Gondoskodnak a hortobágyi áldozatok családjáról

A kórházban ápolt főtörzsőrmester állapota stabil.

MTI
2016. 07. 02. 15:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Huszár János megerősítette, hogy a robbanás következtében hősi halált halt tűzszerészek – Juhász Attila főtörzsőrmester, Rózsa Nándor főtörzsőrmester, Balázs Ádám őrmester és Kozár Gábor szakaszvezető – balesetének ügyében a közigazgatási eljárás mellett a honvédelmi miniszter utasítására belső szakmai vizsgálat is zajlik.

A parancsnok elmondta, hogy elhunyt katonatársaik hozzátartozóit a minisztérium és a Magyar Honvédség sem hagyja magukra. A szabályok szerint az özvegyek, árvák és hozzátartozók nemcsak rövid távon, hanem hosszú távon is támogatásban részesülnek, a gyerekek életútjáról egészen felnőtt korukig gondoskodnak.

Huszár János kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a belső vizsgálat a baleset bekövetkezésének minden körülményére kiterjed, mert szeretnék megállapítani az esetleges mulasztásokat, szakmai hibákat. Úgy vélte, a történtek rekonstruálásával a jövőben bőséges információjuk lehet hasonló feladatok elvégzéséhez.

Kiemelte: a bomba „tűzszerész értelemben” hatástalanított volt, vagyis a gyújtószerkezet nem volt a bombatestben, de az robbanóanyagot tartalmazott. A megsemmisítésre előkészítés zajlott, ezért a vizsgálatok jelenlegi szakaszában a hiba lehetőségét nem lehet kizárni.

Ember István őrnagy, az MH I. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred megbízott vezető tűzszerésze ismertette, hogy a bombák megsemmisítésének folyamata a robbanótestek megkereséséből, feltárásából, azonosításából, hatástalanításából, elszállításából és megsemmisítéséből áll. Hozzáfűzte, hogy a hősi halált halt tűzszerészek vélhetően a későbbi megsemmisítést készítették elő, eközben történt a tragédia.

A balesetben meghalt négy katonát hősi halottá nyilvánítják – ezt Simicskó István honvédelmi miniszter jelentette be péntek este rendkívüli sajtótájékoztatón. A miniszter elmondta azt is, hogy az elhunyt katonákat felterjeszti a honvédelmi miniszter által adható legmagasabb elismerésre, a Hazáért érdemjelre.

Benkő Tibor vezérkari főnök ugyancsak a pénteki sajtótájékoztatón elmondta, hogy az elhunyt katonák 30-as éveikben jártak, öt gyermeket hagytak maguk után. Az I. Hadihajós és Tűzszerész Ezred kiváló katonáit, jól felkészült szakembereit veszítették el a balesetben. Közölte azt is, hogy részletes tényfeltáró vizsgálatot folytatnak le, hogy tisztázzák mi okozhatta a balesetet.

A vezérkari főnök ismertetése szerint a lőtér, amely 1940 óta úgynevezett „bombavetőtér”, rendkívül erősen szennyezett terület, jelenleg is 40 ezer jelölt helyszín van, ahol feltételezhető bombák és egyéb más gránátok találhatóak. 2015. január 26. óta ott dolgoznak az érintett területen heti váltásban a katonák, naponta 32-35-en dolgoznak a hét minden napján. Pénteken 32-en vettek részt a mentesítési munkálatokban ebből 15-en tűzszerészek voltak.

A vizsgálat lezártáig leállították a terület mentesítését.

A lőteret a hidegháború alatt valójában egy NATO-repülőtér 1:1-es méretű másaként építették meg, kifutópályával, repülőgépekkel, hangárral – magyarázta az MNO-nak Vándor Károly repüléstörténész, a Szovjet repülőtér titkai múzeum alapítója. A szakértő közölte: bevett gyakorlat volt ugyan, hogy bejelölték a fel nem robbant bombák helyét, és azokat hatástalanítani is akarták, ez nagyon sokszor elmaradt.

A helyszínen annak idején komplex hadgyakorlatok folytak, nagyon sokféle fegyvert próbáltak ki, így világító- vagy éppen kazettás bombákat, sőt, imitációs atombombát (a gombafelhőt kerozin és foszfor keverékének segítségével szimulálták) is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.