Lázadás a liberális demokrácia ellen

Obama kampányának magyar résztvevője szerint befolyásos lobbik tartják kézben a politikai rendszert.

Ön korábban Barack Obama kampányában dolgozott. A Demokrata Párt aktuális elnökjelöltje, Hillary Clinton mellett is letenné a voksát?
– 2008-ban valóban részt vettem Obama kampányában, azóta azonban a világ és az én nézeteim is megváltoztak. Úgy gondoltam, hogy Obama feloldhatja azt a bénultságot, ami az amerikai politikai rendszert jellemzi. Számos érdeme ellenére megváltozott a véleményem. Ami lehetséges utódjait illeti, a populista Donald Trump és a technokrata Hillary Clinton közül a kisebbik rosszat, utóbbit választanám. Trump populizmusa ugyanis beláthatatlan következményekkel járna. Igaz, a kampány eddig látott része alapján egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy Clinton ki tudja vezetni az Egyesült Államokat abból a mély válságból, amelyben most van.

– Ha már a populizmust említi: miért olyan fontos Soros Györgynek Clinton győzelme?
– Soros György régóta a demokrata párt szimpatizánsa, és mellesleg dollármilliókat adományozott a nyílt társadalmak (open society) támogatására világszerte. Nyilatkozatai alapján úgy tűnik, hogy Sorost aggodalommal töltik el Donald Trump republikánus párti elnökjelölt populista, demagóg, idegenellenes, kirekesztő nézetei. Soros Hillary Clintonban látja a Trump által képviselt irányzat legyőzésének zálogát.

– Nem válik ezáltal hiteltelenné a demokrata párt? Clinton kritikusai így is azzal támadják, hogy választási programja a Wall Streeten készül.
– Donald Trump és Bernie Sanders (Clinton vesztes demokrata elnökjelölti balos kihívója) kivételével mindkét párt jelöltjei bőven kaptak támogatást a Wall Street-i nagy bankoktól, illetve egyéb befolyásos érdekcsoportoktól. Ezt a jelenséget támadja tehát Sanders és Trump is, amikor a lobbicsoportok túlzott befolyásától féltik az amerikai demokráciát. A vállalati lobbicsoportok többségétől eltérően azonban Soros anyagi támogatása nem üzleti megfontolásból született, hanem ideológiai céloktól vezérelve. Úgy gondolom, ebből a szempontból egy fokkal jobb, mint például a nagy bankok jól felfogott anyagi érdekből történő lobbizása. A Soros-féle vastag pénztárcájú ideológiai adományozó egyébként a jobboldalon is megjelenik, az iparmágnás Koch fivérek személyében. Ezzel együtt, bármi is a motivációjuk, a pénzemberek, gazdag cégek és érdekcsoportok ilyen mértékű befolyása az amerikai politikára torzítja a rendszer demokratikus jellegét, és szinte legalizálja a politikai korrupciót.

– Mégis úgy tűnik, hogy a republikánus Donald Trumpon nagyobb a nyomás. Mit képvisel, amiért ennyire félnek tőle ellenzői?

– Trump nem oka, hanem okozata az amerikai liberális demokrácia és a politikai rendszer válságának. Az utóbbi tizenöt évben az Egyesült Államok vívott két véres és költséges háborút Afganisztánban és Irakban, amelyek nem csak eladósították az országot, de káoszba taszították a Közel-Keletet. Egyre erősödnek a globalizáció és a szabad kereskedelmi egyezmények kedvezőtlen hatásai: ötmillió ipari állás veszett el a fejlődő országokban megjelent olcsóbb munkaerő miatt. A 2008-as válság újabb milliók állását, otthonát, megtakarítását söpörte el. Közben megoldatlan a társadalmi mobilitás csapdája: az Egyesült Államokban diploma nélkül nehéz jó álláshoz jutni, miközben a felsőoktatás sokaknak megfizethetetlen. Örökzöld probléma az általános egészségügyi ellátás hiánya is, egy komolyabb betegség anyagi csődbe juttathat egy családot. A kisebbség, különösen a feketék helyzete sok helyütt kilátástalan, közel 50 százalékos az afroamerikai pályakezdők között a munkanélküliség, sokan emiatt képtelenek kitörni a „szegénység-bűnözés-börtön” ördögi köréből. A válságjelenségek sorát sokáig lehetne folytatni.

