Ez az eljárás nem jelent világvégét

Uniós középmezőnybe tartozunk a kötelezettségszegési eljárások számát tekintve.

MNO
2015. 12. 14. 9:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

2014–2015-ben 151-szer alkalmazta az Európai Bizottság a kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen – írja a Népszabadság a Bizottság kimutatására hivatkozva. Ebből a szempontból Magyarország a középmezőnybe tartozik, a térségből Lengyelország és Románia ellen is több eljárás indult (158, illetve 194), a legtöbbször pedig Spanyolországot vizsgálták (212).

Többnyire kormányzati intézkedések miatt indították ezeket, ám magáncégek tevékenysége is vont maga után eljárást. A legtöbb eljárás (30) a mobilitással és a közlekedéssel összefüggő közösségi szabályok nem megfelelő átültetése vagy áthágása miatt indult, ezt követte az egészségügyi és élelmiszer-biztonsági terület (20) és a környezetvédelem (14). A legrégebb óta tartó ügy 2006 óta folyik, a közjegyzővé válás folyamatával kapcsolatban.

A 151 eljárásnak már közel a fele (63) lezárult, legutóbb a paksi atomerőmű-projekt, a földtörvény és a hazai menekültügy miatt indultak ilyenek. A közeljövőben várható még a dohánytermékeket terhelő, egészségügyi hozzájárulásként emlegetett adó, a dohánytermékek forgalmazásáról szóló törvény és a reklámadó miatt is – ezek uniós megfelelését még vizsgálja az Európai Bizottság a lap szerint.

A Népszabadság cikkében azt is megemlíti, hogy az eljárás önmagában nem jár szankcióval, csak akkor, ha a tagállam nem hagy fel a jogsértő tevékenységével. A szankció pénzbírság lehet, akár több tízmilliárd forintot is kénytelen lehet befizetni a magyar állam a közös kasszába, ha elmarasztalják.

Ezt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a 34. Kormányinfón mondta múlt csütörtökön. A politikus kijelentette: azért indított eljárást az Európai Bizottság a magyar menekültügyi szabályozás miatt, mert Magyarország megtámadta a kötelező kvótákról szóló uniós döntést az Európai Bíróságon.

Mint mondta, a kormány szerint a magyar menekültügyi szabályok megfelelnek az alkotmányos és emberi jogi követelményeknek, az EB-nek pedig nincs mandátuma arra, hogy Magyarországgal szemben kötelezettségszegési eljárást indítson, ezért élni fogunk a válaszadási lehetőséggel. Akár bíróságra is megyünk az ügyben – mondta Lázár.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.