– Naponta olvashatunk, hallhatunk híreket a szíriai háborúról, százezrek földönfutóvá válásáról, önnek azonban a szomszédos Libanonban élve személyes tapasztalatai vannak. Jellemezné az országában kialakult állapotokat?
– Amikor elkezdődött a szíriai konfliktus, 2011-ben volt egy nagy hullám, de azóta is legális és illegális utakon folyamatosan érkeznek a menekültek az országba, nagyjából másfél millió ember – egy négy és fél milliós országba. A folyamat azóta is tart. Emellett félmillió palesztin táborokban él, ugyanennyi külföldi vendégmunkás dolgozik Libanonban, és húszezer iraki keresztény is itt talált menedéket az Iszlám Állam elől menekülve. Összeadva: a Libanonban élők fele menekült. Képzelje el: ha a tízmilliós Magyarországra érkezne négymillió menekült, mihez kezdenének? Lenne elég víz, étel, üzemanyag ennyi embernek?
– Hogyan alakulhatott ki ez a szélsőséges helyzet?
– Tudni kell, hogy a konfliktus kezdetén a libanoni kormány nem kezelte megfelelően a helyzetet, szemben a török vagy a jordán kormánnyal. Ezért van tele Libanon szíriai menekültekkel, akik nem táborokban élnek, hanem kisebb-nagyobb csoportokban mezőkön, hegyekben, elhagyott házakban, garázsokban töltik napjaikat. Mindenhol látni őket: utakon, utcákon, falvakban – és folyamatosan érkeznek a rokonaik is. Nincsenek olyan kijelölt táborok számukra, mint a többi országban. Ez egész Libanon életére jelentős hatással van.
– Miért nem táborokba kerültek, mint például Törökországban?
– Ez a libanoni kormány hibája. Ma már arra törekszik a kabinet, hogy a menekülteket visszaterelje az újonnan kialakított táborokba, de ez most már nagyon nehezen megy. Késő. Ezt a döntést a kezdetekkor kellett volna meghozni.
– Milyen erőforrásokra támaszkodhat a libanoni kormány a menekültek ellátásában?
– Étel és víz szükséges számukra. És van még egy probléma: ez a hatalmas embertömeg rengeteg szemetet termel, amit el kell, kellene szállítani. Óriási szeméthegyek halmozódtak fel, a kormány már nem tud mit kezdeni a helyzettel.
– Említette, hogy másfél millió menekült érkezett Libanonba a szíriai háború kitörése óta. Hogyan változtatta meg mindez az országban a korábban kialakult 60-40 százalékos muszlim–keresztény arányt?
– Felborult az egyensúly, és eltolódott a muszlimok irányába, hiszen a szíriai menekültek jó része mohamedán, az Irakból érkezők inkább keresztények, ám számuk a szíriaiakéhoz viszonyítva elenyésző. Tételezzük fel, hogy egy részük a béke után sem tér vissza szülőföldjére, vallásukat megtartják, majd a családok létszáma növekedésnek indul. Mihez kezdünk majd? Eközben ötven éve nálunk él félmillió palesztin; Libanon nem szeretne még egy palesztin forgatókönyvet, vagyis újabb ötszázezer itt ragadt menekültet. Voltak olyan kormányok, melyek egy részüknek állampolgárságot adtak, de a megváltozott demográfiai viszonyok miatt erre mind kevesebbszer kerül sor. Emellett „probléma”, hogy a libanoni életstílus teljesen eltér a szíriaitól: nagyobb a szabadság, mindenki szabadon járhat-kelhet, amit a migránsok természetesen élveznek.
– Ez a közbiztonságot is befolyásolja?
– Rengeteg a tolvaj, a rabló, folyamatosan növekszik a bűncselekmények száma. Elterjedt a prostitúció, ugrásszerűen megnövekedett az embercsempészet. Amióta a szíriai konfliktus tart, 73 ezer menekült gyermek született, akit nem regisztrálnak sem Libanonban, sem Szíriában. Nincs állampolgárságuk, csak egy papírral rendelkeznek, amit a szülészeten állítottak ki számukra. Égető probléma az is, hogy a balesetben vagy természetes úton elhunyt menekültek többségét bármiféle engedély nélkül temetik el.
– Ilyen körülmények között hová temetik a halottaikat?
– Köztemetőkbe, ám olykor egyszerűen kiviszik a holtakat a mezőre, erdőbe, ahol elássák őket, és kitesznek egy kis táblát az elhunyt nevével. Ez persze illegális. És persze az előbb említett problémákkal együtt Libanon szociális életére rendkívüli hatással van.
– Milyen következményekkel járt a munkaerőpiacon a menekültáradat?
– A szíriaiak már nagyon sok libanoni munkáját elvették, főleg a mezőgazdaságban, az építkezéseken, ahol nincs szükség szakképesítésre. Nem fizetnek adót, társadalombiztosítást, és kevesebb fizetésért vállalják a munkát, mint a helyiek. A cégek is a feketemunkásokat alkalmazzák, mert alacsonyabb a bérük, és járulékokat sem fizetnek be utánuk az államkasszába.
– A gyermekekre visszatérve: tudják iskolába járatni őket a Szíriából érkezők? Ha igen, hogyan oldják meg az iskoláztatást?
– Mintegy 280 ezer gyermeknek kellene iskolapadban ülnie, de sokan közülük nem tanulnak, hanem koldulnak az út mentén, vagy a földeken dolgoznak, a megkeresett pénzzel támogatva családjukat. A libanoni oktatási minisztérium kérte a nemzetközi közösségek segítségét, hogy a gyermekeket taníttathassák, ha máskor nem, legalább délután. Hatalmas összegeket igényelne pusztán az oktatás megoldása, hiszen kétszer-háromszor annyi gyereket kellene elhelyezni ugyanannyi épületben, mint amikor még csak a libanoni gyermekekről kellett gondoskodnunk.
– A Caritas Lebanon kapott támogatást a magyar keresztény szervezetektől?
– Nem kértem segítséget vagy pénzt, a bíboros úr meghívására érkeztem azzal a céllal, hogy tájékoztathassam a karitász munkájáról az itteni szervezeteket. Az olyan nemzetközi szervezetektől, mint az ENSZ vagy az UNICEF – hiszen ez egy nemzetközi krízis, nem Libanon és Szíria ügye –, azt kérnénk: ott segítsék az embereket, ahol élnek, a saját hazájukban.
– Mire volna a legégetőbb szükségük?
– Mindenekelőtt gyógyszerekre az élelmiszerek, illetve a higiénia és az oktatás biztosításához szükséges eszközök mellett.