– Pedig a felsorolt problémák régóta tárgyalt ügyek, mi akadályozza a megoldásukat?
– Gazdag és befolyásos lobbik tartják kézben a politikai rendszert, legjobb példa a fegyverlobbi esete. Közismert, hogy az Egyesült Államokban gyakorlatilag bárki bármilyen engedély, hatósági vizsgálat nélkül vásárolhat akár félautomata lőfegyvert is. Az embereket aztán sokkolják a tömegmészárlásokról szóló hírek. Pár héttel ezelőtt egy őrült egy orlandói melegbárban gyilkolt. Évente harmincezer haláleset történik lőfegyverek miatt, a döntéshozók pedig szinte semmit nem tesznek ellene. A fegyverlobbi ugyanis megfélemlíti a képviselőket. Ha ellenük szavaznak, új jelöltet pénzelnek ellenük a következő választáson. A válság kezelése, a kisember érdekeinek védelme ezért nem élvez prioritást, ezt pedig érzékeli az amerikai választópolgár is, aki dühös és csalódott. De vannak más vérlázító példák. A bankok, a gyógyszercégek, a biztosítók, az olajcégek és más iparágak praktikái miatt a kisemberek érdeke rendre alulmarad. Trump ezt a frusztrációt lovagolja meg. Az illegális bevándorlást, a muszlimokat, a politikai elitet és a médiát állítja be bűnbaknak, miközben csábítóan egyszerű megoldási javaslatokat kínál. Ilyen volt a mexikói határon emelt fal, az illegális bevándorlók deportálása, illetve a muszlimok kirekesztése vagy a szabad kereskedelmi megállapodások újratárgyalása. Trump populizmusa azért veszélyes, mert helyesen diagnosztizálja a társadalom problémáit, de demagóg üzenetei az elkeseredett választók legmélyebb félelmeire és előítéleteire játszanak.

– Trump populizmusa nem egyedülálló, sőt, mintha az Egyesült Államok az európai tendenciát követné. Nem lehet, hogy amit politikai populizmusnak címkéz a sajtó, valójában egy beteg rendszerre adott politikai alternatíva?
– Nem vitás, hogy a liberális demokrácia európai és amerikai változata is beteg, mély válságban van. Ez a betegség ráadásul fertőző. A legsérülékenyebb helyzetben a fiatal, törékeny kelet-európai demokráciák vannak, amelyek közül sok kisebb-nagyobb mértékben szintén a populizmus útjára lépett. Említhető a Szabadságpárt egy hajszálon múló győzelme az osztrák elnökválasztáson, vagy a nacionalista-populista pártok térnyerése Németországban, Franciaországban. De idetartozik a brexitszavazás is Nagy-Britanniában, melynek során egy hitelét vesztett, végletekig megosztott politikai erőcsoport maradt alul egy populista tiltakozómozgalommal szemben. A betegség ugyanakkor nem gyógyíthatatlan, és a világ demokráciát kedvelő felének, ahová magamat is sorolom, elemi érdeke, hogy az Egyesült Államok és Európa megtalálja a liberális demokrácia válságának megoldását. Trump előretörésének haszna az lehet, hogy rákényszeríti az amerikai politikai elitet, hogy kihúzza a fejét a homokból, és valódi reformokkal reagáljon a választók problémaira. Addig, amíg nem késő.

– Egészen elképesztő indulatokat szül az Egyesült Államokban a közelgő elnökválasztás. Honnan ered ez a mély társadalmi ellentét?
– A folyamat a hidegháború lezárulásával kezdődött. Az Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom a világon, ezzel pedig megszűnt az addig egységet teremtő közös egzisztenciális fenyegetettség. A politika befelé fordult, a kampányokban az egymással versengő aspiránsok egyre radikálisabb üzeneteket fogalmaztak meg. Ennek intézményes hátterét az úgynevezett gerrymandering, vagyis választókerület-manipuláció adta: a demokraták és a republikánusok úgy szabták meg az egyes körzeteket, hogy az ott regisztrált szavazók döntő többsége egyértelműen valamelyik párthoz legyen köthető. Ebből pedig az következik, hogy az igazán ádáz verseny a pártok jelöltjeit adó előválasztásokon zajlik, ahol általában szélsőségesebb választók kegyeit kell megnyerni. A két oldalon versengő politikusok igyekeznek túllicitálni egymást, ezáltal mindkét tábor radikalizálódik. Így alakult ki az Egyesült Államokra annyira jellemző vétokrácia, a politikai döntésképtelenség. A képviselőházban és a szenátusban is egyre szélsőségesebb gondolkodású politikusok foglalnak helyet, akik fontos kérdésekben sem hajlandók a kompromisszumra. A kisebbség bármit meg tud vétózni, így a rendszer képtelen a többség érdekeit képviselni. Jól mutatja ezt a fékek és ellensúlyok rendszerében biztosított intézményes obstrukció, az úgynevezett filibuszter növekvő népszerűsége. Korábban ezzel az eszközzel alig-alig éltek az amerikai politikusok, most azonban egyre gyakrabban használják, így az egész világra nézve sorsfordító viták zárulnak le döntés nélkül.

