A tavalyi legfontosabb, egészségügyet érintő intézkedések között szerepel, hogy 2016. januártól minden területi ellátási kötelezettséggel rendelkező háziorvosi és házi gyermekorvosi praxis havi 130 ezer forint plusztámogatást kap, amelyet a rendelő fenntartási költségeire fordíthat. A 2016. évi költségvetésben pedig újabb 10 milliárd forint került a háziorvosi rendszerbe – írta az Emmi.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a tartósan betöltetlen háziorvosi praxisok problémájának kezelésére egyébként tavaly is pályázatot hirdetett. Ennek ellenére – ahogy arról korábban beszámoltunk – a tartósan betöltetlen háziorvosi szolgálatokról vezetett nyilvános lista szerint 238 körzetben volna szükség háziorvosra. Letelepedési támogatásra 33, a praxisjog vásárlását segítőre 48 pályázat érkezett, a két programra tehát összesen 81 pályázatot nyújtottak be.
– Hogy hány pályázat minősíthető nyertesnek, december közepéig válik véglegessé, és 2015. december 31-ig dől el, hogy ténylegesen hány orvos köti meg a támogatási szerződést – korábban így válaszolt Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára a jobbikos Lukács László Györgynek írásbeli kérdésére. Az eredményekről azonban azóta sem tudni semmit.
Új támogatási formát vezetnek be a fiatal szakorvosok és kórházi, klinikai szakgyógyszerészek részére is. Ennek lényege, hogy a szakvizsga megszerzését követően legfeljebb öt évig bruttó 151 ezer forint havi támogatásban részesülnek azok a kezdő szakorvosok, akik Magyarországon, közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál dolgoznak teljes munkaidőben. A támogatást 2016. január 1-jétől folyósítják azoknak, akik 2015. augusztus 31. után szereztek szakorvosi szakképesítést, vagy azelőtt tettek szakvizsgát, de részesültek a rezidenstámogatási program ösztöndíjaiban. Ezt a változást egyébként a kormány már tavaly nyáron beharangozta, a támogatás célja, hogy itthon tartsák a fiatal szakorvosokat. Az Emmi tájékoztatásában arra is felhívta a figyelmet, hogy január 1-jétől egymilliárd forint többletforrást különítenek el a budapesti szuperkórház tervezésére. Azt azonban továbbra sem tudni, hogy hol lesz az intézmény. Bár ősszel még decemberi bejelentésről szóltak a hírek, az államtitkárság hallgat. 2016 elején mindenképpen dönteni kellene ahhoz, hogy még ebben a ciklusban elkezdődhessen az építkezés.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!