A Klik névadója is támogatná Pukliék követeléseit?

Óraszámcsökkentés, kevesebb tananyag: ezeket maga Klebelsberg tűzte ki célul.

A tizenkét pontból a 2. egyik fontos követelése, hogy „az érettségi vagy a szakmai végzettség megszerzéséig mindenki számára biztosítani kell a közoktatásban való részvétel lehetőségét” – magyarán a tankötelezettség meg- (azaz: vissza)emelését a 2011 előtti 18 éves korra. Klebelsberg maga is szorgalmazta az akkor kötelező hat népiskolai osztály nyolcra emelését, ezt előbb a gazdasági válság, 1940-ben pedig – bár Hómanék törvénye már rendelkezett róla – a világháború akadályozta meg.

Csökkenteni kell a tanulói terheket – szól Pukliék 3. pontja, kevesebb kötelező bent tartózkodást és választható erkölcs- és hittanórákat, valamint tömegsport-lehetőségeket követelve. Klebelsberg 1924-es törvénye „a testgyakorláson kívül” a középiskola első és második osztályában 26, a többi osztályokban 28 tanórát határozott meg.

Maga Klebelsberg – a cikk elején idézett felszólalása mellett – még azt is elmondta: „a középiskola célja nem az ismeretanyag felhalmozása, mert annak nagy részét hamarosan elfelejti a gyermek, hanem az elme kiélesítése, ezt pedig sok tárgy tanításával és az emlékezőtehetség megterhelésével elérni nem lehet”. Az iskola utáni tömegsportnak a középosztály számára a cserkészmozgalom, a szegényebbeknek a leventemozgalom adott keretet.

Pukliék negyedik és ötödik pontja a különleges bánásmódot igénylő gyermekek minőségi ellátása és a roma tanulók integrációja mellett tör lándzsát. Bár Hóman elitistább módon viszonyult a kérdéshez, Klebelsberg első számú céljának az addig az oktatásból sokszor kirekesztett vidéki, szegény sorsú gyermekek tanítását tartotta. 1926-tól ezért óriási népiskola-építési programot indított, és ebbe kötelező jelleggel bevonta a vagyonosokat is: 3 év alatt 5000 (!) népiskola és tanítólakás épült, a törvény büntetéssel fenyegette a gyermekeiket iskolába nem engedő szülőket, és igyekezett még az odaszállításukról is gondoskodni.

Nyilván szakpedagógia vagy gyermekpszichológia ekkor még nem létezett, de Klebelsberg egy 1925-ös beszédében kiemelte, hogy a néptanítónak nemcsak oktatnia kell, hanem „szeretnie a falut”, a „népnek igazi barátja, lelke” kell hogy legyen.

Más kérdés, hogy ma a magyar falu jövője egészében vált kérdésessé, és amikor szegényebb vagy kirekesztett néprétegekre gondolunk, ma már nem feltétlenül vagy kizárólag a falvak népének felzárkóztatását értjük alatta.

Ehhez Pukliéknál szorosan kapcsolódott a létszámstop feloldásának (8. pont) és „az oktatásfinanszírozás legalapvetőbb forrásai biztosításának” követelése (10. pont). Klebelsbergék idején a nagyszabású népiskolai program és a tanítólétszám felduzzasztása (1938-ra kb. 20 százalékkal) is sok pénzt emésztett fel, ennek megfelelően aranykorona- illetve pengőmilliókat fordítottak az oktatásra: 1925 után – mint Romsics Ignác írja – a kultusztárca a költségvetés 9-11 százalékát kapta, azaz a korábbiak dupláját, míg most 2000 óta egyre csökken az erre fordított költségvetési pénzek aránya, gyakorlatilag most tart ott, mint 90 éve (ez az arány).

A követelések 9. pontja szerint a pedagógusok kötelező óraszámát 22 órában kell maximálni – az 1924-es középiskolai törvény heti 18 órában húzta meg a tanárok maximális óraszámát, és kimondta, hogy az ezen felül végzett munkáért plusz fizetés jár.

Végül 12. pontjukban Pukliék új közoktatási rendszert, befogadó iskolát és a XXI. század kihívásainak megfelelő tudást követelnek; Klebelsberg az 1924-es és '26-os törvényekhez kapcsolódó expozéiban szorgalmazta a tananyag gyakorlatiasabbá tételét, valamint az élő idegen nyelvek oktatását (mindkettő tekintetében csehül állunk most is, hangsúlyozzák szakemberek és pedagógusok).

A decentralizációval sem értene egyet Klebelsberg, központosító törekvéseit már kortársai is bírálták, szemére vetve, hogy a német modellt akarja egy az egyben ráerőltetni az attól teljesen idegen magyar oktatási rendszerre és tudományos világra.

Mindazonáltal Klebelsberg hitt a versenyképes oktatásban, mint az ország akkori egyetlen érvényesülési lehetőségében. Mint mondta: Trianon után „a kultusztárca egyben honvédelmi tárca is”. Úgy is fogalmazott a lecsúszófélben lévő középosztály felemelése kapcsán, hogy „az a felelős miniszter, aki még a gyermekben megnyilatkozó reményt is el akarná venni a középosztálytól, nagy bűnt követne el a nemzet ellen”.