Van-e vajon kockázatosabb annál, mint hogy valaki 2008-ban, a gazdasági világválság első évében cégalapításra adja a fejét? Nem nagyon mérlegelte ezt az egymást 24 éve ismerő Hídvégi Borbála és Porst Réka. Fogták magukat, és beledobták az egyedire csiszolt óriási követ az asztalpénzzel és sokszor az anyagárat is alig fedező bevétellel terhelt vásárok unalmas állóvízébe. Ebből lett a Meska, Magyarország első online kézműves piactere. Pár héttel a sok pénzt elnyelő indulást követően egy nem várt fordulat miatt ismét a nulláról kellett kezdeniük, egyikük fel is akarta adni. Finoman szólva is jól sült el, hogy végül átlendültek a holtponton, azóta 3600 eladóval, 216 ezer regisztrált felhasználóval, több mint 100 ezer elérhető termékkel, éves szinten 68 millió oldalletöltéssel büszkélkedhetnek. Jelenleg legalább száz olyan eladóról tudnak, akiknek új munkahelyet teremtett a piactér, mivel a havi megélhetésüket teljes egészében biztosítja, és ennél jóval többen vannak, akik bevételük oroszlánrészét a cégnek köszönhetik. Réka és Bori büszkék arra, hogy rengeteg gyesen lévő anyának és számos nyugdíjasnak adtak új perspektívákat. Arról, hogy mekkora bevétellel gazdálkodik a Meska, csak vonakodva, de végül mégiscsak beszéltek.
Borinál a gimiben kezdődött az alkotás iránti szerelem, már akkor stílusos, egyedi ékszerek kerültek ki a kezei közül, és mivel nem volt zsebpénze, egy idő után eladásra is készített termékeket. Jól ismerte tehát a galériák és vásárok eladói szemmel sokszor igencsak elkeserítő világát. „Van, hogy az ember kitelepül, kifizeti az asztalpénzt, az utazást, és jó, ha anyagárban el tudja adni az ékszereit, s így nullára kijön.” Bori az elszomorító helyzet ellenére rendíthetetlenül készítette ékszereit, amikre ugyan volt kereslet, de abban mégsem hitt, hogy csak a szenvedélyéből meg is tudna élni.
Ekkor azonban felbukkant a színen a környezete szerint folyamatosan ötletelő és nem mindennapi energiákkal bíró Réka, a régi gimis barátnő, aki két diplomával a zsebében és három, folyamatosan körülötte zsibongó kisgyerek mellett úgy érezte, „végre van ideje” valami hasznosat is csinálni. Mivel családjától nem volt idegen a vállalkozói lét, ezt az irányt választotta. Ahányszor találkoztak, mindig szóba került, hogyan tudna Borinak segíteni az eladásban. A sok közös ötletelésből született a terv, hogy egy online felülettel mozdítják elő a külkereskedelmi főiskolát végzett barátnő és a többi kézműves boldogulását. Az eredeti szakmáját tekintve közlekedésmérnök és MBA menedzser Réka a vásárlók fejével gondolkodott. Úgy látta, a ritka alkalmaktól eltekintve – karácsonyi vásárok, Művészetek Völgye, WAMP – nagyon kevés lehetőség nyílik egyedi tárgyak vásárlására, ezt a piaci rést pedig érdemes betölteni.