Lasszóval fogott szakápolók

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Sok magányos, szegény sorban élő pszichiátriai betegnek a kórházi dolgozók visznek papucsot, élelmiszert.

Kuslits Szonja
2016. 01. 25. 9:40

A főnővér tapasztalatai szerint lasszóval kell fogni a szakápolókat, gyakorlatilag folyamatosan lehetne felvenni embereket. – Már harminc évvel ezelőtt is az volt a trend, hogy a pszichiátria a perifériára szorult, keveset invesztáltak bele, és a rossz körülmények nem vonzzák az új munkaerőt. A helyzet azóta sem változott, ráadásul az infrastruktúra egyre elavultabbá válik.

A finanszírozási nehézségekkel kapcsolatban megjegyezte: előfordul, hogy egy beteg ellátása például 150 ezer forint, de az Országos Egészségbiztosítási Pénztár csak 100-110 ezer forintot finanszíroz. Ebből az összegből kell kigazdálkodni az eszköz- és gyógyszerellátást, és a béreket is. Küzdenek azért is, hogy itthon is legyen kötelező a gondozásba vétel azért, hogy menedzselni tudják a betegek útját – mondta Tunyi Tünde. A pszichiátriai osztályokon a törvényi szabályozást követve csak akkor korlátozzák a betegeket a szabad mozgásban, ha az a saját és környezetük érdekében indokolt. Ez mindig ellenőrzéssel zajlik. A főnővér szerint senkinek nem érdeke, hogy a beteg hosszú időt töltsön a pszichiátrián, ezért csak addig tart a kezelés, ameddig feltétlenül szükséges, de a gondozók szerepe óriási. Mint mondta, jelenleg ha egy beteg zárójelentéssel távozik a kórházból, semmi sem kötelezi arra, hogy később megjelenjen a pszichiátriai gondozóban, ahol figyelik a gyógyszerezését, segítik a további ellátását, és a visszaesés megakadályozásában is segítenek. Ilyen gondozó Budapesten minden kerületben található, és a legtöbb nagyvárosban is elérhető.

Tunyi Tünde arról is beszélt, különlegességnek számít, hogy a Szent János Kórházban a mentális zavarral küzdő édesanyákat nem választják el a babájuktól. A csecsemők vagy a gyermekosztályon fekszenek a lehető legközelebb az édesanyához, vagy napközben hozhatják be a családtagok, ezzel elősegítik a baba-mama kapcsolat korai kialakulását, aminek köztudottan óriási szerepe van a gyermek fejlődésében. Utókövetés is van az intézményben, így később sem maradnak magukra a kisgyerekes családok. A pszichiátria nem beutalóköteles, így aki úgy érzi, hogy valamilyen pszichés problémája van, annak nem szükséges a háziorvoshoz menni, rögtön a legközelebbi ambuláns pszichiátriára mehet konzultációra, onnan utalhatják tovább.

A hazai pszichiátriai helyzetről lapunknak korábban Németh Attila, a Nyírő Gyula Kórház–Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet főigazgatója úgy nyilatkozott, intézményükben évente 4000-4500 beteget kezelnek. A pszichiátriai épület 1997-ben készült el, és bizony ráférne egy teljes felújítás. – A 87 ágyas addiktológiai osztályunk egy százéves épületben van, amelyet azóta nem renováltak. Rendkívül korszerűtlen körülmények között vannak elhelyezve a betegek, és hasonló viszonyok közepette dolgoznak az orvosok, nővérek. Egyelőre a minimálisan szükséges felújításra sem kaptunk pénzt. Az országban az elmúlt öt évben voltak új beruházások európai uniós forrásból a pszichiátria és az addiktológia területén, de ebből a közép-magyarországi régió kimaradt – nyilatkozta a főigazgató.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.