– Gyakran előfordul, hogy a tanárok vásárolják meg a szükséges színes krétákat, táblafilceket, és a szülők hoznak író- és fénymásolólapokat, mivel az iskola kasszája üres – fűzte hozzá informátorunk, mielőtt megerősítette volna: náluk is vannak olyan óraadó tanárok, akiknek hónapok óta tartozik a Klik.
Ezek után ismét Galló Istvánnéhoz fordultunk, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke pedig hangsúlyozta: „A hivatalos közlések szerint a kormány feltett szándéka a tanári pálya presztízsének emelése. Ha valóban tenni akarnak valamit ennek érdekében, akkor gondoskodjanak róla, hogy mindenki időben megkapja a pénzét. A magánszektorban sem szép dolog, ha valaki csúszik az alkalmazottainak kifizetésével, ugyanez viszont az állam esetében megengedhetetlen!”
Rangsor
Ismét a Semmelweis Egyetem áll az élen a felsőoktatási intézmények között a HVG legújabb rangsorában. Az Eduline oktatási portálon közzétett ismertető szerint a Semmelweis Egyetemet az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Pécsi Tudományegyetem követi a hallgatói és az oktatói kiválóság alapján. A HVG rangsora tíz képzésterület és több mint negyven szak rangsorát tartalmazza. (MTI)
A Klik vezetése és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sem csinált titkot abból, hogy nincs minden rendben a kifizetésekkel. Czunyiné Bertalan Judit, az Emmi köznevelésért felelős államtitkára tegnap egy sajtótájékoztatón újságírói kérdésre azt mondta, a Klik a kormány által adott 26,5 milliárd forintos többletből fogja rendezni tartozásait.
A sajtótájékoztatón egyébként az intézményfenntartó Köznevelés az iskolában elnevezésű, tízmilliárd forintos fejlesztési programját mutatták be. Ennek keretében például fejlesztették a Klik központját, valamint pályázati úton összegyűjtötték és elérhetővé tették a többi tanár számára 299 iskola valamilyen szempontból kiemelkedő gyakorlatát. Emellett 171, zömében hátrányos helyzetű régióban található intézmény fejlesztése is megtörtént. Ez azt jelenti, hogy az iskolák könyveket, sporteszközöket kaptak – közölte Hanesz József, a Klik elnöke és Kajdi Ákos, a szervezet pályázatkezelő főosztályának vezetője.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!