Lecke az Orbán-fasizmusról egy igaz partizántól

Mindenki lapít, kivéve az Amerikai Népszava hős főszerkesztőjét.

Bár megengedően hozzátette: megérti az ellenzéki újságírókat, akik „a maguk módján kis hazugságaikkal, kompromisszumaikkal próbálnak tenni valamit”, ugyanakkor a sajtó csak a rendszer demokratikusságának igazolására létezik, afféle szelepként, mert ha jól működne, betiltanák.

A rendszer egyre keményebb lesz: lehet, hogy emberek fognak meghalni – vázolta jövőképét Bartus. „Az is lehet, hogy önök az egész életüket már diktatúrában fogják leélni” – tette hozzá a jelen lévő nyugdíjasokra célozva.

A legizgalmasabb rész csak ezután jött: az érdeklődők kérdésekkel bombázhatták a vátesz-író-újságírót, volt, aki azon sajnálkozott, hogy olyan időket élünk, amikor ennek a könyvnek meg kellett jelennie.

Bartus azt is mondta: lehetséges, hogy szamizdat lesz a könyvéből, mert a könyvesbolthálózatok nem merik vállalni az ő gondolatait; pedig a kötet tele van az ő komoly elemzéseivel, és

„ebben a könyvben nagyon-nagyon fontos dolgok vannak, nagyon-nagyon fontos értékrendet mutat föl, nagyon-nagyon koherens, nagyon tiszta és nagyon világos értékrendet képvisel”

– mondta, ütemesen ütögetve hozzá az asztalt. Hozzátette: a 2010-es cikkei olyan aktuálisak, hogy egy kívülálló meg sem tudná mondani, hogy nem most írta őket.

Szerencsére voltak ehhez méltó rajongók is. Egy nő például nagyon izgalmas bevezetőt vágott a kérdése elé, úgy kezdte, hogy „száz százalékig egyetért a könyvvel anélkül, hogy olvasta volna”. De tudta még fokozni:

„De hát milyen reménysége van Magyarországnak? Hiszen az itt lévő nyugdíjasok még az a korosztály, akik (!) még demokráciában (!) éltek, akik még jól képzett egyetemi értelmiségiek (!), de most már rengeteg posztban fidesznyikek vannak, ezek a pingvinnyakkendős emberek, akiktől mi semmi jót nem várunk.”

Kérdése egyébként arra vonatkozott, hogy sokan azért nem mernek politizálni, mert féltik az állásukat. Bartus erre azt mondta: „mindenki életében van egy értékrangsor, az enyémben a szabadság áll az első helyen”, őt nem lehet megvenni, bár neki sokkal több vesztenivalója van.

Az igazi fasisztaveszélyt azonban – felelte egy másik kérdésre – valóban nem Bánkuti Géza és Potyka bácsi jelenti (itt Bartusnak két 1956-os forradalmárt sikerült lefasisztáznia – a szerk.), mert ők periférikusak, hanem valóban a jól öltözött fideszesek által kódoltan a hatalomba beszivárgó szélsőjobboldal.

Az első támadás a demokrácia ellen a Kertész Ákos elleni hadjárat volt – vetette fel egy hozzászóló. Erre Bartus úgy reagált: „én azt hittem, hogy Kertész Ákos meg fog halni”, mert ilyen idős korban az elüldözést nem lehet kibírni, és így akik elüldözték, azok meg fogják ölni ezt a Kossuth-díjas írót. Különben sem úgy értette, hogy genetikailag, hanem genetikusan alsóbbrendűek a magyarok, ami teljesen mást jelent – magyarázta.

Mindenesetre „Kertészt nácik támadták meg, akik valóban genetikailag mocskolnak embereket”, de még a demokratikus közvélemény sem védte meg, hanem „az idős, Kossuth-díjas írót odadobták a nyilasoknak”, így valóban „Kertész Ákos ennek a rendszernek az első üldözöttje”.

A fasizmus élhető rendszer volt Orbánéhoz képest – mondta egy másik hozzászóló, felidézve, hogy az olasz diktátor, Benito Mussolini regnálása alatt az antiszemitizmus legalább nem volt fő ideológia a húszas években.

„Valóban, az Orbán-rendszer nemcsak fasiszta, hanem antiszemita is, és csak azért nem nevezzük nácinak, mert most egy másfajta antiszemitizmus van”

– finomított álláspontján a szerző, és elmesélte, hogy Zentai Péter újságíró barátja összefutott Orbánnal, a kormányfő pedig elújságolta a zsurnalisztának, hogy Mussolinit olvas, és hogy pontosan tudja, hogy Mussolini hol rontotta el. Így a fasizmus Bartus szerint „korrekt tudományos definíció”, hiszen még a tömegpárti jelleget is fel lehet fedezni a nemzeti konzultáció és a CÖF hátterében.

Így, mint mondta, „az Orbán-rendszer a fasizmus egy mutációja: ma olyan fasizmust csinálna Mussolini is mint Orbán 2015-ben”.

Az est legizgalmasabb kérdése azonban még mindig nem ez volt: egy hozzászóló afelől érdeklődött, hogy – mivel az Amerikai Népszavára nem érvényes a magyarországi „cenzúra” – nem lehetne-e belőle egy ellenzéki fórum, egy új Szabad Európa Rádió.

„Eleve így terveztük az Amerikai Népszava Online-t, hogy itt írhassanak azok, akik otthon szűknek érzik a világot” – válaszolta Bartus, de mint mondta, keserűen tapasztalta, hogy ehelyett a sajtó kollaborálni kezdett, ő pedig egyedül maradt, pénze se volt. A médium ezért csak kamikázeszerepet tudott felvenni, amelyik oda üt a rendszernek, ahol a legjobban fáj.

Egyébként, mint közölte,

„Csepeli Györggyel és Friderikusz Sándorral is egyeztettünk”.

Ennek lényege, hogy a többi amerikai kisebbségi médiával összefogva az anyaországokhoz is szólnának, netes újság, tévé és rádió formájában, és „az ottani szabad sajtó hiányát egészítsék ki”.

„Ha annyi mindent előre láttál, kérlek, mondd meg, meddig még az éjszaka!” – kérte Iványi. Bartus elmondta: „A Hit Gyülekezetéből jöttem, vallásos ember vagyok, és tudom, hogy a dolgok maguktól a romlás felé haladnak, ezért ezt meg kell állítani. Az elvek és az igazság a fontos, amit szórok.”