Piricsei változatok a majdnem lincselésre

Az egész azzal kezdődött, hogy a kisebbségiek ünnepelték az óvodai ballagást a falu végén.

Piricsén nem szegregátumokban – elkülönülten – élnek a kisebbségiek, javarészt a magukra hagyott falubeli házakba költöznek be. Így aztán nincs is „magyar és cigány” kocsma. De ettől még eltérhetnek a vélemények. A falu főterén például a következő párbeszéd követi a kérdésünket:

– Nem volt itt verekedés – mondja egy energiaitalt szorongató cigány férfi.

– Igen, itt verés volt, majdnem – közli egy zöld overallos „többségi”.

Meg sem kell szólalnunk többet, egyszerűen elbeszélnek egymás mellett. Az energiaitalos alak azt ecseteli, hogy a gázolónak is a rács mögött lenne a helye, csak a „rasszista bírónak köszönheti”, hogy még kint van. Míg zöld overallos társa arról beszél, hogy az önbíráskodás semmi esetre sem szép dolog. Ezzel vitatársa is egyetért, ő is szó szerint azt mondja, amit a polgármester, hogy a józan járókelőnek köszönhető, hogy a ballagás nem vált végzetessé. Egyszerre kezdik el rázni a fejüket, amikor arról érdeklődünk, hogy lehet-e mindebből cigány–magyar viszály.

– Ne higgyen nekik, hazudnak – mondja nevetve egy tagbaszakadt cigány férfi, aki mellett felesége lépked babakocsival. Bár egyikük sem látta a vasárnapi lincselést, azt hallották, hogy a szélvédőt azért törték be az ünneplők, hogy a hátsó ülésen ülő gyereket kikapják. – Szégyelljék magukat, ha így volt – mondja a férfi, és elmennek.

Ahogy ők elhaladnak, négy nő érkezik meg egy babakocsival a kocsma elé. Hárman a testvérei a vádlottaknak, az idősebb asszony az elütött nő édesanyja. Teljesen más történetet adnak elő. Állítják, hogy az elütött nő nem volt részeg, két pohár sört ivott csak, és hozzáteszik azt is, hogy nem is ült gyerek az autóban, „őt utólag tették be a kocsiba”. Önbíráskodásról szó sem volt szerintük, csak segíteni akartak a testvérükön. Kiabálni pedig azért kiabáltak, mert azt hitték, meghalt a hozzátartozójuk. Meggyőződésük, hogy a sofőr volt a hibás, csak „jó kapcsolatai vannak Pesten, azért akarnak Olaszliszkát csinálni az ügyből”. A bírónő szerintük is rasszista, de a faluban szerencsére senki sem az, „a romák sem”.

A baleset óta folyamatosan rendőrautók haladnak át a falun, ezt mi is tapasztaltuk. A gázolás és lincselés helyszíne még mindig fel van krétázva, a féknyomok már elhalványultak. Próbálnánk a szembeszomszédtól érdeklődni a gázolásról, de sikertelenül: félnek a vádlottak családjától, ezért a férj megpróbálja szabályosan beemelni velünk szóba álló feleségét a kapun. Annyit azért megtudunk, hogy noha az elütött nő nem volt alkoholista, „minden nagyobb szellentést hangos zeneszóval ünnepeltek meg”.

Abban a házban, ahonnan vasárnap ugyancsak kirohantak a szemtanúk a csattanásra, már jóval közlékenyebbek: szóról szóra ugyanazt adják elő, mint a vádlottak rokonsága, egyedül a fogyasztott alkoholmennyiség nem stimmel. Ők már pálinkát is emlegetnek. Az pedig, hogy gázolás történt előttük, nem új számukra: csak az ő házuk előtt háromszor ütöttek már el valakit, mert mindenki 80-nal száguldozik itt. Sajnálkoznak aztán még azon is, hogy a falu végén ugyan van egy térfigyelő kamera, de az nem feléjük néz.