus program kapcsán kifejti: sokszor találkozik nehéz helyzetben lévő emberekkel, akiknek családi körülményeik, anyagi helyzetük messze van az ideálistól. Más társadalmakban kisebb a mélyszegénység mértéke, mégis többet tesznek a felemelkedésért. Így azoknak a fajta bűncselekményeknek a száma (lopás, rablás, betörés), amelyekre itt hallottunk példákat, kevesebb – vélekedik. Hozzáfűzi, igyekeznek segíteni a rászorultakon, de nem tudnak annyi lakást adni, vagy annyi jövedelmet biztosítani, mint szeretnének.

Az élet három alappillére a test, a lélek és a szellem egysége, ezért (is) van nagy szükség a vallásra, a hitre, hogy helyreállítsa e három egységét. A megbánás az elmélyüléshez is szükséges; ám mindezt meg kell szenvedni, s nem csak a bűnözőknek. – Nem egyszerű a folyamat, mert az áldozatoknak nehéz feldolgozni, ami velük történt, főleg ha bíznak a társadalom szerkezetében. Most azonban elindult valami, lassan zajlik a közeledés, amelynek legpozitívabb momentuma a bocsánatkérés – magyarázza a város vezetője.

A foglalkozás végén még elhangzik az is: az áldozatok a legtöbbször csak mellékszereplői egy-egy bűnügynek, e sorozat során viszont ők lehettek a kulcsfigurák, miközben igaz az is, hogy nehéz szembe nézni azzal az emberrel, aki elkövetett valamit ellenünk. Továbbá nehéz úgy leültetni egy asztalhoz a sértettet az elkövetővel, hogy minden fél ugyanazt érezze: ez a történet róla szól; és a végén mindenki megkapja azt, ami neki jár.

A nehézségek ellenére a tervek szerint a következő lépésben a valódi elkövetők fognak majd találkozni a „saját” sértetteikkel.