Akadályozták az MSZP-s Nyakó Istvánt a Nemzeti Választási Irodában (NVI), amikor be kívánta nyújtani a vasárnapi zárva tartással kapcsolatos népszavazási kezdeményezését – állapította meg csütörtök este kikerült végzésében a Kúria, amiről a 444 számolt be. Azt a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) is elismerte, hogy az Alkotmány utcánál megjelenő kopaszok törvénysértést követtek el, ugyanakkor a fideszes delegáltak, szemben Patyi András elnökkel, annak az Erdősi Lászlónénak a kezdeményezése mellett döntöttek, akit segítettek a hivatalban a Fradi Securityhez kötött kopaszok is. „A 2016. február 23-án a Nemzeti Választási Iroda székházában tartózkodó ismeretlen személyek [ ] a kérelmezőt akadályozták az országos népszavazás kezdeményezéséhez fűződő jogának gyakorlásában” – olvasható a Kúria végzésében.
Nem látják a szándék- és akarategységet
A Kúria megállapította azt is: „a 2016. február 23-án az NVI székházában tartózkodó ismeretlen személyek, akik nyilatkozatuk ellenére nem országos népszavazási kezdeményezés benyújtása céljából érkeztek a Nemzeti Választási Irodába, magatartásukkal megsértették a Ve. 2. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt, a választás tisztaságának megóvása alapelvét, a c) pont szerinti esélyegyenlőségi alapelvét és az e) pont szerinti jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét. Az NVB ezenfelül eltiltotta a jogsértőket a további jogszabálysértéstől.” Bár korábban mi is beszámoltunk róla, hogy az Origo felvételei szerint a kopaszoknál is Erdősiné kezdeményezése volt, a Kúria szerint az nem volt megállapítható, hogy a beadványozó szándék- és akarategységben tevékenykedett a kidobóemberekkel.
Azt egyelőre nem tudni, a Kúria határozata miatt felül kell-e vizsgálni a herceghalmi polgármester feleségét előnyben részesítő NVB-határozatot vagy sem.
Kubatov méltatlannak tartja
Csütörtökön az MTI-nek megszólalt a Fradit vezető Fidesz-alelnök, Kubatov Gábor is, aki Orbán Viktorhoz és Lázár Jánoshoz hasonlóan méltatlannak nevezte a történteket, és a kezdeményezés benyújtására vonatkozó szabályok megváltoztatása mellett állt ki. Saját szerepéről ugyanakkor nem nyilatkozott, miközben a Fradi Securityn keresztül vele hozták kapcsolatba az NVI-nél megjelent kopaszokat, míg Erdősiné kísérője a titkárának volt az osztálytársa.