Megéri-e nyugdíjaspártot alapítani?

Kinőhet-e a fű Schmuck Andor után? A szakértő szerint az ilyesféle szerveződések fölött eljárt már az idő.

„Van rá esély, hogy érdekvédelmük javítása érdekében Magyarországon is pártot szerveznek a nyugdíjasok” – erről a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége (NYOSZ) elnöke beszélt az MNO-nak. Némethné Jankovics Györgyi elmondta: korábban ugyan tévesen jelent meg a sajtóban az az információ, miszerint a szervezetük párttá alakulna – erre szerinte egyébként civil közhasznú szervezetként nincs is alapjuk – de azt el tudja képzelni, hogy a magyar lakosság egyik legnagyobb érdekcsoportjának a jövőben akár saját pártja is lehessen. A kérdés azért is fontos, mert ma nagyjából kétmillió öregségi nyugdíjas él Magyarországon, ha csak töredékük is egy kizárólag őket képviselő pártra szavazna, az könnyedén be tudna jutni a parlamentbe. (A 2014-es választásokon az LMP 269 414 listás szavazattal lépte át a küszöböt.)

A NYOSZ elnöke úgy látja: a hatalmi struktúrában egy párt egy civil szervezetnél erősebb érdekérvényesítő képességgel rendelkezik, és vannak helyek, jórészt a délszláv országok között, ahol ezek a pártok jól tudnak közösen, egymást segítve működni a nyugdíjasok civil szervezeteivel. Horvátországban például korábban koalíciós pozíciót is tudtak szerezni, jelenleg 2 képviselőjük is van a 150 fős alsóházban.

Szerinte a generációs érdekekre igenis lehet politikát alapozni. Úgy látja, nem is az a fontos, hogy egy ilyen politikai alakulat tömeges tagsággal rendelkezzen, a nyugdíjasok érdekvédelmi szervezetei ugyanis képesek széles választótábort biztosítani az időseket képviselő pártok számára és segíteni a megfelelő irányvonal kialakításában.

„Ez a fajta kapcsolat is működhet persze rosszul: a szerb nyugdíjaspárt megszavazta a nyugdíjak csökkentését úgy, hogy a helyi nyugdíjasok hatvan százaléka tagja valamelyik érdekvédő szervezetnek” – Némethné ezzel indokolja, hogy arrafelé miért romlott meg a viszony a nyugdíjasok érdekvédői és az elviekben őket képviselő politikai párt között. Úgy látja: bármekkora is a tagsága egy ilyen civil szervezetnek, az érdemi érdekképviseletre leginkább mégiscsak egy pártnak van esélye.

Magyarországon egyébként volt már az idősek képviseletét kizárólagosan felvállaló politikai erő, példaként az 1990-ben alakult Nyugdíjasok Pártja említhető. Az alakulat mérsékelten volt sikeres, egyetlen országgyűlési mandátumot sem sikerült szerezniük, pedig az interneten fellelhető adatok szerint 1990 és 1998 között minden parlamenti voksoláson indultak (igaz, az első kettőn mindössze 1-1 jelölttel). Volt rajtuk kívül még néhány próbálkozó, az Origo például 2005-ben további négy, széles körben soha meg nem ismert nyugdíjaspártot szedett össze. A NYUP végül 2007-ben megszűnt, a nyugdíjasok képviseletét pedig Schmuck Andor és formációi tűzték zászlajukra.

Szabó Andrea, az MTA Politikatudományi Intézetének tudományos munkatársa szerint viszont a nyugdíjaspártokhoz hasonló rétegpártok szerveződésének ideje mára lejárt, éppen ezért nem valószínű, hogy önálló, a hatvanöt felettiekre koncentráló politikai erő jönne létre Magyarországon. A rétegpártok megalakulásának csúcsperiódusa hazánkban a rendszerváltás környékén volt: emlékezhetünk rá, hogy a Fidesz is a fiatalok érdekképviseletére jött létre, be is jutott egyből a parlamentbe, de Szabó Andrea szerint Orbán Viktor párjának története mutatja meg igazán, hogy mik ennek a korlátai.

Ma már a néppártosodás korát éljük, nemigen létezik olyan téma, amit egy nagy párt ne tudna magába szívni – ilyen téma a nyugdíjaké is, amit egy néppárt máról hónapra felkarolhat, majd később el is vethet, ahogy a szavazatszerzés kívánja. Ezzel a rétegpártok nem tudnak versenyezni, nem nyílik előttük elég tér a politikai palettán. Szabó Andrea szerint egyébként nem csoda, hogy a néppártosodást ezekben a hónapokban leginkább a Jobbik kapcsán halljuk, tudvalevő ugyanis, hogy a radikális jobboldali formáció is egyetemi szervezetként kezdte. „A folyamatosan hirdetett néppártosodás azt a célt is szolgálja, hogy ezt az időszakot relativizálják és a társadalom széles rétegei felé nyissanak” – magyarázza a szakértő.

Egy olyan rétegpárt ráadásul, mint a nyugdíjasoké, anyagilag sem érné meg túlzottan. Az ötszázalékos népszerűség körüli billegés – amire reálisan nézve egy ilyen politikai alakulat számíthat – ugyanis nem túl csábító jövőkép, nem jár érte sok pénz, és a szavazók felé sem igazán vonzó alternatíva az, hogy akikre voksolnak, azok négyévente vagy bejutnak a parlamentbe képviselni az érdekeiket, vagy nem.

A 2010-es években készült kutatások úgy látták, a Schmuck Andor-féle Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja (röviden: Szocdemek) generációs pártként működtek, még úgy is, hogy ez nem volt részükről kimondott cél. Ugyanakkor nyilván segített az ügyön, hogy Schmuck Andor a Tisztelet Társasága vezetője. A 2014-es választások előtti kampányban egyébként kiterjesztették a fókuszt, és – legalábbis erről volt szó – kampánytámogatásukat a szegények számára biztosított élelmiszer-szállítmányokba fektették, és kortól függetlenül osztogattak ételt a nélkülözőknek.

Szabó Andrea úgy látja, a Tisztelet Társasága keretében Schmucknak volt egy jól körülhatárolható, párezres tábora, a „nyugdíjasprofil” azonban a már részletezett okokból akkor sem volt realitás és most sem az. „Egy párt működtetéséhez több kell egy személynél” – állítja a szakértő.