– Nem gondolja, hogy az amerikai társadalomról alkotott kórkép több eleme a válság utáni magyar társadalomra is ráillik?
– Nagy különbség, hogy míg az Egyesült Államokban a politikai döntésképtelenség, a politikai bénultság irányába lendült az inga, addig Magyarországon egy autoriter vonásokat viselő rendszer jött létre. Bár a hazai viszonyokat kevésbé ismerem, azt látni kell, hogy amit a kormány tesz, azt széles körű társadalmi felhatalmazással teszi. Persze lehet kritizálni a választási törvényt, de 2014-ben a magyar társadalomnak már látnia kellett, hogy a kormánynak milyen tervei vannak. Orbán Viktor pedig tehetséges, tud emberi félelmekből politikai tőkét kovácsolni. Ezt tette a liberális demokrácia válságával is. Ahelyett, hogy a megreformálásáról indított volna vitát, inkább egy másik utat választott, meghirdetve az illiberális demokrácia modelljét.

– Ha a liberális demokrácia válságából vezetjük le az Orbán-rendszer logikáját, nehéz fogást találni rajta. Minek kövessen Magyarország egy olyan modellt, ami a bukás irányába halad?
– Orbán politikájának megvan a maga logikája, amit jól csengő hívószavakba csomagol. Az idegenekkel szemben fellépő hazafi képe, a rend, a túlcsorduló nacionalizmus egyszerű, de működő kommunikáció. Az autoriter fordulatból, bár nekem nem szimpatikus, egyébként önmagában nem következne a társadalmi erózió, hiszen vannak a világban ilyen rendszerek, amelyek működnek: Szingapúrban például egy eldobott rágógumiért is szigorú pénzbüntetés jár, az emberek mégis elégedettek. Magyarországon azonban az autoriter folyamatokat nem követi társadalmi jólét, ezzel szemben egyre idegesebbek az emberek, a közbeszédben erősödik az idegengyűlölet, a rasszizmus. A magyar társadalom tragédiája mégis inkább az, hogy az Orbán-féle logikának egyelőre nincs alternatívája. Ahogy az Egyesült Államokban, úgy Magyarországon sem született meg a felismerés, hogy a liberális demokrácia válságban van.

– Ön több mint tizenöt éve él az Egyesült Államokban. Nem nehéz feldolgozni azt a csalódást, amire az ország az elmúlt időszakban okot adott?
– Egyre növekvő aggodalommal figyelem az eseményeket. Az Egyesült Államok mint az egyetlen és legfontosabb szuperhatalom, morális iránytűje a világnak. Ha ott csökken a vallási türelem, ha erősödik az idegengyűlölet, ha vádemelés nélkül gyanúsítottakat kínoznak a guantánamói börtönben, ha az állam jogi felhatalmazás nélkül lehallgathatja a polgárait, akkor milyen alapon követeli ezek ellenkezőjét más országoktól? Hogy lehet, hogy marihuána birtoklásáért börtön jár, viszont a 2008-as pénzügyi válságot okozó bankok vezetői közül senkit sem vontak felelősségre? Hogy történhet meg az, hogy egy gyógyszergyár egyik napról a másikra ötvenszeresére emelheti életmentő gyógyszerének az árát? Mivel magyarázható, hogy egy elmebeteg lelő húsz kisiskolás gyereket, és a kongresszus képtelen arra, hogy ésszerű kompromisszumot hozzon a fegyverkorlátozás kérdésében? Ezek súlyos válságtünetek, amelyek mellett jóérzésű ember nem mehet el.

– Jó ötlet egyáltalán, ha az Egyesült Államok bárkitől azt várja el, hogy morális iránytűként tekintsenek rá?
– Ez jogos felvetés, hiszen elég megnézni, mi történt például Irakban vagy Afganisztánban, ahova Washington többek között azzal a szándékkal ment, hogy demokráciáját exportálja. Nem tudni persze, hogy hova fejlődik a folyamat száz vagy kétszáz év múlva, de az biztos hogy rövid távon nem érte el a célját. Jogos a felvetés Kínára vagy akár Iránra nézve is. Nem biztos, hogy a nyugati értékek egy az egyben adaptálhatók bárhol a világon. Az említett példák azonban az amerikaitól nagyon eltérő kultúrák, míg mondjuk Magyarország esetében más a helyzet. Magyarország Európához tartozik, ami az euroatlanti értékrendszeren, az eredetét tekintve a judeokeresztény kultúrán keresztül egy közösséghez tartozik. Úgy gondolom tehát, hogy legalábbis a világ nyugati felének az Egyesült Államok igenis morális iránytűként szolgálhat. Én azonban azt látom, hogy az amerikai értékek, az amerikai demokrácia erodálódik, és a világban is hasonló folyamat indul el.