Informatikaoktatás: múlt századi viszonyok

Előfordul, hogy a gyerek zsebében lapuló telefon erősebb konfigurációval rendelkezik, mint az a számítógép, amelynek segítségével tanulnia kellene.

Leharcolt gépeken, nemritkán elavult operációs rendszerekkel és szoftverekkel kellene korszerű tudást átadniuk az informatikatanároknak szerte az országban – panaszolták lapunknak rendszergazdák és pedagógusok. Az egyik fővárosi iskolában például elmondták: a PC-k jelentős része elmúlt tízéves, Windows XP fut rajtuk, amelynek terméktámogatását a gyártó 2014-ben megszüntette. Elvben ugyan a tanintézményeknek megvan rá a lehetősége, hogy két-három generációt ugorva Windows 7-re vagy 8.1-re váltsanak, csakhogy a számítógépek némelyikének még a 2007-ben kiadott Windows Vista futtatása is nehézséget okoz.

– Ma már szinte minden program DVD-n jelenik meg. Ehhez képest az iskolánkban a PC-k zöme csak floppy- és CD-lejátszóval van felszerelve. Ha egy kis iróniával közelítünk a helyzethez: a számítástechnikai labor olyan, mint egy tudománytörténeti tárlat, kiválóan reprezentálja a 2000-es évek vívmányait, és a naptáron kívül semmi sem jelzi benne, hogy 2015-öt írunk – jegyezte meg kérdésünkre egy gimnáziumi rendszergazda. Majd hozzátette: az irodai gépek sem különbek, emiatt az iskolai adminisztráció gyakran rémálomszámba megy.

– Nem egy gépünk 1 magos, 2 GHz-es celeron processzorral és 1 GB DDR Rammal döcög. Csak összehasonlításként mondom, hogy egy átlagos okostelefon konfigurációja erősebb ennél – fűzte hozzá a rendszergazda, akinek szavait informatikatanárok is megerősítették.

Lapunk informátorai szerint egy-egy központi iskolában valóban a legjobb gépekkel és szoftverekkel tanulhatnak a diákok, de az efféle kivételek csak a szabályt erősítik. Ráadásul ha a régi eszközök közül valami elromlik, előfordulhat, hogy hónapokat kell várni a javításra. Az érintettek szerint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ tisztában van a helyzettel, sőt ígéretet tett a gépparkok fejlesztésére. Az iskolák tehát várnak, vagy megpróbálnak saját forrásból, alapítványi pénzekből új berendezéseket szerezni. A technikai állapotok mellett érdemes megemlíteni, hogy az oktatás módszertanát is számos kritika éri.

– Hazánk a volt keleti tömb országai közül elsőként vezette be a kötelező informatikaoktatást, majd a SuliNet és az Írisz-SuliNet programmal az ezredfordulóra az iskolák túlnyomó többségét sikerült csatlakoztatni a világhálóhoz. Ez óriási fejlődés volt, köszönhetően annak is, hogy minden kormány feladatának tartotta a modernizációt – mondta lapunknak az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) oktatási igazgatója. Horváth Ádám azonban úgy vélte: a lendület a 2000-es évek közepére kifulladt, az informatikai oktatás szellemi keretei megmerevedtek, és máig megőrizték a XX. század emlékét. A digitális forradalom ugyanakkor nem állt meg. Más országokban a számítógépek és technikai vívmányok használata mindennapossá vált, s ezzel megszűnt az éles elkülönülés az informatika és a többi tantárgy között.

– Ez azt jelenti, hogy földrajz- órán például Google Earthöt használnak a diákok, a történelemórára pedig Power Point prezentációval megtámogatott kiselőadást készítenek. A foglalkozások így átalakultak: egyfelől látványosabbak lettek, másfelől az életre is jobban felkészítenek, hiszen ma már a legtöbb munkahelyen alapvető elvárás az irodai szoftverek ismerete. Nálunk viszont ez az áttörés elmaradt. Ráadásul a számítástechnika leválasztottsága miatt a tanárok – hacsak külön nem képezik magukat – sok esetben digitális analfabéták, akik – némi túlzással – akkor is a rendszergazdához vagy az informatikát oktató kollégáikhoz rohannak, ha kifogy a papír a nyomtatóból. Ez a mai világban, amikor az ügyeket egyre nagyobb számban online felületeken kell intézni, jelentősen megnehezíti az iskolák életét – magyarázta az IVSZ oktatási igazgatója.

Amikor az oktatás problémáiról beszélünk, gyakran elhangzik, hogy a gyerekek úgyis többet tudnak a pedagógusoknál, akkor minek küzdeni velük? Horváth Ádám szerint valójában ez a vélemény tévedésen alapul. Az ugyanis, hogy a fiatalok látszólag rutinszerűen használják a számító- és táblagépeket, illetve az okostelefonjukat, nem jelenti azt, hogy értenek is hozzájuk. A szövegszerkesztő programokat például azok, akik autodidakta módon sajátították el a kezelésüket, jó esetben csak 5-10 százalékban használják ki, és számtalan, a gyorsabb és hatékonyabb, ezzel együtt pedig kevésbé fáradtságos munkavégzést segítő lehetőséget kiaknázatlanul hagynak. Az iskolának ezekre éppúgy hangsúlyt kell fektetnie, mint arra, hogy tudatos felhasználókat neveljen. – A tudatosságba beletartozik az adatvédelmi módszerek oktatása, de legalább ennyire az is,  hogyan használjuk a keresőoldalakat – fejtette ki Horváth Ádám.

Az oktatási rendszer problémáit az IVSZ oktatási igazgatója végül is egy hasonlattal jellemezte: „Képzeljük el, hogy kódexírókat akarunk kinevelni, s tesszük mindezt úgy, hogy megmutatjuk nekik a korábban írott kódexeket, de nem mondjuk el, hogyan keverjék a tintát, kanyarítsák a betűket és fűzzék össze a lapokat.\"

– A változáshoz elsőként azt szükséges megérteni, a digitális írástudás nem arról szól, hogy tudom, hány lába van a processzornak, vagy azt, hogy van-e tranzisztor a laptopomban. A digitális nyelv rendkívül bonyolult: kódokra, parancsokra, ikonokra alapszik. Játékosan már az első osztálytól kezdve meg lehetne tanítani ezeket, de a jelenlegi óraszámok és tantárgyi struktúra mellett erre nincs lehetőség. Azért is fájó ez, mert a munkaerőpiacon két kézzel kapnak az IT-sek után – azok után is, akik nem egyetemi képzésben tanultak  – szögezte le Horváth Ádám.